A jó végzet 2016-10-28 Kiemelt

haldokloSejk Fares Al-Qudaimi szónoklata

A sejk szónoklatában kihangsúlyozta azt a hadíszt, ami arról szól, hogy az Ítélet Napon úgy támad fel az ember, ahogy meghalt. Az utolsó cselekedetei mintegy fémjelzik az egész életét. Allah Igazságosságából van ez, nem véletlen ,hogy úgy végzi be az ember az életét, ahogy bevégzi, mert az ember amihez hozzászokott az élete során, az lesz nagy valószínűséggel az utolsó cselekedete is.

A sejk nagyon sok olyan példát említett a történelemből, amikben ez be is igazolódott, és összefüggéseiben beszélt a sejk erről. A Próféta (béke legyen vele) társai is hallották ez a tanítást, és nagyon féltek attól, hogy rossz végzetük lesz és emiatt az őrizkedők között igyekeztek maradni. Umm Szelema a Próféta (béke legyen vele) felesége többször vette észre, hogy a Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy „Ó Te, szívek forgatója, szilárdítsd meg a szívemet a Te vallásodban!” kérdezte tőle a felesége, hogy Ó, Allah Küldötte, miért mondod ezt ilyen gyakran? Azt mondta a Próféta (béke legyen vele), hogy az „emberek szíve Allah két ujja között van, ha azt akarja, akkor egyenes marad, ha nem, akkor eltérül.” Allah „két ujja között”-et természetesen képletesen kell elképzelni, nem úgy, ahogy egy embernek a két ujja között, hanem úgy, ahogy ez Allahhoz méltó. Ezeket a jelzőket a helyén kell kezelni.

A sejk említett két olyan jóravaló embert, aki többször sírt, mert félt a rossz végzetétől.
A jóravaló embereket említette a sejk, akik között volt, aki Koránt fordított, Koránmagyarázattal foglalkozott, volt aki hadíszokkal foglalkozott, volt aki a Koránmagyarázat közben hunyt el, ekkor ragadta el a halál angyala a lelkét. Volt aki a hadísz láncolatának sorolása közben halt meg. Mentek hozzá a tanítványok, és amikor éppen kérdezték tőle, hogy ezt a hadíszt milyen láncolattal tudod alátámasztani, és az az ember mondta, mondta a láncolatot, és közben kilehelte a lelkét. Ezek az emberek életükben állandóan ezzel foglalkoztak.
Volt aki fohászkodott, hogy leborulva halljon meg, Allahhoz legközelebbi állapotban. Allah be is teljesítette a kívánságát. Volt egy sejk, aki a nyolcvanas évek végén, a 90-es évek elején a pénteki imákon szónoklatokat tartott, de olyan szónoklatokat, amelyeket az egész iszlám világban hallgattak (többek között a fordító is ezen nőtt fel)Több száz szónoklata volt. Nem mindennapi szónoklatok voltak ezek, nem félt senkitől, elmondta az igazságot úgy, ahogy volt. Többször meg is hurcolták emiatt, börtönben is volt, mert a hatóságoknak nem tetszett, hogy milyen szókimondó. A youtube-on is fent van az a khutbája, ahol fohászkodott, hogy „Ó Istenem, ragadj el engemet, amikor leborulva vagyok!” Mielőtt elment volna a pénteki imára szónoklatot tartani, a szunna imák második rakájában úgy maradt, és nem kelt fel. Úgy maradt leborulva, jelezve ezzel egész életét, egész munkásságát, hogy Allah a legmagasabb szinten ragadta el a lelkét.

A jóravaló emberek állandóan óvakodtak a rossz végtől, a sejk ezt újra és újra elmondta a khutba során. Ez egybevág a hívő embernek az életmódjával, alázatos életvitelével. A hívő ember sose gondolja azt, hogy készen áll. Mindig gondolja azt, hogy lehet, hogy megbukok. Van egy félelem is benne, de van egy reménység is benne Allah irányában.

A Koránban szó van azokról az emberekről, akik adakoznak, és félnek attól, hogy Allah nem fogadja el tőlük azt, amit adnak. A muszlim ember mindig úgy él, hogy nem tudja biztosan azt, hogy amit tesz, az elegendő-e vagy sem. Emiatt állandóan teszi a dolgát, és újra és újra teszi a jócselekedeteket. Ez vonatkozik az utolsó pillanatra is az életében, és így gondol az utolsó pillanatra is, hogy nem tudom, hogy olyan állapotban kerülök-e Allah elé, ami az üdvözülésemhez elegendő.

A Próféta (béke legyen vele) fohászában is, ez többször megjelenik. A Próféta (béke legyen vele), azt mondta: „Ó Allah, teljesítsd be jól minden ügyünket, és óvjál minket az evilág nyomorúságától, és a másik világnak a kínjától!”
Több dolgot kell figyelembe vennünk és betartanunk ahhoz, hogy az ember életének jó vége legyen:

Az első az, hogy ne társítson Allah mellé semmit. Ez az életünk irányát szabja meg. Nem elég a jó cselekedet, fontos az iránya, hogy az milyen irányba megy. Allah felé tesszük azt a dolgot, Tőle várva jutalmat érte, vagy pedig az emberektől várunk jutalmat. A tauhid, amikor Allah egyedülvalóságára tekintünk az életünkben. Sokszor ez nem teljesen egyértelmű az életben, van, amikor egyéb dolgok bekerülnek az életünkbe, és kisebb-nagyobb társításokba esünk. Ettől óvakodnunk kell. Gondolok itt arra, amikor a vágyainknak engedelmeskedünk Allah helyett, és így ellenszegülésbe esünk, és nem azt tesszük, ami elvárható egy muszlimtól. Nem mindegy, hogy az ember társít, vagy nem társít, mikor az ember az Ítélet Napon Allah elé áll.

A másik dolog a jócselekedetek. Olyan életvitelt kell kialakítanunk, amiben állandó helye van a jócselekedeteknek, és ismétlődnek ezek a jócselekedetek. Az embernek ezt meg kell szervezni, mert ha nem ismétlődnek meg ezek a jócselekedetek, akkor az ember életének sem biztos, hogy olyan vége lesz. Tehát nem lesz életvitel szerű jócselekedete az embernek. Ki mihez ért, ki milyen tehetséget, lehetőséget kapott Istentől az életben, azon a területen kell jónak lenni és ezt Allahnak felajánlani.
Nem mindegy hogy kinek és mit teszek. Az iszlám kristály tisztán meghatározta ezt a két dolgot.

„Ó ti hívők, féljétek Allahot igaz istenfélelemmel és ne halljatok meg, csak úgy, hogy ha alávetettek (muszlimok) vagytok”- mondja Allah a Koránban.

„Igaz istenfélelemmel” – itt a tudatosságon van a hangsúly, tehát ne csak szokásból tegyük, amit teszünk, hanem tudatosan.

A jó végzet szempontjából nem mellékes a fohászkodás sem. Amikor az ember fohászkodik, mindig egy irányt jelöl ki, hogy mit szeretne. A fohászban megfogalmazódnak a kívánságaink. Mivel muszlimok vagyunk, a legfőbb kívánságunk az, hogy eleget tegyünk Allahnak és kivívjuk Allah megelégedését. Mint ahogy majdnem minden khutbában szó van róla, küldetésben vagyunk, és nem mindegy, hogy ez a küldetés milyen módon zajlik. Fohászkodunk a jó küldetésért, és hogy ez a küldetés sikerrel koronázódjon. Ez nagyon sokat számít, mert a fohászokban jelöli ki az ember a kívánságai prioritását. Ha az embernek tiszta a szíve, az első két pont megvan, vagyis hogy Allah felé irányul minden cselekedete, és jócselekedeteket tesz, és azok a cselekedetek állandóak és ezt tartja fontosnak, akkor a fohász ezt megtámogatja, hiszen Istentől kéri a segítséget, hogy tartsa őt ezen az úton, és adjon neki még több hasonlót. Még inkább erős legyen Allah tudatosítása az életében, és még több jócselekedetet tegyen. Ezek a legfontosabb fohászai egy muszlimnak.

A sejk megemlítette a jó végzet szempontjából azt, hogy a jóravaló embereket szeressük, az ő társaságukat keressük. A jóravaló emberek társasága segít rögzíteni ezeket a jócselekedeteket. Egymást emlékeztetjük, egymásra nagy hatással vagyunk. Ha a jó szándék megvan bennünk, a jó cselekedeteket tartjuk mindannyian fontosnak, akkor egymást ösztönözzük, egymást bátorítjuk.
Ez leginkább azokban a pillanatokban kritikus, amikor az ember haldoklik. Meghatározó lehet, hogy a haldokló ágyát kik veszik körül. Olyan emberek, akik az evilágot tekintik fontosabbnak, vagy olyan emberek, akik valódi jót akarnak nekünk. Akik az evilágot tekintik fontosabbnak, lehet, hogy az öröklésről fognak beszélni nekünk az utolsó perceinkben, vagy siratják, hogy milyen rossz lesz, ha elmegy a szerettük, és nem azzal foglalkoznak, hogy segítenek, hogy kimondjuk a Tanúságtételt, bátorítanak és erősítenek minket, mielőtt útra kelünk a túlvilág felé.

Nagyon sok függ attól, hogy jó vagy rossz társaságban töltjük-e a napjainkat. A sejk említett egy negatív példát, amit a Próféta (béke legyen vele) nagybátyja élt meg, emlékeztetett minket az utolsó pillanataira, hogy Abu Talib hogy élte meg ezt, pedig ő - Abu Talib – volt a legfőbb támogatója és védelmezője a Prófétának(béke legyen vele). Hitetlen maradt, pedig a Próféta (béke legyen vele) mondta az utolsó perceiben is, hogy mondd ki, mondd ki nagybátyám, és majd én kiállok érted a Túlvilágon. De nem mondta ki. Sőt azt mondta, hogy nem, én apáim vallásán halok meg. Az egészben a tanúság, hogy Abu Tálibot a mindennapjaiban olyan emberek vették körül, akik üldözték a Prófétát (béke legyen vele) és az ő szavukat követte. Nem mindegy, hogy kik veszik az embert körül, így nagyon válogassuk meg a társaságot, amiben vagyunk.

Rengeteg olyan magyar muszlim testvérünk van, aki felvette az iszlámot és nincs köztünk. Egyszer volt itt, amikor kimondta a Tanúságtételt, és utána eltűnt. Ezek nagyon szomorú esetek. A muszlimnak fontos, hogy kötődjön a mecsethez, kötődjön a jóravaló emberekhez, ha problémája van, akkor ne szégyellje elmondani, és ahogy tudunk segítünk neki.

A magam és a Ti lelketekre is kötöm, hogy tartsunk össze, és figyelmeztessük és szólítsuk egymást a jóra.
Ennyi volt nagyjából a sejk khutbájának az összefoglalója, remélem okulunk belőle és fohászkodom Allahhoz, hogy mindenki életének jó végzete legyen. Allah áldjon Benneteket.

A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink