A hibák megismerésének négy módszere van:

1 – Vallástanár választása. A jó vallástanár behatóan ismeri a kártevő cselekedeteket közül még a legrejtettebbeket is. A jó vallástanár rámutat a tanítvány hibáira, utóbbi pedig önértékelést tart, és végrehajtja azt, amit a tanára tanácsol neki.

2 – Őszinte, igazmondó, vallásgyakorló társ választása, aki felügyeli állapotát és cselekedeteit, majd felhívja társának figyelmét annak elvetendő magatartására és hibáira. Azt mondta Omár kalifa (Allah legyen elégedett vele): „Allah könyörüljön meg azon az emberen, aki megajándékoz engem a hibáimmal!”

3 –Az ellenség által tett megjegyzések és általa megfogalmazott vélemények hasznosítása. Előfordul ugyanis hogy az ellenség véleménye rólunk hasznosabb, mint a baráté, aki elfogultsága miatt inkább dicsér minket és elhallgatja hibáinkat, mert nem akar megbántani minket, és így nem szembesít minket valós hibánkkal.

4 – Az emberek társaságának keresése. Ha látja, hogy valaki megvetendő cselekedetet tesz, akkor először saját magán kell elgondolkodnia, mert lehet, hogy ő is elköveti ugyanazt a tettet. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „A hívő testvérének a tükre.” Amikor másokban hibát vél felfedezni, úgy tekint magára mintha őbenne lenne az a hiba.

Jézustól (béke legyen vele) kérdezték egyszer: „Ki az, aki nevelt téged?” Azt mondta Jézus (béke legyen vele): „Senki sem nevelt engem, de megláttam a tudatlan emberben a tudatlanságát, és úgy láttam, hogy a tudatlan ember tudatlansága rossz jellem, ezért távol tartottam magamat attól.” Tehát Jézusnak akinek nem volt apja, és nem számíthatott az atyai fegyelmezésre, Allahtól kapott bölcsességgel, és a veleszületett természetével észrevette, hogy mi az, ami nem helyénvaló jellemvonás.

Aki megszokta, hogy virágokat osztogat, annak a keze illatos lesz, és így ha folyton jót teszel, el fog jutni hozzád annak nyoma, ha nem evilágon akkor a túlvilágon.

Történet

Alí at-Tantáví tudós mondta el ezt a történetet, miszerint van Damaszkuszban egy mecset, ahol úgy hetven évvel ezelőtt Szelím al-Szujúti seikh tanította a negyed lakóit, és számos tanítványa volt. Volt neki egy rendkívül szegény, de büszke tanítványa, aki a mecset egyik szobájában lakott.

Mivel szegény volt, nem volt pénze arra, hogy ételt vegyen, és koplalásának harmadik napján úgy döntött, hogy szükséghelyzete miatt megemgedi magának azt, hogy döghúst egyen, vagy hogy annyi élelmet lopjon, amivel csillapítani tudja éhségét. Felment a mecset tetejére, és onnan egy szomszédos ház tetejére gyalogolt át, ahol nőket pillantott meg, de lesütötte tekintetét és tovább állt.
Meglátott ekkor egy üresen álló házat, ahonnan főzés illata szállt feléje. Mivel csak egy emeletesek voltak a házak, beugrott a házba, majd a konyhába ment, ahol talált egy nagy lábast, amelynek felemelte a fedőjét, és hússal töltött padlizsánt talált a fedő alatt. Beleharapott, és éhsége miatt azzal se törődött hogy mennyire forró volt, és egy egyetlen falatot tudott csak lenyelni, mert akkor visszanyerte eszét, és azt mondta magának: Allah mentsen meg ettől! Én egy diák vagyok, aki egy mecsetben él, hogy vetemedhetek ilyen cselekedetre?

Tudta, hogy ha az emberek nem is látják, hogy mit tesz, Allah látja őt. Megbánta tettét, bocsánatot kért Allahtól, majd visszatette a padlizsánt, és visszament a mecsetbe. Próbált koncentrálni a seikh leckéjére, de a súlyos éhségtől nem tudott. Amikor vége lett az órának és a diákok elmentek, oda ment egy elfedett nő a seikhhez, és beszélt vele, de a diák nem hallott semmit e beszélgetésből.

Ekkor a seikh szét nézett a mecsetben, és miután nem talált a diákon kívül mást, magához hívta, és azt kérdezte tőle, hogy szeretne-e házasodni? Azt felelte a diák: „Uram, arra sincs pénzem, hogy egy kenyeret egyek, hogy tudnék én megházasodni?”

Azt mondta neki a seikh: Ez a nő közölte velem, hogy özvegy, nincs senkije ebben a városban, csupán egy szegény és öreg nagybátyja. Megörökölte férje házát és vagyonát, és szeretne találni egy férfit, aki elvenné őt feleségül, hogy ne maradjon egyedül. A seikh azt mondta: „Akarsz-e házasodni ezzel a nővel?” Azt mondta a tanítvány: „Igen! Akarok!”

Miután a felek beleegyeztek a házasságba, a seikh odahívta a leány nagybátyját, és még két tanút, majd megkötötte a házasságukat, és kifizette a diák helyett a jegyajándékot, majd azt mondta: Fogd meg a kezét! A feleség is megfogta a kezét, majd elvezette férjét a házába. Amikor odaértek, rájött, hogy arról a házról van szó, amelyikből ételt akart lopni. Megkérdezte tőle a nő: Szeretnél enni? Azt felelte: Igen! A feleség felemelte a fedőt, és meglátta a padlizsánt, és azt monda: Milyen fura! Ki jött be a lakásba, és harapott bele?

Ekkor a férfi elsírta magát, és elmondta a történetet. Azt mondta a felesége: „Ez a megbízhatóság gyümölcse! Távol tartottad magad a tiltott ételtől, Allah pedig neked adta az egész házat és a ház tulajdonosát is”.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME