Szónoklat az adakozásról 2015-06-26

Fares seikh szónoklatának összefoglalója

Az iszlám vallás egyik fő pillére az adakozás, amelynek jelentőségét jól mutatja, hogy a Koránban nyolcvankettő alkalommal van megemlítve az imádkozással együtt, mint például az alábbi ájákban:

„És tartsátok meg az imádkozást, és adjátok meg az alamizsnát” (Korán 24: 56)

„És nem kaptak más parancsot, csak azt, hogy szolgálják Allahot őszinte odaadással a vallásban, hanífként (a társítástól elhajlóként), és hogy tartsák meg az imádkozást, és adják meg az alamizsnát” (Korán 98: 5)

Az adakozás az iszlám harmadik pillére a hitvallás és az imádkozás után. Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Az iszlám öt dologra épült: annak tanúsítására, hogy nincs más isten kivéve Allah, és hogy Mohamed Allah küldötte, az imádkozás betartására, az alamizsna megadására, a (mekkai) Házhoz való zarándoklatra, és Ramadán böjtölésére.”

Az iszlámban az adakozás az istenfélők egyik fő jellemvonása. Allah így szólt:

„Ez az Írás [a Korán], melyhez nem fér kétség, útmutatás az istenfélőknek, akik hisznek a rejtett dolgokban, megtartják az imádkozást, és adakoznak abból, amivel elláttuk őket” (Korán 2: 2-3)

A Mindenható Allah ígéretet tett arra, hogy kiárasztja a könyörületét azokra, akik megadják a kötelező alamizsnát: „[...] és a könyörületem minden dolgot átfog. És azoknak fogom megírni, akik istenfélelmet tanúsítanak és  megadják az alamizsnát, és akik hisznek jeleinkben.” (Korán 7: 156)

Allah oltalmába veszi és megvédelmezi az adakozókat: „Allah azt mondta: Én veletek vagyok, ha megtartjátok az imádkozást, megadjátok az alamizsnát” (Korán 5: 12)

Allah megáldja azokat, akik teljesítik a kötelező adományozást, amelyért jutalmazásul boldogulásra és sikerre lelnek az evilágon és a túlvilágon:

„Boldogulnak a hívők, akik imádkozásaikban áhítatosak, és akik a hiábavaló beszédtől elfordulnak, és akik az alamizsnát teljesítik” (Korán 23: 1-4)

Allah azt mondta: „A hívő férfiak és a hívő nők egymás pártfogói, felszólítanak a helyénvalóra és megtiltják az elvetendőt. Megtartják az imádkozást, és megadják az alamizsnát, és engedelmeskednek Allahnak és a Küldöttének. Azokon Allah meg fog könyörülni. Bizony, Allah Méltóságteljes, Bölcs.” (Korán 9: 71)

A muszlim ember egyedül Allah megelégedéséért adakozik. Allah azt mondta a Koránban:

„Ami [vagyont] kamatra adtok [kölcsönként], hogy így növekedjen az emberek vagyonából, az nem növekszik Allahnál. Ám, amit alamizsnaként adtok, Allah arcát (megelégedését) áhítozván, nos ők azok, akik megtöbbszörözik [jutalmukat].” (Korán 30: 39)

„Akik, ha hatalmat adunk nekik a földön, megtartják az imájukat, megadják az alamizsnát, felszólítanak a helyénvalóra, és óva intenek az elvetendőtől” (Korán 22: 41).

Az, amit Allah útján költünk el az evilágon, annak a többszörösét fogjuk viszontlátni a túlvilágon:

„Azok, akik javaikat Allah Útján költik el, olyanok, mint egy gabonaszem [ültetői], amely hét kalászt hozott, s minden egyes kalászban száz mag van. S Allah [ezt] megtöbbszörözi annak, akinek akarja. És Allah Bőségesen Adományozó, Mindentudó” (Korán 2: 261)

Allah az adakozót megbocsátásában fogja részesíti:

„Ha nyilvánossá teszitek az adományokat, az dicséretes dolog. Ám ha titokban tartjátok, és a szegényeknek adjátok, akkor az jobb nektek. És (ez) jóvátesz valamennyit a rossz tetteitekből. És Allah jól ismeri mindazt, amit tesztek [...] És bármi jót adakoztok, az magatok hasznára válik, és [a hívők] nem adakoznak, csak úgy, hogy Allah orcáját (megelégedését) keresik általa. És ami jót adakoztok, teljes mértékben visszakapjátok, és nem szenvedtek igazságtalanságot. (Korán 2: 271-272)

Ugyanakkor az adományra szánt dolognak olyannak kell lennie, amilyent az adományozó személy is szívesen elfogadna:

„Ó ti, akik hisztek! Adakozzatok azokból a jó dolgokból, amiket szereztetek, és abból amit sarjasztottunk nektek a földből! S ne a hitványat szánjátok arra, hogy eladakozzátok, miközben ti magatok sem vennétek el, csak úgy, ha behunyjátok a szemeteket. S tudjátok meg, hogy Allah Gazdag, Dicséretre Méltó” (Korán 2: 267)

Az ember olyan természetű, hogy könnyen megijed, ha a megélhetését fenyegeti valami, és szeret fukarkodni, kivéve ha igazhívő, és odaadóan imádkozik:

„Bizony, az ember türelmetlennek teremtetett, amikor baj éri, akkor megijed, és amikor pedig jó éri, akkor fukarkodik, kivéve az imádkozókat, akik folytonosak az imádkozásukban, és akiknek a javaiban meghatározott jogos rész van. Koldusnak és a szűkölködőnek”. (70: 19-25)

Ha azonban az ember fukarkodik, és visszatartja kezét az adakozástól, akkor Allah próbára fogja őt tenni az evilágon azzal, hogy csökkenteni fogja a vagyonát, vagy azzal, hogy tönkremegy a vagyona. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) így szólt: „Minden nap, amely az emberekre virrad, két angyal jön le, az egyik azt mondja: Istenem, kárpótold azt, aki adakozik, a másik pedig azt mondja: Istenem, tedd tönkre azt, aki visszatart (szűkmarkú)”

Allah túlvilági büntetéssel fenyegeti azokat, akik nem adják meg a szegényeknek a nekik járó alamizsnát. A magasztos Allah azt mondta:

„Ó, ti, akik hisztek! Bizony, sok írástudó és szerzetes falja fel jogtalanul az emberek vagyonát, és távol tartanak [másokat] Allah útjától. És azoknak, akik felhalmozzák az aranyat és az ezüstöt, és nem költik el Allah útján, adj örömhírt fájdalmas gyötrelemről. Azon a napon, amikor felhevíttetnek [a felhalmozott kincsek] a Gyehenna tüzében, és homlokukat, oldalukat és hátukat megbélyegzik azokkal, [az lesz nekik mondva:] Ezt halmoztátok fel magatoknak, ízleljétek hát meg azt, mit felhalmoztatok!” (Korán 9: 34-35)

„Vannak közöttük olyanok, akik egyezséget kötöttek Allahhal: „Ha ad nekünk az Ő kegyéből, akkor mi bizony adakozni fogunk, és a jó emberek közé fogunk tartozni. Ám miután adott nekik az Ő kegyéből, ők fukarkodtak azzal és hátat fordítottak, miközben ügyet sem vetnek rá. Ezután [büntetésül még nagyobb] képmutatást helyezett a szívükbe addig a napig, mikor találkozni fognak Vele, amiatt, hogy megszegték azt, amit Allahnak ígértek, és azért is, mert hazugok voltak.” (Korán 9: 75-77)

„Akik fukarkodnak azzal, amit Allah az ő kegyéből adott nekik, azok ne gondolják, hogy az jó nekik! Dehogy! Az rossz nekik. A nyakuk köré lesz tekerve a Feltámadás Napján az, amivel fukarkodtak. Allahé az egek és a föld öröksége. Allah jól ismeri mindazt, amit cselekszetek.” (korán 3: 180)

A kötelező adományokat nyolc féle célra lehet fordítani, köztük az iszlám oktatására és az ismeretterjesztésre is, mivel azok az „Allah útjához” tartoznak:

„Az adományok csupán a nincsteleneké, a szegényeké, azoké, akik az összegyűjtésével meg vannak bízva, azoké, akik szívét meg kell nyerni. És [fordítandó] a rabszolgákra (azok felszabadítására), az eladósodottakra, Allah Útjára és az utazókra. Előírásként Allahtól! Allah Mindentudó, Bölcs!” (Korán 9:60)

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME