„Vajon azt gondolják az emberek, hogy úgy lesznek hagyva, hogy azt mondják: ’Hiszünk’, anélkül, hogy próbának lennének alávetve? Bizony már próbának vetettük alá azokat, akik előttük éltek, s Allah teljes tudással tudja, kik azok, akik az igazat szólják és kik, akik hazugok” (Korán 29: 2-3)
Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta Muádh-nak: „Tudod-e mi Allah joga a szolgáival szemben, és mi a szolgák joga Allahhal szemben?” Azt felelte: Allah és küldötte jobban tudják! Azt mondta: „Allah joga szolgáival szemben, hogy szolgálják Őt, és ne állítsanak mellé társat, és a szolgák joga Allahhal szemben, hogy nem bünteti meg azt, aki nem állít társat mellé”. Azt mondta: „Ó Allah küldötte, vajon ne adjak erről örömhírt az embereknek?” Azt mondta: „Ne adj örömhírt erről, mert felhagynak a cselekvéssel (megelégednek a hit szívbeli megelésével)!” Ezt csupán élete végén közölte attól tartva, hogy vétkezne azzal, ha eltitkolná a tudást. (Al-Bukhári és Muszlim)
Az Allah iránti őszinteség alapja tehát az egyistenhit megvalósítása és az istentársítás elkerülése. Az egyistenhit velejárója pedig az, hogy tartózkodni kell a tilalmaktól, be kell tartani a parancsolatokat, és az erkölcsösség útját kell követni. Allah így szólt a Koránban:
„A Könyörületes szolgái azok, akik alázattal járnak a földön, és ha a tudatlanok megszólítják őket azt mondják: „Békesség!” És azok akik úgy töltik éjjeleiket, hogy Uruk előtt leborulnak és felállnak, és azok akik azt mondják: „Urunk fordítsd el tőlünk a Pokol-tűz büntetését, mert annak a büntetése elháríthatatlan. Bizony, rossz hely az a tartózkodásnak és az ottlétnek. És akik költenek, nem pazarolnak és nem szűkmarkúak, és [költekezésük] azok között van középúton. És azok, akik nem fohászkodnak Allahhal együtt más istenségekhez, és nem ölnek meg egyetlen lelket sem, amit Allah tilalmassá tett, csak jogosan (halálbüntetést érdemlő bűncselekményért), és nem paráználkodnak. Aki pedig ezt teszi, az büntetéssel fog találkozni. Megdupláztatik neki a büntetése a Feltámadás Napján, és örökké abban marad megalázottan. Kivéve azokat, akik bűnbánatot tanúsítanak, és hisznek és jótetteket cselekszenek. Azoknak Allah a rossz tetteiket jókra cseréli fel. Allah Megbocsátó, Irgalmas!” (Korán 25: 63-70)
Vannak olyan emberek, akik nem fogadják be a szívükbe az iszlámot, csak felszínesen követik, majd az első adandó alkalommal, amikor összefüggést látnak a vallás gyakorlása és az életükben bekövetkező nehézségek vagy csapások között, feladják vallásukat és megtagadják az iszlám követését. A hívő és hitetlen ember életében egyaránt adódnak nehézségek, hiszen a vallás követése egyáltalán nem biztosítéka annak, hogy az embernek gondtalan élete lesz, és elkerüli minden baj és gyarló emberi magatartás!
Egy alkalommal egy beduin odament a Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) majd hűséget esküdött neki az iszlámra, de másnap belázasodott, és azt mondta neki: „Ments fel engem [az iszlám követése alól]!”, ám ő elutasította háromszor, majd azt mondta neki: „Medina olyan mint a [kovács] fújtatója, amely elűzi annak salakját, és kimunkálja a jó részét!” (Al-Bukhári és Muszlim)
Allah azt mondta: „És van az emberek között olyan, aki Allahot ingadozva (bizonytalanul) szolgálja. Ha valami jó éri őt, akkor megnyugszik benne. Ám ha valami megpróbáltatás sújtja őt, akkor megfordul. Elveszíti az evilágot és a túlvilágot, és ez a nyilvánvaló veszteség!” (Korán 22:11)
A muszlim embert mindig megelégedéssel tekint Allah döntésére és elrendelésére. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Mily csodás a muszlim ügye! Bizony, minden ügye jó, ha örvendetes dolog éri őt, köszönetet nyilvánít, és így válik jó dologgá számára, ha pedig rossz dolog éri őt, türelemmel viseli és így válik jó dologgá számára!” (Al-Bukhárí jegyezte fel).
Aki arra számít, hogy nem lesz része próbatételekben, az téved. Allah azt mondja:
„Vajon azt gondolják az emberek, hogy úgy lesznek hagyva, hogy azt mondják: ’Hiszünk’, anélkül, hogy próbának lennének alávetve? Bizony már próbának vetettük alá azokat, akik előttük éltek, s Allah teljes tudással tudja, kik azok, akik az igazat szólják és kik, akik hazugok” (Korán 29: 2-3)
Vegyük sorra:
- Van, aki valamilyen érdek miatt mutatja magát muszlimnak, például ha az illeti kereskedő, aki vagyoni haszonszerzés vagy a gazdasági szférában való ismertség érdekében mutatja magát vallásosnak
- Van olyan új muszlimnak, aki érdekből és haszonszerzésből követi a vallást
- Van, aki evilági célok eléréséhez kíván jó referenciára szert tenni a mecsetekben való megfordulása által, és a vallási elöljárókkal vagy az iszlám ismertetésének területén dolgozókkal való kapcsolattartása által
- Van olyan személy, aki kizárólag személyes célokból próbál a vallási szertartások és ünnepek idején mutatkozni
- Van olyasvalaki aki jóravaló hívők társaságát keresi, hogy ezáltal jusson szavazatokhoz, vagy magas pozíciókhoz.
- És van közöttük olyan, aki rágalmaz téged az adományokkal kapcsolatban. Ha ők is kapnak belőle, akkor elégedettek, ám ha nem kapnak belőle, akkor íme, ők dühösek. És [jobb lett volna] ha elégedettek lettek volna azzal, amit Allah és a Küldötte adott nekik és azt mondanák: Allah elegendő számunkra! Allah a kegyéből fog majd adni nekünk, és a Küldötte is. Mi bizony Allah [kegyei] után vágyakozunk. (Korán 9: 58-59)
Az előzőknek szól az alábbi koráni idézet:
„Aki a tovasiető [evilági életet] akarja, annak siettetjük abban azt, amit akarunk és annak, akinek akarjuk. Majd a Gyehennát tesszük meg neki [büntetésének helyévé], aminek hevétől szenvedni fog, megalázottan, kitaszítva. És aki a túlvilágot akarja és azt megillető igyekezettel igyekszik érte, miközben hívő, azoknak az igyekezete meg lesz hálálva. Mindannyiuknak - ezeknek és azoknak is - bőségesen adunk az Urad adományából, és az Urad adománya [senkitől] sincs eltiltva. Nézd meg, hogyan részesítettünk egyeseket előnyben másokkal szemben, ám a túlvilág bizony nagyobb fokozatokban és nagyobb kitüntetettségben. Ne helyezz Allah mellé más istent, nehogy ott maradj megalázottan, elhagyatottan. És elrendelte az Urad, hogy ne szolgáljatok mást, csak Őt, és a szülők iránt jóságos [bánásmódot]. És ha kettejük közül az egyik, vagy mindketten elérik nálad az öregkort, ne mondd nekik azt, hogy: „Pfúj!”, és ne becsméreld őket, és mondj nekik nemes szavakat! És ereszd le nekik könyörületből az alázatosság szárnyát, és mondd: Uram! Könyörülj meg rajtuk, miként ők is felneveltek engem kiskoromban” (Korán 17: 18-24)
Dr. Abdul-Fattah Munif, MME