Sajnos a Ramadán sem kivétel, itt is el kell jönnie az elmúlásnak és véget kell érnie ennek a hónapnak is. A Ramadán hónapja olyan, mint egy kedves vendég, aki meglátogatott minket, egy hónapon keresztül itt volt, és megszerettünk. Nagyon nehéz ilyenkor az elválás. Vajon, ha elmúlik ez a hónap, mi marad meg belőle? Ramadán utáni időszakban hogy fogjuk élni az életünk? Ez a legfontosabb, ugyanis az Isten-szolgálatok nem csak Ramadánra kell hogy koncentrálódjanak, hanem egész évre kell hogy kiterjedjenek.

Az évben szezonok vannak – mint ahogy a kereskedelemben, vagy bármiben – amikor nagy lehetőség van a közeledésre, a fejlődésre. De vehetjük azt a példát is, hogy olyan ez, mint egy intenzív tanfolyam, amiben részt veszünk. Régen rossz, ha ennek az intenzív tanfolyamnak a vége után visszaesünk abba az állapotba, amiben voltunk, vagy esetleg még rosszabb állapotba kerülünk. Sajnálatos módon nagyon sok ember így jár. Fontos, hogy szilárd legyen a tartásunk, és következetesen éljünk. Van, aki „mutatványnak” fogja fel Ramadánt – amikor böjtölünk, nagy megpróbáltatások vannak –  aztán elfelejtjük, és utána ismét jön a „dínom-dánom” és a visszaesés. A sejk idézett egy áját, ami ezzel kapcsolatos, és arra int Allah benne minket, hogy ne legyünk olyanok, mint az az asszony, aki kibontja a megszőtt ruháját, miután azt megszőtte. Mert a legnagyobb veszteség azt az embert éri, aki miután felépített valamit, utána lerombolja azt.
Az egyik legfontosabb üzenete ez Ramadánnak, hogy megmaradjunk az Egyenesség Útján.

„Azok, akik azt mondják, hogy Allah az Urunk, majd egyenes úton haladnak, azokra leereszkednek az angyalok, és azt mondják nekik: „Ne féljetek, mi vagyunk a gyámolítótok az evilágon és a túlvilágon, és örömhírként hozzuk nektek a Paradicsomot.”"

Az egyenesség nagyon fontos dolog. Nem az lényeg, hogy most megcsinálok valamit, hanem az, hogy most, holnap és holnap után, és folyamatosan csinálom, amit csinálok.

A vallás tekintetében is, van, amikor kedvezőtlen idők járnak. Ezek lehetnek általánosan kedvezőtlen idők – tehát az umma egészére nézve -, de lehetnek olyan idők is, amikor egy-egy embernek nehéz élethelyzete van éppen akkor (megpróbáltatások stb.). Az emberek hajlamosak ilyenkor Allahot elfelejteni, hajlamosak letérni az egyenes útról. Ramadán felhoz minket egy olyan szintre, amikor Allahhoz közelebb kerülünk. Ezen a szinten kell, hogy tartsuk magukat a továbbiakban is.
A másik gondolat, amire kitért a sejk, hogy kérdés az, hogy Allah mit fogadott el ebben a hónapban tőlünk. Allah azt mondja a Koránban:

„Bizony azoktól fogadtatik el, akik Isten-félők”

Teljesen mindegy, hogy mennyit küzdöttél, hogyha az üres, ha azt nem Allahnak ajánlottad fel, akkor hiábavaló volt. Hiábavaló volt a sok imádkozás, virrasztás, Korán olvasás, böjt. Hogyha ezeket nem Istennek felajánlva, hanem a „tessék-lássék, letudom, mert ezt szoktuk csinálni” gondolattal tesszük, akkor a kárvallottak közé tartozunk - ha ezt az utat követjük. Allah adja, hogy ne ezek közé tartozzunk! A Ramadán egy olyan lecke számunkra, amikor ezt az önellenőrzést intenzíven kellene, hogy megéljük.

Nem elég az, hogy megteszek valamit, hanem úgy kell megtennem, hogy azt el is fogadja majd Allah. 

A Próféta (béke legyen vele) mondta azt a példázatot, hogy a Poklot feltüzeli Allah, olyan emberekkel, akiknek az egyike harcos volt, és Allah útján elesett. A másik egy Korán recitáló. A harmadik egy tudós. A negyedik egy adakozó. Miért? Azért, mert ezek az emberek nem azért küzdöttek, hogy Allah szavát felemeljék, hanem azért, hogy azt mondják róluk, hogy bátor ember, vagy azt mondják róla az emberek, hogy milyen nagy adakozó, vagy azt tartsák róla, hogy milyen nagyszerű tudós. Emiatt csinálták, ez volt a céljuk, hogy ezt elérjék. El is érték. Meg is kapták a jutalmukat az emberektől az evilágon, viszont a túlvilágon semmilyen jutalomra ne számítsanak.

Rendkívül fontos a tisztán, Allahnak történő felajánlás.

Van egy ája a Koránban:
„És azok, akik adnak, azt, amit adnak miközben megremeg a szívük, amiatt, hogy Urukhoz térnek vissza.”

Ezzel kapcsolatosan Áisa (Allah legyen vele elégedett) kérdezte a Prófétát (béke legyen vele), hogy kikre vonatkozik ez az ája. Az alkohol fogyasztók, bűnt elkövetőkre vonatkozik ez?- kérdezte. Azt válaszolta a Próféta (béke legyen vele) hogy: „Nem, hanem azokra, akik jó cselekedeteket hajtanak végre, és megremeg a szívük, hogy elfogadja-e Allah tőlük ezt, vagy nem.”
Képzeljétek el, ezt a hozzáállást.

A Paradicsom lakóinak a jellemvonása az, hogy attól tartanak, hogy jól cselekedtek-e vagy sem. Ezt nem egy lebénító félelemnek kell elképzelni, hanem egy magas szintű felelősségérzetnek. Olyan tudat ez, mikor az ember halálosan komolyan veszi azt, amit csinál. Tudatában van annak, hogy Allahhal fog találkozni ezzel a cselekedettel. Cselekedeteiben azt vizsgálja, hogy milyen minőségben végzi el azt a cselekedetet, azt nézve, hogy mennyire van az vajon Allahnak felajánlva.

„Mi bizony féltünk a családunk körében, de Allah kegyes volt felénk, és megvédett minket a büntetéstől.”

Ez a mondat a Túlvilágon hangzik majd el, amikor ezek a hívők a Paradicsomba kerülnek. 

Végezetül...
Adjunk hálát Allahnak, hogy végig tudtuk böjtölni ezt a hónapot, meg tudtuk tenni azokat a dolgokat, amiket megtettünk, mert Allah azt mondja a Koránban:

„Hogyha nem lenne Allah kegye, akkor nem tisztított volna meg senkit közületek.”

Tehát, ha megtisztultunk, akkor ez Allah kegyéből történt, és Allahnak adjunk hálát ezért. Fohászkodjunk, hogy megéljük a következő Ramadánt, hogy ismét egy tisztítási folyamatnak vethessük alá magunkat. A magam és a Ti lelketekre is kötöm, hogy fohászkodjunk, és tegyünk azért, hogy az életünk magasabb szintről folytatódjon, mint ahogy Ramadán előtt volt.

Allah áldjon Benneteket!

A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.