|
Rövid írásunkban igyekeztük összefoglalni azt a javasolt napi programot, amelyet Ramadán hónapban célszerű követnünk. Ez segítheti időnk jobb kihasználását ebben az áldott hónapban, hogy így még közelebb kerülhessünk a Mindenható Allahhoz.
Az adott nap előtti éjszakán feküdjünk le azzal a szándékkal, hogy felkelünk az éjszakai imára imádkozni.
Napi programunk fadzsr (pirkadat – amikor az éjszaka sötétjében derengeni kezd a láthatár – lásd az imaidő táblázat első oszlopát) előtt kezdődik, az éjszaka utolsó óráiban.
Felkelünk, wudut csinálunk, és annyit imádkozunk és fohászkodunk, amennyit csak lehetséges. Célszerű reális, de erőfeszítést igénylő célt kitűznünk erre az időszakra, például egy-egy adott rész olvasása a Koránból, vagy egy-egy szúra, ája memorizálása a Kegyes Koránból, egy-egy hadísz memorizálása a Prófétai Hagyományok közül stb. Ez a legjobb idő arra, hogy erőfeszítéseket tegyük Allah kegyelméért – ezért komolyan és folyamatosan kérjük Allah könyörületét és irgalmát.
Miután imádkoztunk, hagyjunk elegendő időt arra, hogy tápanyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz. Jó ha sok fehérje (hal, tojás, hús) egészül ki rostban dús szénhidrátokkal (zöldségek, paradicsom, répa, brokkoli, rizs, teljes kiőrlésű kenyér). Ez biztosítja a Ramadánban dolgozni kényszerülőknek, hogy elegendő energiájuk legyen napi munkájuk megfelelő elvégzésére. Fogyasszunk sok folyadékot, férfiak, fizikai munkát végzők lehetőleg legalább egy liter ásványvizet, és tartózkodjunk a vizelethajtó hatású kávé ivásától, amely később még nagyobb szomjúságot okoz. Ha úgy érezzük, szükségünk van valamilyen élénkítő hatású italra, inkább zöld teát igyunk – lehetőleg cukor nélkül.

Reggeli után üljünk le és Allah említése mellett kérjük az Ő bocsánatát és nyilvánítsuk ki magunkban szándékunkat az aznapi böjtre. Ha eljött az imaidő megkezdődik a nap böjti időszaka. Először imádkozzunk két raka szunna imát, ahogy Allah Küldötte (béke legyen vele) is tette – akár utazott, akár nem.
Ezután imádkozzuk le a kötelező két rakát, mondjuk el fohászainkat és magasztaljuk Allahot (33-szor szubhan Allah, 33-szor elhamdulilLah, 34-szor Allahu akbar), és ha van erőnk, recitáljuk a Koránt, vagy olvassuk annak fordítását. Akiknek napi programja megengedi, ilyenkor vissza tud feküdni még aludni vagy legalább pihenni. Ha fáradtak vagyunk olvasni vagy recitálni, szerezzük be Korán CD-t vagy töltsünk le ingyenesen hozzáférhető MP3 recitálásokat, és hallgassuk ezeket minél többet a nap folyamán. Ez a módszer alkalmazható azoknak a muszlimáknak, akik havi vérzésük miatt nem tudják érinteni a Koránt.

Ha elérkezik a déli ima (dzuhr) ideje, imádkozzuk 2 vagy 4 raka szunna imát (lásd Imádkozás könyve). A déli kötelező ima 4 rakája után ismét imádkozhatuk 2 vagy 4 raka szunna imát, és folytathatjuk a Korán olvasását – ha az aznapra szánt résszel esetleg nem végeztünk volna. Ne feledjük: a Ramadán a Korán hónapja, így akár recitálva, akár a fordítást olvasva próbáljuk meg azt a célt elérni, hogy a teljes Koránt végig olvassuk a hónap végére.
A délutáni (aszr) ima előtt is imádkozhatunk 2 vagy 4 raka szunna imát, majd leimádkozzuk a 4 raka kötelező imát. Az aszr ima az egyetlen, amely után egészen a naplementei (maghrib) imáig nem imádkozunk szunna imát.

Az aszr ima után ideje előkészíteni a maghrib ima után aktuális vacsorát, az iftárt. A naplemente előtti időszak javasolt és különösen értékes még fohászkodásra.
Közvetlen naplemente után törjük meg böjtünket azzal a fohásszal, hogy: „Megnedvesednek az erek, véget ért a böjt, adjunk hálát Allahnak, hogy ehetünk.”. A böjt megtörésére a legjobb néhány datolya és egy pohár tej. Ezután imádkozzuk a három leborulásból álló naplementei (maghrib) imát, amely előtt és után is imádkozhatunk 2 rakából álló szunna imát.

Az ima után következik a vacsora, az iftár, amelyet jó közösségben (mecsetben) vagy a család körében eltölteni együtt. Ügyeljünk arra, hogy a vacsora könnyen emészthető, elegendő de ne túlságosan sok legyen. Ne feledjük, hogy még előttünk az eisa (esti ima), a nyolc leborulásból álló tarawih ima és a witr ima. (lásd Imádkozás könyve) A férfiaknak legjobb az, ha módjukban áll mecsetben imádkozni a tarawih imát, de nagy áldással jár az is, ha a család együtt imádkozza otthon.


Ramadán hónapban lehetőleg minél kevesebb időt töltsünk a televízió előtt, ezt az időt inkább Korán olvasásra, fohászkodásra, saját magunk és gyermekeink oktatására szánjuk. Napi programunk után az esti fohászaink elmondása, illetve a Kegyes Korán három utolsó szúrájának elmondása után nyilvánítsuk ki szándékunkat arra, hogy fel szeretnénk kelni az éjszakai imára, (és ahogy a Próféta – béke legyen Vele – tanította, „ kösd meg a szamarat, és hagyatkozz Allahra”, állítsuk be az ébresztő órát is), majd igyekezzünk aludni, hogy minél több erővel tudjuk folytatni a következő napi Istenszolgálatunkat insa Allah.
Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
Korábbi cikkek ebben a kategóriában:
|
Hozzászólások
Ez igen hasznos cikk számomra. Köszönöm.
Én fél éve vagyok muszlim, ez lesz az első Ramadánom, insaAllah. Gondolom lehetek őszinte...félek attól, hogy gyenge leszek hozzá. Ugyanakkor azt is érzem, hogy napról napra nagyobb az elhatározásom. Egyedül vagyok, nincsenek közvetlenül muszlimok körülöttem...nehéz így sok minden, bár tudom, hogy nem véletlen, sokkal jobban megfogan valami bennem, ha magamtól érzem és teszem, mint valakit követve, aki fizikailag mellettem van. Allah ismer engem sokkal jobban, mint én magamat.
Igazából egy kis lelki támogatást keresek és talán egy szó meg tudja adni az erőt, ami még hiányzik...insaAllah.
Salem alajkum
Istennek hála sokan vannak olyan magyar testvéreink, akik messze a muszlim közösségektől is rátaláltak az iszlámra. Oldalunkat is sokan olvassák ilyen testvéreink. Ha egyedül érzitek magatokat, és szeretnétek felvenni egymással a kapcsolatot, erre jó lehetőség az oldalon lévő üzenetküldő lehetőség, ami a felső menüpontból is elérhető.
Ramadán hónapjában a böjt sokkal könnyebb, sokkal több áldás van benne, mint bármikor máskor. Meglátod kedves Szilvia, hogy amikor elkezdődik majd a böjti hónap, milyen örömmel fogod fogadni, és félelmeid elmúlnak, és inkább boldogsággá alakulnak, hogy idén már te is az Umma tagja vagy, és velünk együtt böjtölhetsz, törheted meg a böjtöt. Este pedig ,amikor majd a tarawih imát imádkozod, gondolj arra, hogy éppen akkor, amikor te ezt imádkozod, még hány testvéred borul le éppen akkor veled együtt. Így insa Allah érezni fogod, hogy nem vagy egyedül, még akkor sem, ha fizikailag nincs muszlim melletted. Lélekben az egész Umma veled végzi ezt az egyik legfontosabb és legszebb Istenszolgálato t.
Javaslom, hogy napközben hallgass minél több Koránt, esténként munka után pedig látogasd meg - ha módodban van - a Magyarországi Muszlimok Egyházának médiatárában lévő oldalt, ahol egyenes közvetítést láthatsz Mekkából, hogyan imádkoznak umrán lévő testvéreink a Kábánál.
Insa Allah, Allah annyi áldással fog elhalmozni téged a böjt alatt, hogy nem fogod azt érezni, egyedül vagy
Allah áldjon és segítsen böjtödben!
Imen
Nekem is ez lesz az elsö Ramadan az eletemben, de van egy problemäm, ha valaki tudna segiteni jotanäccsal, nagyon örülnek. Teljesen egeszseges vagyok, de mikor rämjön az ehseg, rettenetes hänyingerrel küzdök, es muszäj ennem. Ezert nem tudom sikerülhet-e a böjtöm. Ha valaki tudna tanäcsot adni, mit egyek, ami biztositja egesz napra a szüksegletet, vagy mit tegyek ha rämtör az ehseg,hogy ne kelljen megszakitanom idö elött a böjtöt. Ha nem tudom csinälni a böjtöt, arra gondoltam, hogy minden erömmel tämogatom a ferjem a ramadän ideje alatt, aki muszlimkent nött fel, es mär sok ramadänt böjtölt vegig. Talän Allah tämogatni fog ebben. Köszönöm. Ana.
A vércukrodat és a vérnyomásod meg kéne nézni ilyenkor, amikor rosszul vagy, illetve egy muszlim orvossal kéne beszélned, hogy a böjt káros-e az egészségedre.
Azt írtad, hogy ez lesz az első Ramadánod. Azt tudnod kell, hogy egy Ramadán havi böjtölés egészen más, mint egy nem evés más napon. Allah segíti és áldással jutalmazza a böjtölőt. Insa Allah téged is meg fog segíteni, és könnyebbé teszi számodra a böjtöt. Fohászkodom azért, hogy sikeres legyen a te, és minden muszlim testvérem böjtje.
Ha azonban nem bírsz böjtölni, akkor ellenőrizni kell, hogy vajon tényleg teljesen egészséges vagy-e... mert egy egészséges ember bírja a böjtöt, és böjtölnie kell, egy beteg ember nem bírja a böjtöt, és ő mentességet kap alóla.... a pontos részleteket lsd. A böjtölés könyve kiadványban.
Allah segítsen téged!
Imen
Allah tämogat, es nem egy koplaläs. Köszönettel Ana.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.