Az iszlám, mivel Isten kinyilatkoztatott vallása nem izmus. Ugyanakkor az iszlámon belül vannak irányzatok, illetve jogi iskolák. De azzal, hogy mikor beszélhetünk vallásjogi iskoláról vagy irányzatról a nyugati sajtó egyáltalán, de sok esetben még az orientalisták sincsenek tisztában.

Vahabizmus. Mohamed ibn Abdul-Wahhab XVIII. századi muszlim tudós volt, aki a szunnita ághoz, azon belül hanbalita valásjogi iskolához tartozott. Nem hozott létre új irányzatot. Tanításai nagy hatással voltak az Ibn Szaúd dinasztia alapítójára Mohamed bin Szaúdra. Szaúd-Arábiában később voltak olyan emberek, akik szintén Abdul-Wahhab tanításaira hivatkozva ellenezték az ország modernizálását. Ezeket Abdulaziz bin Szaúd király (a mai Szaúd-Arábiai Királyság első királya, aki szintén Abdul Wahhab tanain nevelkedett) katonai erővel leverte, s az országát modernizálta. A wahabizmus kifejezést manapság a szélsőségessel szinonímaként használják (főleg a volt szovjet területeken, illetve a hanafita vallásjogi iskola követői körében), de az iszlámban ilyen irányzat vagy vallásjogi iskola nincs.

Szalafizmus. Az iszlámban a Szelef (vagy Szalaf) Mohamed Próféta (béke legyen vele) társainak generációját, illetve az őket követő két generációt (Tabiín - követők) jelenti. Ez a három generáció nagy vallási tudásról, istenfélelemről, igazságosságról és jótetteiről volt híres. Továbbá a vallásjog (Saria) tudománya tartalmazza a prófétai társak és a követők vallási magyarázatait olyan esetekben, amikor nincs világos Korán-idézet vagy prófétai tanítás. Így a Szelef minden muszlim példaképe és az igazságosság mércéje.
Azokat azonban, akik manapság magukat szelefinek hirdetik, sajnos általában nem jellemzik a Szelef tulajdonságai nagyon sok dologban. (Ezért a muszlim körökben szokták neo-szelefitáknak nevezni őket.) A mai – magukat szelefitának nevezőket, akik a szunnita ághoz tartoznak – általában konzervativizmus jellemzi, illetve az, hogy az iszlám vallás csak bizonyos tudósait fogadják el. Ennek ellenére a többségük rendes, békés ember. A nyugati sajtó az, amely egyenlőségjelet tett a szelefizmus (vagy neo-szelefizmus) és a szélsőségesség között.

Dzsihádizmus. Ezt a nyugati sajtó találmánya. A dzsihád Isten útján tett erőfeszítést jelent, amely végső esetben lehet az önvédelem érdekében folytatott fegyveres harc is. (Civilek bántalmazását az iszlám még ebben a védekező esetben sem engedi meg.) A nyugati sajtóban a dzsihádista kifejezést arra az emberre használják, aki a vallást félreértve vagy félre magyarázva ártatlanokra támad. De a dzsihádizmus ismeretlen az iszlámban.
Végezetül fontos tudni, hogy az iszlám azért sem alkalmazza ezeket a címkéket, mert vallásunk szerint nem tudunk egyetlen embert sem megítélni, hogy ő ilyen vagy olyan, mivel nem tudjuk, hogy mi rejtőzik a szívében. Csak az adott személy cselekedeteit (ami a külső szemlélő számára megnyilvánul) tudjuk értékelni. Ezekről a cselekedetekről meg tudjuk mondani, hogy azok megfelelnek-e az iszlámnak vagy megsértik a vallás törvényeit.