Közelgő Ramadán
Ulti Clocks content
Legfrissebb hozzászólások
Cikkeinkből
-
MTI[origo]2008. 08. 29.
Két, 55 méter magas minaret koronázza meg a tervek szerint azt az óriási mecsetet, amelynek építéséről csütörtökön ...
-
Mehmet Karakuş, fiatal török ilahi énekes és zenész. Vallási indítatású énekei rendkívül népszerűek nem csak Törökországban, de a világ minden táján. ...
-
Asszelamu alejkum,
Testvéreink több észrevételt tettek az iszlám kérdezz-felelek teszttel kapcsolatban. Annak érdekében, hogy ezeket az észrevételeke...
-
Asszelamu aleykum kedves Testvéreink,
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy most induló szinvonalas honlapra, aminek a címe:
-
Tarik Ramadán, aki ugye nem azonos az épp ma kezdődő böjti hónappal, de megegyezik a Muzulmán Testvérek elnevezésű muszlim szervezet alapítójának unok...
-
Ki volt Salman?
Salman Al-Farisyy (a perzsa) volt az első nem arab ember, aki a Korán kinyilatkoztatása után áttért az iszlám hitre, és ő v...
-
Tisztelettel meghívjuk a Germanus Gyula Emlékév első rendezvényére! (125 éve született, 30 éve hunyt el.) Helye: Merlin Színház, 1052 Budapest, G...
-
Rövid írásunkban igyekeztük összefoglalni azt a javasolt napi programot, amelyet Ramadán hónapban célszerű követnünk. Ez segítheti időnk jobb kihaszná...
-
Feljegyezték Abu Hurejrára – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással, hogy azt mondta: Hallottam Allah Küldöttét azt mondani (béke legyen vel...
-
Asszelamu aleykum kedves Testvéreink,
Segítségeteket szeretnénk kérni egy testvérünk nevében, aki szakdolgozatot ír Az Iszlám és az arab v...
|
Az ideális muszlima
Nem fog kezet egy nem mahram férfival Természetes, hogy egy muszlim nő, aki nem keveredik a férfiakkal, nem akar kezet fogni bárkivel, aki nem a mahramja. A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) tanítását és példáját követve, Bukhari számol be arról, hogy ’Aisha (Allah legyen elégedett vele) azt mondta: „Amikor a hívő nők hidzsrát végeztek a Prófétához (Béke és Áldás Legyen Vele), ő megvizsgálta és tesztelte őket a következő aja-nak megfelelően: "Ti hívők! Ha hívő nők vándorolva jönnek hozzátok, vessétek alá őket próbának!" (Qur'an 60:10)
|
|
|
Nem üldögél egyedül egy „idegennel”
Az Allahnak és az Ő Prófétájának (Béke és Áldás Legyen Vele) való engedelmesség csak akkor teljesíthető, ha követjük a parancsait és távol maradunk mindattól, amit megtiltott. Ennek az engedelmességnek az egyik megnyilvánulása az, hogy a muszlim nő nem üldögél egyedül egy „idegennel” (edzsnebi) - egy olyan emberrel, akihez nem köti rokoni kapcsolat - mert ezt a tudósok közös megegyezéssel haramnak nyilvánították a következő hadísz alapján:
|
|
Nafil böjtöket tart
Az igaz muszlim nő, ha nem túl nehéz neki, Nafil böjtöt tart Ramadan hónapon kívül. ’Arafat’ és Ashura’ napján, valamint Muharram kilencedik napján is böjtöl, mivel az ezeken és az egyéb napokon tartott böjt egyike azoknak a jócselekedeteknek, amik jóváteszik a bűnöket, mint ahogyan a Próféta is mondta:
Abu Qutadah (Allah legyen elégedett vele) ezt mondta: „Allah Küldöttét (Béke és Áldás Legyen Vele) megkérdezték az ‘Arafat napján való böjtölésről, és azt mondta: „Ezzel eltöröltetnek mind a múlt mind pedig az idei év bűnei.’”
|
|
Megfelelően végzi az imáit
Az igaz muszlim mindent megtesz, hogy megfelelően végezze imáit, mély koncentrációval, és precíz mozdulatokkal. Elgondolkodik azoknak az ájak-nak a jelentésén, amiket recitál, és azokon az Allah-ot dicsőítő szavakon amiket kiejt. Szíve Allah félelmétől, a hálától, és az őszinte imádattól teli. Ha a Sátán suttog valamit a fülébe amíg imádkozik, hogy elterelje a figyelmét, úgy tartja távol, hogy arra az ájara koncentrál, amit éppen recitál.
|
|
Részt vesz az Eid (ünnepi) imákban
Az iszlám tiszteli a nőt, és az Istenimádatokat illetően a férfival egyenlővé teszi őt. A nőket az iszlám arra ösztönzi, hogy járjanak el az Eid ul-Fitr és az Eid ul-Adha (az iszlám két ünnepe) nyilvános összejöveteleire, hogy részt vehessenek ezeken az áldott alkalmakon. Ezt számos Bukhari-ra és Muszlim-ra való hivatkozással feljegyzett hadísz bizonyítja, amelyben azt láthatjuk, hogy a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) azt parancsolta, hogy minden nő jöjjön el ezekre az alkalmakra, beleértve a kamasz és pubertáskor előtti lányokat, azokat akik rendszerint otthon maradtak, és a szűzeket; még arra is utasítást adott, hogy a menstruáló nők menjenek el, hogy részt vegyenek ezen az örömteli eseményen, habár nekik az imahelytől távol kellett maradniuk.
|
|
Látogathatja a Dzsumát, a (a közösségi) imát a mecsetben
Az Iszlám egyfelől felmenti a nőket attól, hogy a mecsetbe járjanak imádkozni, ugyanakkor megengedi nekik, hogy eljárjanak a dzsumára azzal a feltétellel, hogy megfelelően felöltözködnek, nehogy felhívják magukra a férfiak figyelmét. Mindazonáltal az is bizonyos, hogy az első muszlim nők a Próféta (béke és áldás legyen vele) mögött imádkoztak a mecsetben.
|
|
Asszelamu aleykum kedves Testvéreink,
Bizonyára sokan olvastátok a Magyarországi Muszlimok Egyháza által kiadott, " A muszlim személyisége" című, masa Allah nagyszerű könyvet. Ugyan ebben a témakörben a szerző, Dr. Muhammad Ali al-Hashimi írt egy kifejezetten nők számára készült könyvet is, ami a muszlim nők életvezetéséhez ad segítséget. Kareemah testvérünk volt olyan kedves, hogy - ha Isten módot és lehetőséget ad számára - fejezetről fejezetre átsegít minket a nyelvi nehézségeken, és magyar nyelvre ülteti az angolul hozzáférhető művet. Most cikksorozatunk első részét olvashatjátok, amit Kareemah szabadideje ütemében folytatunk majd a továbbiakban, egészen a könyv végéig - insa Allah. Ezúton is köszönjük Testvérünk fáradozását. Allah segítse és vezesse munkájában és adjon áldást jótetteiért!
|
|
|
|
|
|
|