„Míg a Próféta nyomait próbáltam követni, felfedeztem, hogy igen kevés maradt örökségéből Szaud-Arábiában. Mekkában a vahabiták a Próféta életének minden történelmi emlékét dinamittal robbantották fel a politeizmustól való félelmükben, s az egyistenhitről szóló mantrának megfelelően. A Próféta mekkai házát felkeresni vagy tisztelettel megállni társainak háza előtt most sirknek, bálványimádásnak minősült volna...
A vakbuzgó és durva vahabita vallásrendőrség jelen van a Próféta mecsetjében, és ügyel rá, senki sem imádja őt....
Az iszlám teológia eléggé józan ahhoz, hogy megóvja az iszlámot a Szent Pál típusú krisztológiától. A vahabiták mégis a muszlimok közötti politeizmustól rettegnek. Szétverik a siíta muszlimok csoportjait, akik verset akarnak recitálni a Próféta sírjánál...
A vahabita gondolkodásra nagyon jellemző a különbségek tolerálására való képtelenség, és mindazok eltávolításának vágya, akik nem vahabita módon viselkednek. Az al-Kaida csupán a vahabizmus egyik megnyilvánulása...

[Ed Husain: Az iszlamista]”

Különösen az utolsó mondat volt az, ami igazán rosszul esett az idézetben, vagyis, hogy: „Az al-Kaida csupán a vahabizmus egyik megnyilvánulása...” – Szerettem volna neki olyan magyar nyelvű linket ajánlani, ami bemutatja, hogy mik is azok a jelenségek, mozgalmak, és irányzat amit az idézet írás – talán a könyvön belül is – eléggé összemos. Sajnálattal tapasztaltam, hogy bármerre is keresgéltem a magyar nyelvű internet oldalakon, csak mint a terrorizmus, az Al-Kaida megnyilvánulásaira leltem rá, vagy hamarosan ezeknél kötöttem ki. Úgy érzem, hogy az iszlam.com oldal hivatott a leginkább arra, hogy ezeket a félreértéseket, mondvacsinált meghatározásokat helyreigazítsa az olvasókban – ha Isten megsegít minket ebben.
Mohammed ibn Abdul Wahab (Allah legyen könyörületes hozzá) az 1700-as években élő vallástudós volt. Korának és a későbbi koroknak is elismert vallási tekintélye, aki életében arra törekedett, hogy reformációt hajtson végre, ami az akkori viszonyok hibáit megszüntetve, visszaállítja a hitet abba a mederbe, ahol az az igaz kalifák idején volt. Sarkalatos pontja a Tauhíd (Egyistenhit) volt, és arra törekedett, hogy mindent eltöröljön, ami az Isten mellé való társítás bűnébe viheti a hívőket. Híres műve, a Tauhíd könyve. A Szaudi családból volt két tanítványa, akiknek köszönhetően megkapta a szaudi család támogatását a törekvéseiben.

Ezt az ágazatot ma is legtöbben Szaudiban, az Arab Emirátusokban és Kuwaitban követik. Sajnos – mint az életben számtalan esetben elmondható volt már – a tanítványok túlbuzgóságukban sok esetben túlmentek a mester céljain, és olyan túlzásokba, vallási merevségbe estek, amik – Allah tudja, de talán - több kárral, mint haszonnal járnak. Talán nem vették figyelembe a Próféta (béke legyen vele) tanítását:

„ Tanítsatok, könnyítsetek és ne nehezítsetek! Ha egyikőtök haragszik, akkor maradjon csendben!” (al-Bukhari)

„Sohasem volt olyan, hogyha Allah Küldötte (béke legyen Vele) választhatott két dolog között, hogy ne választotta volna könnyebbet, hacsak nem bűnről volt szó. Mert ha bűnről volt szó, akkor a legtávolabb volt attól az emberek közül…” (al-Bukhári és Muszlim)

Hiszen az iszlám nem nehezíteni jött, hanem könnyíteni az emberek számára.

Akik talán nem helyesen értelmezik a Koránhoz és a Szunnához való ragaszkodást, az eredeti tanításokhoz való visszatérést, megfigyelhető, hogy gyakran elvesznek a részletekben, és sajnos a fontosabb dolgok (mint a testvéri összetartás, megbocsátás, a jó tulajdonságok keresése másokban) háttérbe szorulnak a napi szunna cselekedetek mögött. Azonban M. Abdul Wahab követői között is vannak olyan testvéreink, akik – insa Allah – helyesen értelmezik vallásunkat, vannak akik pedig talán eltévedtek a szabályok „útvesztőiben”. Azonban a talán túlzott konzervativizmus nem egyenlő azzal a váddal, amivel sok esetben összemossák azokat a hívőket, akik M. A. Wahab (Allah legyen könyörületes hozzá) tanításait szándékoznak követni. Egy ártatlan ember megölése mindenkor hatalmas bűn az iszlám szerint. Az, aki a terrorizmust összemossa azokkal az emberekkel, akik – bár konzervatívabban gondolkoznak mint ő – de bűntelenek a vádban, bizony megrágalmaz másokat. A rágalmazás pedig hitünk szerint nagyon nagy bűn. Allah bocsánatát még megbánásunk esetén is csak akkor érdemelhetjük ki, ha magunk is bocsánatot kérünk attól, akit megrágalmaztunk. Szomorú tény, hogy e vallástudós neve, akinek az volt a szándéka, hogy a Tauhid fontosságára figyelmeztesse a hívőket, a mai korban összemosódik-összemosódhat korunk egyik legborzalmasabb jelenségével, szervezeteivel. Ez ellen nekünk is – muszlimoknak is – tennünk kell, hiszen minden esetben fel kell lépnünk testvéreink jogos védelmében. Nekem is, és talán sokunknak tanulni kell észrevenni a magunk hibáit, és korrigálni mind a saját mind pedig mások tévedéseit. Ha módunkban áll, tennünk kell azért - vagy tettben, vagy szóban, vagy legalább szívünk szándékában - hogy egy muszlim vallástudós nevét ne szennyezzék be, ne kreáljanak belőle a terror számára mondvacsinált „becenevet”. Tennünk kell ellene, még akkor is, ha esetleg egyes tanítványai, követői tettei már nem mindenki számára elfogadhatóak.

Ahogy a Szobák c. szúrában olvashatjuk:

„Ti hívők! Ha egy gonosz ember jön hozzátok valami híreszteléssel, akkor tudjatok különbséget tenni, [ne]hogy tudatlanul sújtsatok le emberekre és megbánjátok azt, amit cselekedtetek!” (49.6)

Azt hiszem minden muszlimban az a szándék él, hogy Allahnak tetsző életet éljen. Ennek érdekében messze el kell kerüljük az Isten mellé társítás lehetőségét, ragaszkodva a Korán tanításaihoz, a Szunna tükrében. Allah segítsen minket ebben.
Emellett mind a Korán mind a Szunna arra tanítja a hívőket, hogy testvéri közösségben éljünk. Allah a Koránban, Mohammed próféta (béke legyen vele) pedig életének személyes példamutatásával arra tanít minden muszlimot, hogy ne váljon kirekesztővé, szeresse testvérét, bánjon vele kedvesen és ha tanít, azt a legszebb szavakkal tegye. Ne rágalmazzunk másokat, ne mondjuk sem a háta mögött, sem mások előtt rosszat róla. Ha így teszünk, akkor a Prófétát (béke legyen Vele) és a vele egy időben élt hittestvéreit (Allah elégedjen meg Velük) követjük – ha Isten megsegít minket ebben.

„Kapaszkodjon fel hát [az ember] az emelkedőre! Honnan tudhatnád, hogy mi az emelkedő? [Az emelkedő] egy szolgasorban lévőt megszabadítani, ínséges napon enni adni egy közeli árvának vagy egy porban heverő szegénynek, és a hívőkhöz tartozni, azokhoz akik egymás lelkére kötik az állhatatosságot és a könyörületességet” (90:11-17)

iszlam.com