Életünk során számtalan helyzetben kényszerülünk arra, hogy határozzunk. Isten sok olyan választási lehetőség elé állítja az embereket, amelyek az Ő útmutatásait be nem tartókat egyre inkább saját döntéseik hálójába keríti, és amik egyre helytelenebb helyzetekbe sodorhatják őket. Ezzel szemben az Isten tetszését kereső hívők döntéseikben mindig Isten akaratát tartják szemük előtt. E miatt egy-egy döntésüknél lehet, hogy kezdeti nehézségekkel kerülnek szembe, de később ezek a nehéznek látszó utak világossá és könnyen átláthatóvá válnak, mint minden út, amit az erkölcsös döntések tesznek tisztává. Egy hiteles szent hagyomány szerint a Próféta (béke legyen vele) így szólt: „Allah azt mondja: Aki hozzám egy arasznyit közeledik, ahhoz Én egy könyöknyit közeledem. Aki egy könyöknyit közeledik Hozzám, ahhoz egy ölnyit közeledem. Ha valaki sétálva Felém indul, ahhoz Én futva indulok.”

Az ember képtelen arra, hogy felülről nézve, olyan rálátással rendelkezzen az őt körülvevő dolgokról, eseményekről, és ezek hatásairól, mint ahogy Isten látja át ezeket. Tudjuk azt, hogy Isten Igazságos és Irgalmas, így biztosak lehetünk benne, hogy mindig, minden helyzetben helyes, erkölcsös megoldást mutat számunkra, amelyet az Iszlám tanításaival meg is valósíthatunk. Ezek a döntéseink aztán hosszabb idő távlatában is helyesnek bizonyulnak majd, később sem kell sem szégyellnünk, sem megbánnunk azokat. Isten végtelen bölcsessége tükröződik ebben is. A Korán 1400 évvel ezelőtti kinyilatkoztatása és Mohammed (béke legyen vele) másfél évezreddel ezelőtti, Istentől eredő tanításai (a hadíszok) mind a mai napig, az élet bármely területén, életünk bármely időszakában bizton alkalmazhatóak. Olyan fogódzkodót jelentenek számunkra, amibe mindig belekapaszkodhatunk, bármilyen kétes helyzet előtt állnánk is. Ebből is látszik, hogy bár az elmúlt évszázadok alatt sokat változott a világ, egyes normák mégis állandóak maradtak. Ezek közé tartoznak az Isten által tanított erkölcsi szabályok is, amelyek állandóak és örök érvényűek maradnak bármely korban, bármely élethelyzetben.

A muszlim ember végső, és legfontosabb célja, az Istennek való alávetettség, Isten akaratának való megfelelés. Ez irányítja mindennapjaiban, döntéseiben, emberekhez fűződő viszonyaiban. Mindegy, hogy az emberek tudják-e, látják-e, elismerik-e azokat az erkölcsi normákat, amik szerint élünk. A hívő számára egy cél van csak, Isten megelégedése. Ő mindig lát minket, mindig tud rólunk. Átlátja szándékaink, megérti gondolataink, tudja legtitkosabb vágyaink. A Neki való megfelelni vágyásunk viselkedésünk állandó ellenőrzését kívánja meg, és folyamatosan arra buzdít, hogy helyesen cselekedjünk, erkölcsösen döntsünk minden helyzetben. Azzal tudjuk leginkább kifejezni hitüket, és egyedül Isten akaratát követni, ha egyedül Őt fogadjuk el cselekedeteink irányítójának.

Ne helyezz Allah mellé más istent, nehogy azután ott maradjál gyalázatban, elhagyatottan! (Az éjszakai utazás 17:22)

Aki Isten megelégedését keresi, és e szerint él, megtapasztalhatja, hogy emberi kapcsolatai, szíve érzelmei, a próbatételekhez való hozzáállása milyen változásokon mennek keresztül élete során. A jó felé törekvés egyre erősebb vággyal él majd szívében, és ezáltal az őt körülvevő szövevényes szálak tisztán átlátható, egyenes helyzetekké, az emberi kapcsolatai békés, örömteli viszonyokká válnak.

Azok az emberek azonban, akiket nem az Istennek való megfelelés vágya hajt, hanem az evilági örömöknek, pozíciójuknak, vagy az embereknek való megfelelni vágyás, azok azt tapasztalhatják, hogy azok a szálak, amikhez kapcsolódnak egyre bonyolultabbá, egyre átláthatatlanabbá válnak. Hibás döntéseik egyre nagyobb és nagyobb hibákat szülnek, amikből nagy harcok, és nehézségek árán tudnak csak kilábalni. Ezek az emberek látszólag talán boldogabbak, sikeresebbek az életben mint hívő társaik, de belül nem lelik meg azt a békét és boldogságot, és nyugodtságot, amit a tiszta erkölcsös döntések adnak meg az emberek számára.
Már korábban beszéltünk az emberi életcélokról. Vannak, akik nem fogják fel, hogy az evilági élet csupán próbatételként adatott számunkra, és megpróbálnak mindent megkapni már ebben az életben. Mértéktelenül hajtják az élvezeteket, mindent el akarnak érni itt, ebben a világban. Ez sokszor erkölcstelen viselkedésekre sarkalja őket. Úgy gondolják, hogy bármi áron boldogulniuk kell, még ebben az életben.

Ezzel szemben az Isten tetszését kereső emberek mind az evilágon, mind pedig a túlvilágon boldogulni szeretnének. E célok vezérlik, és ekként hozzák meg döntéseiket is. Fontosnak tartják az evilági boldogulásukat is, de megtartják benne az arany középutat. Nem tesznek semmi, erkölcstelent, ami Isten haragját kiválthatná, és Isten eléjük kínált lehetőségeivel mindenkor megfelelően élnek. A Korán ezt mondja erről:

Vannak az emberek között olyanok, akik azt mondják: „Urunk! Az evilágon adj nekünk jót!” Ám az ilyen embereknek a másvilágon nem lesz részük [jutalomban].
Vannak közöttük olyanok is, akik azt mondják: „Urunk! Adj nekünk az evilágon jót, és a másvilágon jót, és óvj meg minket a Tűz kínzásától!”
Mindannyian megkapják részüket (a másvilágon) a szerint, amit (az evilágon) cselekedtek. Allah gyors a számonkérésben.
(Korán 2:200-202)

Az Iszlámban azok, akik betartják Isten előírásait, és ebből adódóan a Próféta – béke legyen Vele – tanításait is, a mai világunkban is megvalósíthatják azokat az eszméket, amiket sokan szinte már betarthatatlannak vélnek.
A nők és férfiak egymással szembeni szemérmes, erkölcsös viselkedése például nagyon nagy szerepet kap életünkben. Mind a férfiaknak, mind pedig a nőknek vigyázniuk kell tisztességükre, kerülniük kell a kétes helyzeteket. Így az isteni tanítások segítségével elérhetjük azt, hogy a kapcsolataink tiszták, és Istennek tetszők legyenek. Elkerülhetjük a paráznaság bűneit, a házasságon kívüli kapcsolatokat, azt, hogy nem tiszta viszonyból szülessenek gyermekek, visszaszoríthatjuk a felbomló, csonka családok számát, ahol gyermekek maradnak szülők, védtelen nők pedig segítségnyújtás, támasz nélkül.
Az Iszlám nagy hangsúlyt helyez arra, hogy családunk minden tagjának adjuk meg az őt megillető jogokat, és bánjunk tisztelettel, megbecsüléssel és szeretettel velük. A Korán Isten imádata után közvetlen a szülők tiszteletét említi.

És elrendelte a te Urad, hogy csupán őt szolgáljátok, és hogy [legyetek] jók a szülőkhöz! Ha kettőjük közül az egyik, vagy mindketten élemedett korba jutnak, ne mondd nekik azt, hogy „Pfúj!” és ne becsméreld őket, hanem tisztelettel beszélj velük! És terjeszd föléjük könyörületességből az alázatosság szárnyát és mondd: „Uram! Légy hozzájuk irgalmas, amiképpen ők fölneveltek engem, amikor kicsi voltam!” (Az éjszakai utazás 17:23-24)

Ha Istenszolgálatban élünk, és Isten erkölcsi tanításainak kívánunk megfelelni, akkor mindenkor meg kell adnunk szüleinknek a tisztelet.

Meghagytuk az embereknek a szüleivel kapcsolatban – hiszen édesanyja kínos-keservesen hordozta őt, s az elválasztásig két év telt el – hogy légy hálás Nekem és légy hálás a szüleidnek! Hozzám jut el végül minden. (Luqman 31.14)

Az Iszlám tanításai szerint az édesanya az a személy, akit embertársaink közül mindenki mást megelőzve tisztelnünk és szeretnünk kell. Soha nem hagyhatjuk szüleinket magukra, segítség, támogatás nélkül. Idősebb korukban ugyanolyan szeretettel és odaadással kell gondoskodnunk róluk, ahogyan ők is gondoskodtak rólunk, amikor még gyermekek voltunk.
Gyermekeinkkel is mindig igazságosan, és figyelmesen kell viselkednünk. Tiszteletben kell tartanunk velünk szembeni jogaikat. Az Iszlámban családunk minden tagjának megvan a maga szerepe. Mindenki fontos láncszem otthonunk életében, ahol mindnyájunknak megvannak a saját jogai és kötelességei a többiekkel szemben. E jogok és kötelességek erkölcsi tanításai biztosítják azt a családi harmóniát, és békét, ami a hívő családokat veszik körbe.

Add meg a rokonoknak, ami megilleti őket…
(Az éjszakai utazás 17:26)

Legyetek jók a szülőkhöz és a rokonokhoz (Nők 4:36)

Ha elfordultok, vajon romlást okoztok-e a földön és elvágjátok-e a vérrokonság kötelékeit? Ők azok, akiket megátkozott Allah, süketté tette őket és tekintetüket elvakította. (Mohammed (béke legyen vele) 47:22-23)

A családunk közvetlen környezetébe tartoznak a szomszédok, akikkel szemben szintén illendően kell viselkednünk. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta erről: „Ha valaki hisz Allahban és az Utolsó Ítélet Napjában, az illendő módon viselkedjen a szomszédjával.” Egy másik hadíszban a Próféta (béke legyen vele) azt mondta egyik kortársának: „Ha levest főzöl, tegyél bele több vizet, hogy tudjál a szomszédnak is adni belőle.”
A szomszéd jogai közé tartozik, hogy segítsünk neki, ha segítséget kér, adjunk neki kölcsön, ha kölcsönre van szüksége, törődjünk vele, ha le van sújtva, ápoljuk, amikor beteg, menjünk el a temetésére, ha meghal, gratuláljunk neki, ha valami jó éri, mutassunk részvétet irányában, ha szerencsétlenség éri, ne vegyük el levegőjét úgy, hogy magas házat építünk az ő beleegyezése nélkül, ne zaklassuk, ha gyümölcsöt veszünk, adjunk neki belőle egy részt, ha pedig nem adunk, csendben vigyük azt házunkba és ne engedjük, hogy gyermekeink kivigyék azokat a szomszéd gyerekeinek izgatására.
A Próféta (béke legyen vele) azt is mondta még erről: „Allahra esküszön, hogy ez nem hívő! – és ezt még kétszer megismételte. A harmadik után megkérdezték a kortársai: – Ki az oh Próféta (béke legyen vele)? – Az, aki igazságtalan a szomszédjával. – válaszolta. Mit jelent ez? – kérdezték a kortársak. – Hogy rosszat tesz neki.”
Minden társadalom alapja a család, amely nélkül nem létezhet. A családi erkölcs alapozza meg tagjainak beilleszkedését a társadalmi erkölcsök rendszerébe. Az a hívő gyermek, aki otthon azt tapasztalja, hogy szülei tiszteletben tartják saját szüleiket, rokonaikat, szomszédaikat, embertársaikat, és tiszteletben tartják őt magát is mint gyermeket, felnőve hasonló erkölcsi normákkal vesz részt a társadalom életében is. Így később ha hitben él, saját közösségének még inkább hasznos és megbízható tagja lehet.
Az Isten szabta erkölcsi normák minden időben állandóak, hisz Istennek ugyanaz az elvárása velünk szemben, mint 100, 1000 vagy akár 5000 éve élt elődeinkkel szemben volt. Míg azonban az Isten által kinyilatkoztatott erkölcsi szabályok állandóak és változatlanok, addig azoknak a közösségeknek a törvényei, akik ettől elfordulnak, állandó változáson esnek át attól függően, hogy a benne élő emberek céljai hogyan változnak.
Minden korban gondot okoznak az olyan Iszlám által tiltott cselekedetek, mint például az alkoholfogyasztás, a kamatszedés, a szemérmetlenség, a szerződések megszegése, és legfőképpen az, hogy a pénzszerzést fontosabbnak tartják az erkölcsi szabályok betartásánál.
Az Iszlám segít abban, hogy erkölcsös döntéseket hozhassunk. Elítéljük azokat az anyákat, akik megölik már megszületett gyermeküket, de sokan elfogadják az abortuszt mint születésszabályozási eszközt. Holott valójában ilyenkor, ugyanúgy egy Isten által megteremtett emberi életet oltanak ki, a legtöbbször arra hivatkozva, hogy nem tudnának a gyermeknek megfelelő feltételeket biztosítani. A Korán azt mondja erről:

És ne öljétek meg a gyermekeiteket a szegénységtől félve, – mi ellátunk benneteket és őket is! Bizony, nagy bűn az ő megölésük!
(Az éjszakai utazás 17:31)

Minden emberben megvan a vele született tiszta erkölcs, amit aztán később a neveltetés vagy erősít, vagy elnyom benne. Mindannyian érezzük lelkiismeretünk szavát, érezzük, hogy mi az, amit meg szabad tennünk, és mi az, amit nem. Attól függően, hogy mennyire hatja át életünket az Istenszolgálat, az Istennek való megfelelni vágyás, ez az erkölcsi igény hol magasabb, hol alacsonyabb. Nagyon nagy hatása van azonban az erkölcsi szabályok kialakulására a családi neveltetésnek és a tágabb közösség többségi véleményének. Ma megmosolyogják, ha egy szülő azt szeretné, ha gyermeke érintetlenül, szűzen házasodjon meg, ezzel is megfelelve Isten akaratának. Ugyanakkor társadalmunk nem tud megbirkózni a válások magas számával. Egy jó, és erkölcsös közösség példamutató ereje és jóra hívása képes a benne élő egyének erkölcsét magasabb szintre emelni, viszont egy erkölcstelen közösségnek nagyon nagy a visszahúzó ereje, és morálja a többség kénye szerint alakul.
Rokoni, baráti, munkahelyi kapcsolatainkon keresztül számos emberrel vagyunk kapcsolatban mindennapjaink során. Ezek a kapcsolatok behálózzák életünket, és folyamatos döntések elé állítanak bennünket.
Az Iszlám erőt ad ahhoz, hogy amennyiben a közösség, amelyben élünk, nem követi Isten törvényeit, vagy akár éppen azokkal ellentétes erkölcsi normákat támogat, mi magunk akkor is az Isteni kinyilatkoztatáson alapuló döntéseket hozzunk, bármekkora is legyen a körülöttünk élők visszahúzó ereje.
Gondoljunk csak a prófétákra, akik a saját közösségükön belül sokszor teljesen egyedül ragaszkodtak az általuk hozott üzenetnek megfelelő életvitelhez. A legtöbbször csak meg nem értettségben, megvetettségben, üldöztetésben volt részük. Kitartásukkal, rendíthetetlen hitükkel mégis elérték, hogy az őket körülvevő emberek közül a hívők kövessék őket, és sokszor még azok is elismerték erkölcsi fölényüket, akik nem hittek küldetésükben.
Nekünk is erőt kell merítenünk az ő példájukból. Isten számunkra jóval kisebb feladatokat, és próbatételeket ad. Imáink betartása, szemérmességünk, embertársaink jóra való hívása csupán kis erőfeszítést igényel, mégis fontos, hogy nap mint nap megtegyük ezeket. Fontos cselekedetek ezek, hiszen ilyenkor belső harcainkból győztesként kerülünk ki, amely által hitünk erősödik.
Emellett ezekkel a tetteinkkel példaként szolgálunk a velünk kapcsolatban állók számára, és ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az ő erkölcsük is magasabb szintre kerülhessen. Így, az ilyen Istennek tetsző elhatározások nem csak a mi céljainkat szolgálják, de a közösség érdekeit is. Hosszabb távon mindig bebizonyosodik, hogy valójában ezek az egyedül helyes döntések, amelyek környezetünk minden tagja számára a hit és az erkölcs növekedését hozza.
A „vallás” a szó nyugati értelmében valahol a hívő és Isten között helyezkedik el. Az Iszlám ezzel szemben beleivódik az élet minden területébe. Helyes utat mutat Istenszolgálatunkhoz, és ezáltal saját magunkhoz, gyermekeinkhez, szüleinkhez, szomszédainkhoz, és minden embertársunkhoz fűződő kapcsolatunkhoz. Világos utat mutat számunkra jogaink és kötelezettségeink között. Az Istenimádaton alapulva az életünk bonyolult kérdéseiben is megalapozza számunkra a magánjogot, házasságot, válást, örökösödési törvényeket, viselkedésünk illemtanát, meghatározza gazdasági életünk irányvonalait. Utat mutat békeidőben de a háború válságos helyzeteiben is. Egy olyan logikus és racionális útmutatás ez, amely távol tartja a hívőket attól, hogy elvesszenek az életünk nehéz döntéseinek helyes és helytelen útvesztőiben. Bizton követhetjük bármely korban, bármely élethelyzetben. Ez biztonsággal, nyugalommal, mindenkori helyes és erkölcsös viselkedési útmutatással lát el minket, amit követve biztosíthatja az evilági és majdan a túlvilági jólétünket is.