A fitráról (az ember természetes, veleszületett állapota: az egyistenhit) Allah Küldötte (béke legyen vele) a következőket mondta: „A fitrához tartozi...
A fonetikus átiratban a nagybetuk azokat a magánhangzókat jelzik, amiket hosszan kell ejteni. Figyeljétek a kiejtést az eloadónál, mivel a magyar besz...
Egyiptomban egy bíróság megtiltotta a diáklányoknak, hogy az egész arcukat elfedő fátylat használjanak az egyetemi vizsgákon. A közigazgatási bíróság ...
A 2009. július 28-án a keszthelyi Festetics kastélyban nyílt kalligráfiai kiállítás egyik meghívott művésze Jassim Mi'raj volt, akivel személyesen is találkoztunk, és megengedte számunkra, hogy közzétegyük néhány képét. Személyében masa Allah egy nagyon szerény, kedves fiatalembert ismertünk meg.
Jassem Mohammad Mi'raj 1982-ben született. A Kuvaiti Egyetemen szerzett bachelor fokozatot vegyészmérnökként. Arab kalligráfiai tanulmányait Waleed al Farhood-dal kezdte, majd Davut Bektas és Hasan Celebi voltak mesterei 2002-től napjainkig. 2007-ben doktorált Davut Bektas-nál Thuluth és Naskh írásból.
Díjai:
A Kuvaiti Iszlám Ügyek Minisztériuma által tartott versenyen 2. helyezést ért el.
2006-ban a kuvaiti kalligráfiai versenyen 1. helyezés.
Kalligráfiái:
1. kalligráfia. Hadísz A kalligráfia típusa: Thuluth, Arany ornamentika. A kalligráfia eredeti mérete 34.5x42.5 cm
2. kalligráfia: Musztafa (béke legyen vele) A kalligráfia típusa: Thuluth , Jali Tthuluth Barna ( shimnka )tinta (ahar) indiai kézzel készült papíron. A kalligráfia eredeti mérete: 48x43 cm
3. kalligráfia: imádság (rohmak ya rab) A kalligráfia típusa: Jali Thuluht Ebro / fekete (karin) tinta (ahar) normál papíron. A kalligráfia eredeti mérete: 28x43 cm
4. Hilya (Mohamed próféta leírása – béke legyen vele) A kalligráfia típusa: Thuluth, neskh Színes ornamentika. A kalligráfia eredeti mérete 51x71.5 cm2
5. Al-Rahman szúra A kalligráfia típusa: Jali Thulht körkörös kompozíció Fekete (karin) tinta (ahar) indiai kézzel készült papíron.