június 21, 2008

Szenvedélybetegségek

HTML clipboard Semmelweis Egyetem Egészségtudományi KarA SZENVEDÉLYBETEGSÉGEKKEL (alkohol, kábítószer, dohányzás) KAPCSOLATOS ISMERETEK, SZOKÁSOK KÜLÖNBÖZŐ ÉLETKOROKBANavagyA szenvedélybetegségek elleni harc és a vallás kapcsolatának tanulmányozása Készítette: Dr. Anwar Aimen – Szent István Kórház, Neurológia Osztály és Major Magdolna – Közegészségügyi Járványügyi Felügyelő 2008

Bővebben »

Angyalok és sátánok

Leányfalusi előadás részlete, 2005. március 13. Az Istenben hívő emberek hisznek Isten azon teremtményeiben, amik számukra láthatatlanok, de Isten hírt adott felőlük.Az emberek mellett a Korán beszél az angyalokról és a dzsinnekről is.

Bővebben »

Az iszlám zarándoklat történeti előzményei

Mekka és a Káaba rövid története Mekkát a Korán négy néven említi. Eredeti neve mellett olvashatjuk a „biztonságos város” (al-beled al-amín, 95:3), a „városok anyja” (umm al-kurá, 42:7), és a Bekka (4:96) nevet is. A koránmagyarázatok szerint ez volt Mekka első neve. Bekka mellett előfordul az áldott (mubárak) kifejezés is,

Az iszlám zarándoklat (al-haddzs) és az umra

A zarándoklat (al-haddzs) az iszlám egyik pillére. Elvégzése minden olyan felnőtt muszlim férfi és nő számára kötelező legalább életében egyszer, aki anyagilag, testileg és szellemileg képes ezt megtenni. Ahogy a Koránban Allah mondja: Az emberek kötelessége Allahhal szemben a Házhoz történő zarándok­lat, [de csak] annak, aki utat (módot) talál rá1.

Egy zarándoklat emlékképei

            Négy év telt el azóta, de képei még mindig olyan elevenen élnek bennem, mintha tegnap történt volna. Sőt, az idő múltával, mintha élesebbé váltak volna az akkor álomszerű elmosódó utazás képei…Hajnalban érkeztünk

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő