Abu Hurejrának az a szokása volt, hogy nem szeretett olyan gyűlésben fohászkodni, amelyben volt olyan, aki megszakította a kapcsolatot rokonaival, mivel ez megakadályozza, hogy a lebocsátasson a könyörület, s választ nyerjen a fohász.
Imám Málik közölte, Abu Idrísz al-Khauláníra való hivatkozással, aki azt mondta: Bementem a damaszkuszi mecsetbe, ahol egy szépen mosolygó fiatalt láttam, amint körülvették az emberek, s ha összekülönböztek egymással valamiben, akkor hozzá fordultak, és elfogadták véleményét. Megkérdeztem, hogy ki ő, mire azt mondták nekem: Ő Muád ibn Dzsebel.
An-Nomán Ibn Besírre való hivatkozással jegyezték fel, hogy az apja elvitte őt Allah Küldöttéhez (béke legyen vele) és azt mondta neki: „Én bizony odaadtam ennek a fiamnak egy szolgámat.”. Erre azt kérdezte tőle Allah Küldötte: „Vajon mindegyik fiadnak adtál ugyanilyet?”. Ő azt felelte: „Nem!”
„Tekintsük meg egy Dzsuraidzs nevű aszkéta történetét, amelyből mélyreható tanulságot vonhatunk le a szülőkkel szembeni jóság jelentőségéről és a nekik való engedelmességről! Édesanyja magához szólította egy alkalommal, amikor éppen imádkozott. Dzsuraidzs pedig feltette magában a kérdést: Ó Uram! Az édesanyám vagy az imádkozás (a fontosabb)?
Ahmed imám és an-Naszá’í hagyományozta, Anasz ibn Málikra való hivatkozással, aki a következőt mondta: Egyszer, amikor együtt voltunk Allah Küldöttével, azt mondta: „Egy olyan ember fog elmenni előttetek, aki a Paradicsom lakói közül való”. Ekkor elment előttük egy férfi az anszárok (a medinai muszlimok) közül, akinek a szakálla ritka volt,
