szeptember 7, 2008

Az imádkozás

Az imádkozás a kapcsolatot jelenti az ember és az Isten között. Az iszlám egyik pillére és a vallás alaptétele: Tartsátok be az imádkozást, [különösen] a középsőt, és álljatok áhítatosan Allah előtt. (Korán 2:238) Allah az imádkozást a boldogulás és a boldogság útjává tette: Bizony boldogulnak a hívők, akik imádkozásukban alázatosak.

Bővebben »

Fedezd fel az iszlámot

Iszlám. Ki ne hallotta volna ezt a szót? Földünk lakosságának egyötöde vallja magát muszlimnak, vagyis az iszlám vallás napjainkra majd másfél milliárdnyi embertársunk életútjává vált. Nap mint nap hallhatunk-láthatunk róla, ha máshol nem, hát a média beszámolóiból. A különböző helyekről származó hírek azonban sajnos sokszor hamis képet adnak, és vagy

Bővebben »

Az iszlám életmód

Abu-l-A’la Maududi (1903-1979) a kortárs muszlim világ egyik legjelentősebb gondolkodója, röviddel a Pakisztáni Iszlám Köztársaság kikiáltása után értekezések és a rádióban elhangzott előadások sorozatában fejtette ki, miért támaszt igényt az iszlám arra, hogy ne csak egy hagyományos értelemben vett vallás, hanem egy mindent átfogó életmód legyen.Az iszlám életmód létrejötte nem

Bővebben »

Az iszlám alapelvei

Abu-l-Ála Mawdudi (1903-1979) a kortárs muszlim világ egyik legjelentősebb gondolkodója volt, aki munkásságát annak szentelte, hogy az iszlámot ne csak vallásként, hanem egy mindent átfogó életmódként ismertesse meg az emberekkel és ezt a hozzáállást újra a muszlimok gyakorlatává tegye. Az Iszlám alapelvei című könyvében nem csak az iszlámmal kapcsolatos legfontosabb

Bővebben »

Korán-vizsga képviselőjelölteknek

Nagymecset, Banda Aceh, Indonézia Hát ezt is megéltük: a képviselőjelöltek Korán-recitálásból vizsgáznak mielőtt szavazhatnának rájuk a polgárok. Sőt, minden politikai párt egyetértett. A gond a dologgal az, hogy nem nálunk, hanem Indonézia nagyon muszlim Aceh tartományában – mint ahogy arról a THe Jakarta Post mai száma beszámol. Minden jelöltet tíz

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő