március 29, 2014

4. hadísz – Az ember teremtése

Abu Abdur-Rahmán, Abdullah ibn Masz’údra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy azt mondta: Allah Küldötte – az igazmondó, aki igazról értesül – azt közölte velünk: „Bizony, mindegyikőtök teremtése (megalkotása) az anyja hasában negyven napig állítódik össze csepp alakjában, majd ugyanannyi ideig vérrög alakjában, majd ugyanannyi ideig

Bővebben »

3. hadísz – Az iszlám pillérei

Abu Abdur-Rahmán, Abdullah ibn Omar ibn al-Khattábra hivatkozva – Allah legyen elégedett velük – jegyezték fel, hogy így szólt: Hallottam Allah Küldöttét – Allah dicsérete és békéje legyen vele –, amint azt mondta: „Az iszlám öt dologra lett építve: annak tanúsítására, hogy nincs más isten kivéve Allah, és hogy Mohamed

Bővebben »

2. hadísz – A vallás szintjei

Omarra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy azt mondta: „Miközben egy napon Allah Küldötténél ültünk, egyszer csak megjelent előttünk egy hófehér ruhájú, koromfekete hajú férfi, nem látszott rajta az utazás nyoma, és senki sem ismerte őt közülünk. A Prófétához ült, a térdeit az ő térdeihez támasztotta, kezét

Bővebben »

1. hadísz – A szándék jelentősége a cselekedetekben

A hívők vezetőjére; Abu Hafsz, Omar ibn al-Khattábra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, miszerint így szólt: Hallottam, amint Allah Küldötte – Allah dicsérete és békéje legyen vele – azt mondta: „A tettek csakis a szándék alapján [ítéltetnek meg], és minden embert csakis az illet meg, amit

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő