szeptember 23, 2014

Mohammed (béke legyen vele) prófétasága 2. (Az iszlám alapelvei 10. rész)

A megmentő megszületik Ebben a zavaros időben és ebben a civilizálatlan országban született egy gyermek. Korai gyermekkorában meghaltak szülei, és néhány évvel később tragikusan elvesztette nagyapját is, aki szülei halála után nevelte. Ezért még abban a legalapvetőbb tanításban és oktatásban sem részesült, amelyet akkoriban egy arab kisgyerek kaphatott.

Bővebben »

Mohammed (béke legyen vele) prófétasága 1. (Az iszlám alapelvei 9. rész)

Ha egy pillantást vetünk a világatlaszra, látni fogjuk, hogy egyetlen más ország sem lehetett volna alkalmasabb a szükséges világvallás kiindulópontjának és elterjesztőjének, mint Arábia. Az Arab-félsziget pontosan Ázsia és Afrika között terül el, és Európa sincs messze tőle. Abban az időben, amikor Mohamed (béke legyen vele) feltűnt, a civilizált és

Bővebben »

A hit (Az iszlám alapelvei 6. rész)

A hit jelentése Amit az előzőekben tudás, ismeret és bizonyosságként leírtunk az a „hit”, a hit szó szószerinti jelentése. Azt az embert, aki tud Isten egyedülvalóságáról, igazi tulajdonságairól, törvényéről, ismeri jutalmazását és büntetését a szolgáival szemben a tetteik szerint a Feltámadás Napján, és ezekben lelke mélyéig meg van győződve, hívőnek

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő