„Szösszenet… (a merényletről). Nem hirtelen felindulásból tettem. Több, mint egy évig készültem rá. Mikor először bevillant a gondolat, azonnal elhesegettem. Bevallom, meg is rémültem kicsit. Féltem a következményektől. Aztán egyre többször bevillant. Elalvás előtt, ébredés után, a konyhában, az iskolában, a buszmegállóban, a boltban… Hosszú hónapokig küzdöttem, és próbáltam elnyomni magamban. Aztán feladtam, és engedtem a belső kényszernek. Hónapokig készültem rá. Terveztem, hogy mikor és hogyan viszem véghez. Aprólékosan kidolgoztam minden részletet. Nem hibázhattam. Túl sok minden forgott kockán. És két hete jött el a pillanat… éreztem, hogy az a szerdai nap lesz az. Nem tudtam, miért, egyszerűen éreztem… Átlépve önmagam határait, kockára téve a házasságomat, véghez vittem. Megtettem; vacsorára spenótot főztem főtt tojással.
A férjem az elején méltósággal kezelte a dolgot. Egy ideig csak bámult a tányérjára, majd lassan, óvatosan piszkálgatni kezdte a kanalával. Mintha attól tartott volna, hogy életre kel, és kiugrik a tányérból. Vizsgálta, mustrálta, méregette, olyan furcsa arccal, lebiggyedt szájjal. Mint egy tengerbiológus, aki valami új fajt fedez fel, és az undor elegyedik a kiváncsisággal.
Na, ekkor nem bírtam tovább, és kifakadtam: „Hát hányszor emlegetted Allahot vacsora közben, hogy mennyi zöldéget, gyümölcsöt teremtett az embernek, mennyi ízben, mennyi színben, és hogy ezek mekkora ajándékok, amiért hálásnak kell lennünk?! Na apukám, ne finnyáskodj, legyél hálás, és puszild be az egész tányérral!”
Erre ő: „Tényleg csodálatos dolog a spenót, és nagyon szeretem is, de… TE MIT MŰVELTÉL VELE???”
Ez a pillanat volt a katarzis, aztán végülis nekiállt az evésnek, és lám, annyira megszerette, hogy még repetázott is! Elhamdulillah, a spenót, mint főzelék is bekerült a repertoárunkba!
Azért van még itt valami… Allah ajándéka a paradicsom, a paprika, meg a hagyma is, és nagyon szeretem is őket, de… de lecsót soha nem fogok csinálni!!!!!
Ayse szösszenetei 8
