A zarándoklat

Galéria {gallery}zarandoklat{/gallery}

A három legjelentősebb mecset az iszlámban

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Nem szabad fölkerekedni [látogatási céllal utazni] egyetlen mecsethez sem, kivéve háromhoz: a Tilalmas mecsethez (Mekkában), ezen mecsetemhez (a Medinai mecsethez) és a Legtávolabbi Mecsethez (az al-Aqszá mecsethez).” Ez a hadísz gyűjti össze azokat a mecseteket, amelyek a legkiemelkedőbb imahelyek az iszlám vallásban.

Bővebben »

Iszlám zarándoklat 2010-ben

A magyar sajtó (feltehetőleg korábbi évek információi alapján) 2,5 millió zarándokról beszélt, de a szaudi és pontosabb nyugati sajtóinformáció szerint idén 5,5-6 millió zarándok érkezett Mekkába. Ez a hatalmas tömeg a teljes mekkai közlekedésre, és a szertartásokra is rányomta bélyegét: sokkal nagyobb tumultus volt, mint hat évvel ezelőtt, mikor először

Bővebben »

Mekkai zarándoklat 2010-ben

A magyar sajtó (feltehetőleg korábbi évek információi alapján) 2,5 millió zarándokról beszélt, de a szaudi és pontosabb nyugati sajtóinformáció szerint idén 5,5-6 millió zarándok érkezett Mekkába. Ez a hatalmas tömeg a teljes mekkai közlekedésre, és a szertartásokra is rányomta bélyegét: sokkal nagyobb tumultus volt, mint hat évvel ezelőtt, mikor először

Bővebben »

2010 mekkai zarándoklat – beszámoló

Még utazás előtt elhatároztam, hogy naplót fogok vezetni minden nap, hogy még frissiben rögzíthessem az aznapi eseményeket. Ez a naplóírás az első két napig működött csak, ezután az események annyira felgyorsultak, és én egyre fáradtabb lévén a bejegyzések egyre inkább elmaradtak. Általában elmondható, hogy a napi alvásunk 2-3 óra alvásra

Bővebben »

Közeledik a haddzs – a zarándoklat

TUDATOSSÁG ÉS ISTENSZOLGÁLAT Az ember, az emberiség és a természet harmonikus működését tönkretevő modern őrülettel szemben, egy új, hit-központú élet felépítése kötelező. E kötelezettség teljesítése nem csak Mohamed Próféta követőinek megmenekülése, hanem az egész emberiség, sőt a természet és az öko-rendszer megmenekülésének szempontjából is elkerülhetetlen.  

Bővebben »

DUL HIJJAH hónapja

Dul Hijjah hónapja nemcsak azoknak a muszlimoknak jelentős akik elvégzik a Zarándoklatot, nem csak ők azok akik nagyon fontos és Allahnak nagyon kedves cselekedetet végezhetnek.Azok a muszlimok akiknek nem áll módjukban, hogy elvégezzék a Zarándoklatot szintén ad lehetőséget Allah arra, hogy minél több jócselekedetet végezzenek és azt Allah különösképpen jutalmazza.A

Bővebben »

A mekkai zarándoklat

A mekkai zarándoklat tulajdonképpen a Kábához és a hozzá közel eső helységekhez történő ellátogatásból álló hosszú imádság. A mekkai zarándoklat az iszlám ötödik pillére, amelyet minden felelős korban (pubertás utáni kor) lévő muszlim férfinak és nőnek csupán egyszer kötelező megtennie életében, de csak akkor, ha mentálisan, anyagilag (tehetős) és fizikailag

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő