Az iszlám ezzel szemben a házasságot komoly, tartós kapcsolatnak tekinti, ezért akkor tanácsos a muszlim fiataloknak egybekelni, amikor már elérték a megfelelő életkort, a megfelelő szellemi, és vagyoni állapotot – ez alatt elsősorban a keresőképességet értjük, nem pedig a gazdagságot – valamint, ha szabadon választhatják egymást. Az iszlám ugyanis – a híresztelésekkel ellentétben – elutasítja a kikényszerített házasságot, de a nyugaton elterjedt próbaházasságot is, mivel az iszlám szerint a házasulandó feleknek a házasságra egyértelműen a tartósság szándékával kell lépniük.
Az iszlám házasságkötés nem csupán egy egyszerű jogi szerződés, hanem a magasságos Allah előtt tett fogadalom, és szilárd egyezmény. A házasságot ugyanakkor óvni, védeni és erősíteni kell, máskülönben az ellene dolgozó erők felülkerekednek rajta.
Az iszlám vallás igen behatóan foglalkozik a férfi-női kapcsolattal, és a házastársak kölcsönös magatartási szabályaival. Sok Korán- és Szunna kijelentés rendelkezik arról, hogyan lehet harmonikus házasságban élni. Az iszlám előírja a kölcsönös szeretetet, kedvességet, irgalmat, tiszteletet, és türelmet a férj és a feleség részére.
Allah így szólt a Koránban: „És (Allah) jelei közé tartozik az, hogy magatokból házastársakat teremtett számotokra, hogy megnyugvást találjatok náluk, és közöttetek szeretetet és könyörületet helyezett el. Bizony ebben jelek vannak a gondolkodó nép számára”. (Korán 30: 21)
Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A legjobb közületek az, aki a legjobb a családjához, és én vagyok közületek az, aki a legjobb a családjához”.
Az iszlám arra inti követőit, hogy gyakorolják a nők iránti tiszteletet, és még abban az esetben is megköveteli a férjtől a helyes bánásmódot, türelmességet és jóakaratot, ha történetesen neheztel a feleségre. Ezzel pedig megóvja a házasságot attól, hogy a heves érzelmi ingadozások és kitörések veszélybe sodorják létét. A magasságos Allah azt mondta: „És viselkedjetek helyesen velük, és ha nemtetszést éreztek irántuk, hát meglehet, hogy ami nem tetszik nektek, abba Allah sok jót helyezett el” (Korán 4: 19).
Ez persze nem jelenti azt, hogy a házastársak kötelesek mindent eltűrni. Vannak olyan helyzetek, amikor változtatni kell a házastársak hozzáállásán, az egymás iránti viselkedésükben, máskülönben fennáll annak a veszélye, hogy különválnak az útjaik.
Mint minden betegségnél, a megromlott házastársi viszony esetében is a megelőzés, a rossz házasság megelőzése lenne a legjobb orvosság. A rossz párválasztás ugyanis nagy szerepet játszik a házasságok korai felbomlásában. Másfelől a teljesen szabad, a szülői, és társadalmi kontroll nélküli párválasztás miatt a fiatalok általában a megnyerő külsőt, a fizikai jegyeket (arcforma, szemforma, testfelépítés, a test idomai), a kellemes megjelenést (ápoltság, higiénia, divatos ruházkodás), az általános pozitív jellemvonásokat (kedvesség, gyengédség, tapintatosság, udvariasság, humor, önzetlenség, bátorság, stb.) tartják a legfontosabbnak, továbbá a kiemelkedő intellektuális, és szellemi képességeket, a műveltséget és diplomázottságot, valamint a kiváló egzisztenciális helyzetet, és keresőképességet, esetlegesen a társadalmi rangot és elismertséget tartják. A fiatalok általában azt feltételezik, hogy ezek mind-mind elegendőek, sőt garanciák arra, hogy a fiatal a legmegfelelőbb házastársat fogja választani magának.
Az iszlám azonban a legfontosabbnak a vallási ismeretek gyakorlati elsajátítását, és az abból fakadó erkölcsösség mértékét tekinti a leginkább mérvadónak. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta a megfelelő férj kiválasztásával összefüggésben: „Ha olyan jön el hozzátok, akinek meg vagytok elégedve a vallásosságával és az erkölcsösségével, akkor házasítsátok meg, máskülönben viszály és nagy romlás következik be”. A megfelelő feleség kiválasztásánál is a vallásosságot emelte ki: „Válaszd a vallásost, és boldogulsz!”
A muszlim férfi az, aki valóban képes betölteni a családfő szerepét, mert hitéből és erkölcsösségéből fakadóan felelősségteljesen, szeretettel, nemes viselkedéssel és megértéssel viszonyul feleségéhez és családjához. Az iszlám vallásban a férfi tölti be a családfő szerepét: „A férfiak főséggel bírnak a nők felett, mivel Allah előnyben részesített egyeseket közülük a másikkal szemben, és amiatt is, amit ők a javaikból költenek” (Korán 4: 34). Allah azt mondta a Koránban: „Ó, ti akik hisztek! Óvjátok magatokat és családotokat olyan Tűztől, melynek tüzelője az emberek és a kövek!” (Korán 66: 6). Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondja: „Mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért, a vezető is pásztor, a férfi is pásztor háznépe számára, az asszony is pásztor férjének háznépe és gyermekei számára, így mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért”.
A tanulmányok azt mutatják, hogy a házasságokon belüli problémák akkor kezdődnek, amikor megszületnek a gyermekek, mivelhogy a fiatalok többsége nincs felkészülve a gyermekvállalással járó feladatokra. A társadalom nagy elválásokat ró az anyára és az apára egyaránt. A gyerek születését egyfajta csodának tartja, aminek csak jó oldalai vannak, és ezért a leendő szülők sem gondolnak bele abba, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük. A gyermekek számára a család jelenti az első és legfontosabb közeget, amelyben nevelkednek. A család az a környezet, ahol a gyerekek felcseperednek és amelyben kialakulnak személyiségük alapelemei, ezért a szülőket hatalmas felelősség terheli Allah előtt. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Minden újszülött a veleszületett természetre (fitra) születik, majd szülei teszik zsidóvá, kereszténnyé vagy mágushitűvé (zoroasztriánussá)”.
A muszlim házaspárnak törekednie kell arra, hogy elültesse a kisgyerekekben az iszlám erkölcsi normáit, azokat az értékeket, amelyek által hívő, erkölcsös, emberséges és önzetlen emberekké válnak majd felnőtt korukra. Ennek érdekében jó példát kell mutatniuk gyermekeiknek, hiszen elsősorban a muszlim házastársak természete, egyénisége, és a családban tanúsított viselkedésük és szokásaik formálják gyerekeik személyiségét. A példamutatáson kívül a szülőknek ismerniük kell a gyermekek lelkivilágát, és el kell sajátítaniuk annak módját, hogy miként lehet őket a helyes irány felé orientálni.
A legfontosabb a gyermekek szófogadásra és az engedelmességre való nevelése, amelynek kulcsa a szeretetteljes, bensőséges kapcsolat, és a barátságos légkör kialakítása. Ehhez pedig elengedhetetlen a szülők és gyermekeik közötti kapcsolatban az aktív együttlét, a gyermekekkel való játszás, és a közös szabadidős tevékenységek.
A muszlim házastársaknak elegendő időt kell szakítaniuk arra, hogy beszélgessenek gyermekeikkel, hogy meghallgassák őket, és kikérjék a véleményüket, valamint hogy idővel egyre nagyobb döntési szabadságot biztosítsanak nekik. Ezáltal éreztetik velük, hogy fontosak számukra, és hogy tiszteletben tartják személyiségük függetlenségét.
A párbeszéd szülők és gyermekeik között nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikeresen elültessék bennük a legalapvetőbb hitbeli és erkölcsi értékeket, mint például az odaadó, őszinte hit, az Allah és Prófétája iránti szeretet, a szülők és nagyszülők iránti tisztelet, az igazságosság, az igazmondás, az önzetlenség. Mindennek a kulcsa a bizalmi viszony, vagyis a barátság kialakítása, valamint a gyermekek egyenlő partnerként való kezelése, mert mindez szavatolja, hogy a gyermekek hallgatni fognak szüleikre, bármilyen közegben vagy társadalomban élnek. Ugyanakkor tartózkodni kell a nevelés során a túlzott szigortól és az erőszak alkalmazásától, mert az ellentétes reakciót vált ki a gyermekekben, eltaszítja őket a szülőktől, és bizalmatlanná válnak velük, továbbá őszintétlenséghez, és az iszlám vallástól való eltávolodáshoz is vezethet.
A muszlim házastársak érdeklődőek, odafigyelnek gyermekeikre, tudják mit olvasnak, ismerik a hobbijukat és a társaságukat. Elmagyarázzák számukra azokat a cselekedeteket, amelyek bűnöknek számítanak, és amelyek Allah előtt gyűlöletesek. Időben fel világosítják gyermekeiket a káros szenvedélyekről és kifejtik ezek pusztító hatását az egyénre és társadalomra. Ha pedig észreveszik, hogy erkölcstelen olvasmányt olvasnak, vagy hogy rossz társaságba keveredtek, vagy hogy valamilyen káros szenvedélynek kívánnak hódolni, mint például a dohányzás, az alkoholfogyasztás, vagy a kábítószerezés, azon nyomban megfékezik őket, és távol tartják őket az efféle veszélyektől, mindezt határozottan, de mértéktartóan és szeretettől fűtve.
Az iszlám emellett arra tanítja követőit, hogy egyenlően bánjanak gyermekeikkel. A testvérféltékenységet táplálja, ha valamelyik gyereknek előjoga van, de a teljesen egyenlő bánásmód sem helyes. Mindegyik gyereket az életkora szerint kell kezelni, a nagyobb gyereknek legyen több joga, de ugyanakkor több felelőssége is. Ez abban is tükröződik, hogy a nagyobb gyermekeknek már több vallási kötelezettsége van, mint a kisebbeknek.
Ennek a felelősségnek azonban van egy olyan oldala is, amelyet a férfiak sok esetben elhanyagolnak. A fiatal férfiak ugyanis sok esetben megfeledkeznek a házaséletben nélkülözhetetlen gyengédségről és odafigyelésről, illetve nem utolsó sorban a feleség nemi szükségleteinek megfelelő kielégítéséről.
A házasságok megromlása sőt a házasságtörések sok esetben visszavezethetők a férj és feleség közötti érzelmi kötődés elégtelenségére vagy akár teljes hiányára, és ezzel párhuzamosan a házasélet terén jelentkező elhidegülésre, amely erősen rányomja a bélyegét az egymás iránti viselkedésükre, és elvezet odáig, hogy a férfi vagy a nő elkezd kitekinteni a házasságon kívüli kapcsolatok felé.
Az iszlám vallás tanításai immár 1400 éve elővetítették a kölcsönös odafigyelés, tapintatosság és önzetlenség fontosságát a házaséletben, mi több előírják a szerelem gyengéd kinyilvánítását, az érzéki közeledést, és az intim előjátékot is, hogy a feleség is részesüljön a testi örömökben, és teljesen ki legyenek elégítve nemi szükségletei. Az iszlám történetében is vannak olyan vallásjogi esetek, amelyek megmutatják, hogy a nők nemi szükségleteit olykor-olykor a férjek erőteljesen elhanyagolják. Talán túlzásnak tűnik, de voltak olyan asszonyok, akik emiatt kérték a válást a kádi előtt, és csak akkor álltak el szándékuktól, amikor a férjük ígéretet tett a kádi előtt arra, hogy maximálisan teljesíteni fogja házastársi kötelességét.
Ebből kiindulva, úgy gondolom, olyan házaséletre van szükség, amelyben a muszlim férfiak nem viselkednek önző módon, és nincsenek elfoglalva saját magukkal a hitvesi ágyban, hanem jobban odafigyelnek feleségükre, kifejezik érzelmeiket, és nem feledkeznek meg az érzéki közeledésről sem, hogy a lehető legjobban kielégítsék párjuk fizikai szükségleteiket.
Nagyon fontos a férfiak részéről, hogy ne próbáljanak házastársuk és családjuk iránti kötelességeik alól kibújni arra hivatkozva, hogy túl sok a család eltartása céljából végzett evilági elfoglaltságuk, vagy a vallási-hitéleti tevékenységük, hanem igyekezzenek ugyanolyan odafigyeléssel viseltetni feleségük iránt, mint a házasság mézesheteiben. Ugyanez vonatkozik a feleségekre is, ők se hivatkozzanak a gyereknevelésre, és sok háztartási munkára, hanem igyekezzenek teljesíteni férjük iránti házastársi kötelességeiket, hogy megőrizzék ezáltal is házasságuk harmóniáját.
Abdul-Fattah Munif, MME