Adó 1%-hoz technikai szám: 1050

Iszlám, az élet vallása

Az andalúziai muszlimok hatása Európa tudományos fejlődésére

A muszlimok közel nyolc évszázadon keresztül uralkodtak Andalúziában, ahol nem csupán a saját civilizációjukat építették fel. Hatást gyakoroltak Keletre és Nyugatra egyaránt, hiszen a muszlim Andalúzia hatása Európára és a szomszédos területekre tagadhatatlan. Műveltté tették a barbárokat erkölcsi, morális hatásukkal, és hozzájárultak az európaiak felemelkedéséhez azáltal, hogy az utóbbiak a

Bővebben »

Vélemény a karácsonyról, és a karácsonyi gratulációról

Sokan kérdezték a napokban tőlem a mecsetünkben, hogy mit szabad tenniük a muszlimoknak karácsonykor, szabad e látogatni keresztény rokonaikat és gratulálni nekik ünnepük alkalmából vagy sem. Sok éve már, hogy alaposan kiveséztem ezt a kérdést, és megalapozott álláspontra helyezkedtem. Látva, hogy az interneten is felmerült ez a kérdés, és néhány

Bővebben »

A harmónikus lelki élet az iszlámban

Lelki élet az iszlám vallásban  Egyre többször esik szó a médiában, az oktatási intézmények falai között és a közéletben az iszlám vallásról és a muszlimok vallásgyakorlatáról. Ez önmagában pozitív fejleménynek tekinthető, hiszen az európai emberek számára lehetőség nyílik az iszlám minél jobb megismerésére, a félelmek, az iszlámofóbia leküzdésére, valamint a

Bővebben »

Ének- és zenehallgatás az iszlámban

2001-ben fordítottam egy vallási témájú rövid művet „Tiltott dolgok, amit figyelmen kívül hagynak az emberek – és amelyektől óvakodni kell” címmel, Muhammad Szaleh al-Muneddzsid szíriai származású sejk tollából, aki olyan közismert vallástudósoktól tanult, mint Ibn Báz, Ibn Uthajmín, vagy al-Albání. Emlékszem arra, hogy ez volt az első könyv, amit arabról

Bővebben »

Olvasói levél a tanácsadásról

Egy testvérünk keresett fel a minap problémájával. Megkért minket, hogy levelét illetve a rá adott választ osszuk meg muszlim testvéreinkkel, hogy insa Allah mindannyian tanulhassunk belőle. Leveléből csak részleteket közölnénk, illetve a rá adott válaszunkat, amiben Dr. Mohamed Eisa testvérünk volt segítségünkre a Korán, hiteles hadíszok és vallástudósok véleménye alapján.

Bővebben »

Előadás az Elrendelésről

An-Nawawijah gyűjtemény 19. hagyományának elemzése 2. rész Biszmillahi ar-Rahmani ar-Rahím Bizony a dicsőség Allahot illeti. Neki adunk hálát, az Ő segítségét kérjük. Allahnál keresünk menedéket a saját lelkünk gonoszától és a bűnös cselekedeteinktől. Akit Allah az igaz útra vezet, azt senki sem vezeti tévútra. Akit pedig Ő tévelygésbe küld, azt

Bővebben »

Felkészülés a Holnapi Napra

Biszmillahi Rahmani Rahím Bizony a dicsőség Allahot illeti. Neki adunk hálát, az Ő segítségét kérjük. Allahnál keresünk menedéket a saját lelkünk gonoszától és a bűnös cselekedeteinktől. Akit Allah az igaz útra vezet, azt senki sem vezeti tévútra. Akit pedig Ő tévelygésbe küld, azt nem vezetheti senki. Tanúsítom, hogy nincs más

Bővebben »

Az emberi hálátlanság

Az élet kacskaringós, zegzugos útjai, bárhogy is járjuk be, a sír felé vezetnek.Ahhoz hogy az evilági életet nyugodt lelkiismerettel élhessük, az utolsó lélegzetünket is erős hittel érjük el és végül az örökkévaló életünkben elégedettek és boldogak lehessünk, a legbiztosabb út a hála, a türelem, az Allahról való gyakori megemlékezés irányába

Bővebben »

Az isztihare

Az isztihare szó azt jelenti, Allahtól tanácsot kérni. Megtudni, hogy egy cselekedet amit elterveztünk jó-e vagy nem, tanácsos –e megtenni vagy nem , ha tanácsos akkor azonnal tegyük vagy jobb még várni vele, és szívünk belenyugvását kérni ebbe a dologba.Ha olyan kérdéssel kerül szembe az ember, amiben bizonytalan, a legjobb

Bővebben »
mme-kozossegi-oldal

Technikai számunk 1050

Napi imaidő