2012. május 18. Pénteki szónoklat – Seikh Fares szónoklatának összefoglalója
Mi a feladatunk vallásunk iránt? Mit tehetünk az iszlám minél jobb népszerűsítése érdekében? A legelső feladatunk az, hogy ne foglaljanak le minket az evilági dolgok, és az evilági élvezeteket. Fel kell fognunk az evilág és a túlvilág értéke közötti különbségét.
Allah így szólt a Koránban:
„Vajon megelégedtetek az evilági életettel, a túlvilág helyett? Pedig az evilági élet holmija csekély a túlvilágéhoz képest” (Korán 9: 38).
„Ami a ti kezetekben van, az elfogy, ami pedig Allahnál van az maradandó”
„Ez az evilági élet holmija, ám ami Allahnál van az jobb és maradandóbb”.
Allah küldötte egy alkalommal megállt egy halom szemét mellett, és azt mondta a társainak: Gyertek az evilághoz! Majd kezébe vett egy régi rongyot és egy porladó csontot, és azt mondta: „Ez az evilági élet!”. Egy másik alkalommal meglátta egy birka tetemét, és azt mondta a társainak: „Látjátok, hogyan vált jelentéktelenné a tulajdonosai számára? Allahra esküszöm, hogy ez a világ jelentéktelenebb Allah számára, mint ez a tulajdonosai számára, és ha az evilág érne annyit Allahnál, mint egy szúnyog szárnya, akkor a hitetleneknek nem adott volna inni egyetlen kortyot sem”. Azt is mondta: „Az evilág a hívő börtöne, és a hitetlen paradicsoma”.
A másik feladatunk, hogy jóra kell inteni az embereket, és óva kell inteni őket a rossztettektől. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egy hadíszban a társadalmat egy hajóhoz hasonlította, amelynek megmenekülését a helyénvalóra való felszólítástól, és a megvetendőtől való eltiltástól tette függővé. Azt mondta (Allah dicsérje és üdvözítse) „Aki megáll a tilalmaknál (engedelmes), és aki beleesik a tilalmakba (engedetlen) hasonlatos ahhoz a csoporthoz az ember közül, akik egy hajón osztoztak; voltak közöttük, akik fent laktak, és voltak, akik lent laktak. A lent lakóknak a vízért mindig fel kellett menniük, ezért azt mondták magukban: Mi lenne, ha lyukat vágnánk a mi részünkben (a hajó alján) és így nem zavarnánk azokat, akik fent laknak. Ha megengedik nekik, hogy megtegyék, amit akarnak, akkor mindannyian elpusztulnak, de ha megtiltják nekik, akkor mindannyian megmenekülnek.” (al-Bukhári)
Jó példa erre a Dausz törzsből származó költőnek, Al-Tufajl ibn Amrnak a története. A mekkai bálványimádók minden Mekkába tartó zarándokot figyelmeztettek, hogy óvakodjanak Mohamedtől (Allah dicsérje és üdvözítse) és szavaitól. Al-Tufajl olyannyira megrémült ezektől a fenyegetésektől, hogy füleit eldugaszolva járult a Kábához, nehogy rá is hatással legyen a „varázslat”, amit a hitetlenek állítottak a Koránról. A Kába előtt azonban megpillantotta Mohamed prófétát, aki éppen imádkozott, és meghatotta őt a Próféta áhítatos fohászkodásának a látványa. A mekkai bálványimádóktól hallottak és az a kép, amely fogadta őt Mohamedről (Allah dicsérje és üdvözítse) arra késztették, hogy kivegye a füleiből az eldugaszoló viaszt. Al-Tufajl eldöntötte, hogy meghallgatja Mohamed prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) és ha tetszik neki, amit tanít, bizony elbeszélget vele. A Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) ment, és kérdezni kezdte őt a Koránról. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) recitált neki néhány Korán szúrát, melynek hallatán al-Tufajl elámult, és rövidesen hitet tett az iszlám mellett.
Ekkor Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) hazaküldte al-Tufajlt, hogy hívja meg törzsét az iszlámra. A férfi kérte a Prófétát, hogy fohászkodjon azért, hogy Allah adjon neki egy jelet, amivel bizonyíthatja igazmondását. Amint elérte törzsének határát, al-Tufajl arca fényessé vált, akár egy lámpás. Ekkor al-Tufajl azt kérte Allahtól, hogy ne az arcán hanem ostorának végén legyen ez a fény, hogy ne mondhassák, a mekkai bálványok ajándékozták meg a fényességgel.
A Dausz nevű törzs azonban nem fogadta el az iszlám vallást, ezért al-Tufajl visszament a Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) és azt mondta neki: Bizony Dausz törzse engedetlen volt és ellenszegült, ezért fohászkodj Allahhoz ellenük. Erre Allah küldötte az imairány felé fordult, felemelte mindkét kezét, mire azt mondták az emberek: Elpusztulnak (a Dausz törzs tagja). Azonban Allah küldötte, aki könyörületes és elnéző volt, azt mondta: „Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket; Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket; Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket!” (al-Bukhárí és Muszlim).
A Dausz törzs tagjai pedig egytől-egyig felvették az iszlámot! Al-Tufajl csupán rövid ideje volt muszlim, de őszinte szándéka, engedelmessége és törekvése révén a magasságos Allah az egész törzsét az iszlámra vezette általa.
Egy másik példa az iszlámért való cselekvésre, annak az iszlám előtti pogánykorban született férfinek az esete, aki a Táif városa környékén élő Thakíf törzshöz tartozott. Úgy hívták Abú Mihdzsan. Amikor a Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) által vezetett muszlimok 630-ban Táif ellen vonultak, ő is az ostromlottak között volt, de végül 631-ben felvette az iszlámot, és rövid idő elteltével részt vett a híres kádiszijjai csatában, annak ellenére, hogy részegessége miatt többször bebörtönözték. Történt ugyanis, hogy a csata idejére kiszökött a börtönből, csak azért, hogy részt vegyen az Allah útján való küzdelemben, hogy tegyen valami jelentős cselekedetet az iszlámért, de nem szökött meg véglegesen, hanem önként visszatért a börtönbe, hogy letöltse jogos büntetését.
Ez a példa is jól mutatja, hogy még az esetleges hibák, vagy bűnök sem szabad hogy visszatartsák a muszlimot abban, hogy jót tegyen és hogy az iszlámért cselekedjen.
Abdul-Fattah Munif, MME
