Isten utolsó prófétája, Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az Arab-félsziget közepén fekvő, kopár hegyekkel körülvett kisvárosban, Mekkában született i.sz. 570 körül, egy hétfői napon, abban az évben, melyet az arabok az Elefánt éveként ismertek. Ebben az évben kísérelte meg – sikertelenül – Abraha abesszin kormányzó az Ábrahám
Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) egyszerű ember volt, nemzettsége körében mégis közkedvelt és tisztelettel övezett személynek számított megbízhatósága, őszintesége és bölcsessége miatt. Könyörületes volt a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal, és osztozott a szenvedésükben azzal, hogy segítette őket. Népe már küldetése előtt is az „al-amín” nevet adta neki,
Khadidzsát annyira megragadta Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) becsületes és vonzó egyénisége, hogy felajánlotta, hogy feleségül megy hozzá, amit Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elfogadott. A korkülönbség ellenére 25 évig boldog házasságban éltek és hat gyermekük született. Khadidzsa erős akaratú, nemes jellemű, eszes nő
Al-Bukári és Muszlim azt jegyezte le, hogy Áisa Allah Küldöttének (Allah áldása és békéje legyen vele) felesége azt mondta: „Az első dolog, amivel a sugallat kezdődött a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) esetében, az az ’igaz álomlátása’ (ru’jjah szádika) volt. Bármit álmodott a Próféta, az bekövetkezett (olyan világosan),
Amikor Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Allah útjára hívta az embereket, nem sok ember hallgatott a hívására. Az elsők között volt Khadídzsa, Abu Bakr, Ali és Zeid. Amikor küldetésében (dáwa: hívás az iszlámra) megerősödött olyannyira, hogy nyilvánosan hirdette a vallást, több követője lett, de ugyanakkor sok ellenállással
A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) első feladatának a mecset felépítését, illetve a testvériesség kihirdetését tűzte ki a kivándorlók (muhádzsirún) és a támogatók (anszár) között. A medinai mecset azonban nem csupán az istentiszteletnek adott helyet, hanem számos társadalmi funkciót is betöltött. Egyszerre volt a vallási oktatás, a bíráskodás,
Az iszlám a békeidőben hihetetlenül gyorsan elterjedt, hiszen az alatt a két év alatt több muszlim lett, mint az azt megelőző húsz évben. A kurajsiak szerződésszegését követően így Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) i.sz. 630-ban már egy hatalmas sereg élén, harc nélkül vonult be – méltóságteljesen, de
Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a Hidzsra utáni tizedik évében (i.sz. 632-ben) társaival teljesítette a haddzsot (a zarándoklatot). Ekkor jött le a következő Korán-idézet: „Ezen a napon teljessé tettem vallásotokat, és kiteljesítettem kegyemet irántatok, és kiválasztottam számotokra vallásul az iszlámot.” (Korán 5: 3).
Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a búcsúzarándoklat végeztével hazatért Medinába, és néhány hónap múlva megbetegedett. Hirtelen múlni nem akaró, heves fejfájásrohamok törtek rá. Áisa (Allah legyen elégedett vele) úgy emlékezett, egyszer maga is éppen egy erős migrénnel kínlódott, s a szobájában pihent. „Jaj, a fejem!” – nyöszörögte,
A Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) halála utáni megrázkódtatás volt talán az egyik legsúlyosabb válság, amellyel a muszlimoknak történelmük során meg kellett birkózniuk. De – ahogy akkoriban – Abu Bakr mondta: „Aki Mohamedet imádja, akkor ő meghalt. De aki Allahot imádja, akkor Ő él és soha nem
