A paráznaság tilalma az iszlámban 2016-03-25
Fares seikh szónoklatának összefoglalása A Könyörületes szolgáinak jellemvonásai folytatásaként, ebben a szónoklatban az paráznaság bűnének tilalmáról esett szó.
Fares seikh szónoklatának összefoglalása A Könyörületes szolgáinak jellemvonásai folytatásaként, ebben a szónoklatban az paráznaság bűnének tilalmáról esett szó.
Fares seikh szónoklatának összefoglalása A Könyörületes szolgái jellemvonásainak tanulmányozását folytatva, ebben a szónoklatban az emberi élet jelentőségéről, védelmezésének kötelezettségéről és a gyilkosság bűnének tilalmáról esett szó.
Ahmed seikh szónoklatának összefoglalása Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) az emberek minden egyes csoportjával annak megfelelően bánt, amilyen bánásmódot a helyzetük és állapotuk megkívánt. Az egyik ilyen csoport, amelyet ez alkalommal szükséges megvizsgálni, abból a szempontból, hogy miként viszonyult hozzájuk Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): a képmutatók csoportja.
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Sokan gondolják úgy, hogy a Jászín szúra a halállal függ össze, mivel elterjed az a szokás, hogy az elhalálozott ember hozzátartozói ezt a szúrát recitálják otthonaikban szeretteik elhalálozásának napján, illetve a temetést követően a hozzátartozók meghívnak a részvétnyilvánítás fogadására elkülönített helyre egy hivatásos Korán-recitátort, aki ezt
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Az iszlám vallás azt tanítja, hogy követői számára a legjobb példakép Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse). A magasságos Allah azt mondta Mohamed prófétáról: „Bizony, Allah küldöttében szép példa van számotokra – annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba veti – és ő gyakran megemlékezett
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Az őrizkedés nyelvészetileg azt jelenti, tartózkodni, és óvakodni valakitől, valamitől.
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Allah megparancsolta a muszlimoknak a jótevő magatartást (arabul ihszán). Allah azt mondta a Koránban: „És legyetek jótevők! Bizony, Allah szereti a jótevőket” (Korán 2: 195);
Ahmed seikh szónoklatának összefoglalása Az iszlám vallásban Allah előtt a legkegyesebb cselekedet a fohászkodás. Allah azt mondja: „Ha az Én szolgáim kérdeznek Felőlem, hát Én közel vagyok [hozzájuk] és felelek annak a fohászára, aki Hozzám fohászkodik. Hallgassanak hát [ők is] az Én [hívásomra] és higgyenek Bennem! Talán az igaz úton
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Az iszlám optimizmusra és pozitív hozzáállásra ösztönzi az embereket. A Korán ugyanis leszögezi, hogy a hit gyümölcsöző, és pozitív eredményeket hoz létre: „Nem láttad-e hogyan adott Allah példázatot egy jó szóról, amely olyan, mint egy jó fa, amelynek gyökere szilárd, és az ágai az égbe nyúlnak.
Fares seikh szónoklatának összefoglalása Vannak olyan cselekedetek, amelyek által tökéletes hajlékra tehetünk szert a Paradicsomban: