Allah Küldötte (béke legyen vele) így szólt: „A Paradicsom kapui hétfőn és csütörtökön nyittatnak ki, és megbocsátásban részesül minden szolga, aki nem helyez semmit Allah mellé társnak, kivéve azt, aki ellenségeskedésben van hittestvérével.
Egyszer egy idős asszony jött a Prófétához (béke legyen vele), és azt kérdezte tőle: Ó Allah Küldötte, fohászkodj Allahhoz, hogy helyezzen engem a Paradicsomba! Ekkor Allah Küldötte tréfálkozva azt mondta: „Ó XY édesanyja! Bizony a Paradicsomba nem lépnek be idős asszonyok!”
Egyszer azt mondták a Prófétának (béke legyen vele), hogy van egy ember, aki éjszaka imádkozik, nappal böjtöl és jót cselekszik, adakozik, de bántja szavaival a szomszédait. Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta:
Ahmed imám és an-Naszá’í hagyományozta, Anasz ibn Málikra való hivatkozással, aki a következőt mondta: Egyszer, amikor együtt voltunk Allah Küldöttével, azt mondta: „Egy olyan ember fog elmenni előttetek, aki a Paradicsom lakói közül való”. Ekkor elment előttük egy férfi az anszárok (a medinai muszlimok) közül, akinek a szakálla ritka volt, kihullott a sok mosakodástól, saruját pedig vállára vetette, bal kezében tartva.
Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből levont következtetések azonban nem adhatnak támpontot valamiről, amiről senkinek sincs és nem is lehet tapasztalata. Az emberek számára ugyanakkor mindig fontos és izgalmas kérdés volt, hogy lesz-e élet a halál után. Még ennél is nagyobb jelentősége van annak a kérdésnek, hogy vajon a halál utáni életben valóban az evilági hitünk és tetteink szerint ítéltetnek-e minket?