"Én még egy nagyon fiatal lány vagyok, de azért vannak tapasztalataim. Szerintem nem nehéz sem beilleszkedni, sem mértéket tartani. A pozitív, illetve negatív érveimet kifejtem később.

Először is röviden az életemről; elég sok közösségbe jártam és sok új embert ismertem meg, akikkel esetleg nem egyezett meg sok dologban a véleményünk. 
Voltak olyanok, akik nagyon érdeklődőek esetleg nyitottak voltak, de persze voltak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekelt az, hogy milyen vallású vagyok. Beletartozom azok egyikébe, akiket még soha, hangsúlyozom, hogy soha nem ért semmilyen negatív megjegyzés.

Két iskolába jártam már és mindkét osztályom nagyon elfogadó volt e téren. Különbségek voltak, vannak és lesznek is köztem és a nem muszlim barátaim között, de érdekes meghallgatni az ő véleményüket, meglátásukat is. Sok olyan téma van, amiről velük is lehet beszélgetni.

Pozitív dolog az, hogy van, ami megszabja a határokat és megálljt mondd ha kell, viszont még így is könnyű elveszni. 
Én próbálok mértéket tartani, de van, amikor nehéz, én azért igyekszem is. Azoknak a muszlim testvéreimnek, akik nem nagyon tudják kezelni ezt a helyzetet, azt tanácsolom, hogy ha valami nehézség éri őket, akkor gondoljanak bele abba, hogy mennyi jutalmat kaphatnak ezért, ha jó muszlimként élik az életüket ebben a nem muszlim közösségben. Mindig gondoljátok végig, hogy minek mi lesz a következménye, mert az elrettenthet titeket attól, hogy a sok erkölcstelen életet élő ember lehúzzon arra a szintre, amin ő van." Baba Jázmin

"Egy olyan kis városban élek, ahol a családom az egyetlen muszlim család, így mindenki, ha csak látásból is, ismer minket. Könnyebbség ez, mert egy idő után szinte mindenki megszokott, már nem volt újdonság, hogy van két kendős a városban. Viszont tudom, hogy sosem fogok teljesen beleolvadni a környezetembe, de nem is akarok. Mert bár néha jó lenne elveszni a tömegben, büszke vagyok arra, aki vagyok.

Nem mondom azt, hogy könnyű muszlimnak lenni egy nem muszlim közösségben. Vannak napok, mikor nagyon nehéz, más napokon pedig észre sem veszem, hogy ha esetleg kapok egy rossz beszólást, vagy nézést. Nem, ez így nem teljesen igaz; észre veszem ezeket, de nem foglalkozom velük. Már elég korán meg kellett tanulnom, hogy nem érdemes magamra venni azt, ha valaki a tudatlansága miatt szól be. De nem csak negatív emlékeim vannak, sok olyan pozitív csalódás ért már, amikre ha visszagondolok, erőt tudok belőlük meríteni.

Sokan jöttek már az évek során azzal, hogy én mennyire különleges vagyok. Az lennék? Igaz, hogy másképp öltözködöm, másképp viselkedem, mást eszem, és ami a legfontosabb; másban hiszek. Ez az utolsó dolog az, ami miatt azt lehetne mondani, hogy különbözök a többségtől, a többi mind olyan jellemvonás, amihez nem kell feltétlenül muszlimnak lenni, hogy megegyezzenek a tulajdonságaink. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más - ezt sokan el szokták felejteni, és úgy néznek rám, mintha egy másik bolygóról származnék.

Mivel más a vallásom, mint a körülöttem élők többségének, ez nagy előnyökkel jár: előadást szoktam tartani az iszlámról a kilencedikeseknek (akik ezeket az órákat általában nagyon élvezni szokták, mert sokan amúgy félnek odajönni hozzám az iskola folyosóján és kérdezni, az előadás alkalmával pedig bármit kérdezhetnek), élő könyvtár részese is lehettem, illetve a közösségi oldalaimon próbálom bemutatni az igazi iszlámot, mert mostanában, ha megemlítik ezt a vallást a médiában, nem túl pozitív fényben tüntetik fel. Így próbálom kihozni a legtöbbet abból, hogy muszlim vagyok egy "keresztény országban". Shubail Sarah

"Hogy milyen számomra muszlimként egy nem muszlim országban élni? Kicsikét olyan, mint két dimenzió között ragadni. Mintha a fantasy regények valósak lennének és valójában két teljesen különböző világ szülöttje lennék. Megvannak ennek az előnyei és a hátrányai is, hogy ki melyikből lát többet, az szerintem már csak felfogás kérdése. Mindig is Magyarországot tartottam otthonomnak. Itt nőttem fel, ismerem az itteni szokásokat, embereket és nyelvet. Az országban, ahonnan édesapám származik, még csak kétszer jártam és hogy őszinte legyek, nem nyűgözött le annyira. Hiába járok szinte hetente a közösségükbe, kicsit idegennek érzem ezt a kultúrát. Viszont ott van bennem, és ha akarnám se tudnám letagadni.

Ne értse ezt félre senki, nem azt mondom, hogy legszívesebben része se lennék, de mégis azt gondolom, hogy hiába ismerem azokat a dolgokat, amiket muszlim országokban lakók nap, mint nap tapasztalnak, részem még nem nagyon volt bennük. Ezért is érzem magam pont annyira távol ezektől, mint amennyire távol maga az ország van. 

Én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik még nem találkoztak sok negatívitással, ha pedig mégis, könnyen túl tudtam magam tenni rajtuk, vagy csak simán nevetni ezeken. Viszont nagyon nagy jellemzőm a paranoia, így eléggé félek egyedül elindulni bárhová is, attól tartva, hogy kikkel találkozom utamon. Ilyenkor mindig fohászkodom, és Allah meghallgatja szavaimat. Iskolában se érzem kirekesztettnek magamat. Osztálytársaim igazán elfogadóak, így nem is tudom annak érezni magam. Néha még azt is elfelejtem, hogy a kendő a fejemen van vagy, hogy egy kicsit kitűnők a tömegből osztálykiránduláson vagy ilyesmi helyeken. Persze vannak pillanatok, amikor nem tudok beleszólni az adott témába, mivel nincs benne tapasztalatom vagy nem tudok velük elmenni valahová, mert nem engedik a szüleim vagy csak olyan helyre mennek, ahová nekem nem szabadna, de ez nem tud zavarni. Csak akarat kell ahhoz, hogy ne csináljunk olyan dolgokat, amelyeket Allah megtiltott nekünk, és hogy továbbra is erős maradhasson a hitünk egy teljesen más vallást képviselő földrészen. 

Egyszer egyik nevelőnk megkérdezte, hogy ha nem lennénk muszlimok, milyenek lennénk. Ez a kérdés a mai napig elgondolkodtat. Ugyanolyan lennék-e mint most, vagy egy teljesen más ember, ugyanazokat az elveket vallanám, amiket most is, vagy különböznének a véleményeim? Muszlimként láthatom a rosszakat azokban a dolgokban, amiket a korombeliek örömmel művelnek.  Láthatom a könnyeket és az összetört szíveket egy-egy szakítás után, a szerelmi bánatot az arcukon, amikor tudják, hogy egy kapcsolat nem fog összejönni, az alkohol fogyasztás veszélyeit pedig a saját szememmel sikerült látnom egy rosszul sikerült osztálykiránduláson. Örülök, hogy legalább így van egy ’’kifogásom”, hogy miért nem csinálok bizonyos dolgokat.

Szeretek félvér lenni. Enyhén különlegesnek tartom magam emiatt, hisz nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egyszerre két helyre is tartozik, hogy két teljesen különböző országot is származási helyének nevezhet. Ugyanakkor örülök annak, hogy vannak hozzám hasonló emberek, akik teljesen átérzik ezt a helyzetet. Nagyon sok jó, sőt legjobb barátot köszönhetek a félvérségemnek. Emiatt igazán hálás vagyok Allahnak. Ahogy egyszer Hannah Montana is mondta: Mindkét világból a legjobbat!" Al-Ariki Arwa