Allah különbözőnek teremtette a férfit és a nőt, és mindkét nemnek a testi, lelki, szellemi alkatához, képességeihez, adottságaihoz illő feladatot adott, olyat, amit ő tud igazán jól megvalósítani.
A mi esetünkben ez az anyaság, a gyermeknevelés.
Gondoljuk végig, hogy milyen nagy megtiszteltetés ez számunkra és egyben milyen hatalmas felelősség. Hiszen a mi gyermekeinkből lesznek ha Allah is úgy akarja a jövő felnőttei, a jövő muszlimjai.
Látjuk a mai felnőtt muszlim generáció hibáit, hát tanuljunk belőlük, hiszen Allah egy erős eszközt adott a kezünkbe, hogy ezt megváltoztathassuk. A mi helyes nevelésünk, az általunk átadott helyes elvek, erkölcsök következtében a jövő társadalmai jobbak lehetnek.
Ha gyermekeink helyes elveket kapnak, megismerik az Igazságot, azt Isten engedelmével tovább fogják adni a következő és következő generációknak, és mind-ez az egész emberiség hasznára válik.
Az anyaság feladata valóban igen nagy megbecsülés számunkra Allahtól. Igyekezzünk hát meg-felelni ennek a nemes feladatnak! Ne a nyugati társadalmak által elénk vetített "ideális nő" szerepre törekedjünk, mert az egyrészről nem felel meg természetünknek, más-részről túlterheli, tulajdonképpen kihasználja a nőt.
Mert mi is történik akkor, amikor a nő a környezete elismerésének kivívásán fáradozva szép karrier befutására törekszik, emellett igyekszik, hogy lakása mindig olyan legyen, akár egy katalógus lapjain, és az asztalon háromfogásos ebéd illatozzon egy cukrászati remekmű társaságában? Ilyenkor a gyerek egyszerűen útban van.
"Menj a szobádba játszani!" "Nézd a tévét!" "Ne zavarj!" ugye milyen fájdalmasak ezek a mondatok?!
Vegyük hát észre, hogy mi az, ami igazán fontos, mi a valódi érték!
Gyermekeink a gasztronómiai mesterműveinktől melyek elkészítése a fél napunkat igénybe vette nem lesznek jobb muszlimok, sem okosabbak, sem boldogabbak, maximum kövérebbek.
Természetesen a házi munkát el kell végezni, főzni kell, de nem úgy, hogy az fő kötelességünk, a gyermeknevelés rovására menjen. A kisgyerek nagyon élvezi, ha ő is részt vehet a mindennapi teendőkben, és közben rengeteget tanul. Persze így minden tovább tart, és többnyire nem lesz módunk nagy bravúrokra, hiszen a kicsi által szaggatott pogácsa alakja vagy az általa díszített sütemény megjelenése bizonyára hagy maga után némi kívánnivalót. Ha a konyhai munkában "segít" az apróság bőven lesz utána takarítani valónk, és őt magát is jól meg kell mosdatni, átöltöztetni. Ha a takarításban "segít", minden kétszer annyi ideig tart, ezt-azt lever, összetör, tönkretesz, de ő így tanul, így válik önálló, magabiztos személyiséggé.
Ha megakadályozzuk abban, hogy segítsen, elvesszük tőle a tanulás lehetőségét és az önbizalmat. Azt a nagyszerű, boldog érzést, ami akkor tölti el, ha valamit "ő csinált meg" és csillogó szemmel, büszkén néz ránk, hogy a mi elismerésünket is megkapja, ami számára a legfontosabb.
Az anyák igen fontos feladata, hogy gyermeküket megtanítsák kommunikálni. Allah ezért a nőknek jobb kommunikációs, nyelvi készséget adott, mint a férfiaknak. Használjuk hát jóra ezt az adományt!
Ha a gyermek beszél, figyeljünk és reagáljunk rá. Ha kérdez, válaszoljunk. Figyelmesen hallgassuk végig, akkor is, ha nehezen találja a szavakat. Ha nem így teszünk, a kicsi nem fogja megérteni a kommunikáció jelentőségét. Ne gondoljuk azt, hogy - akár csak a nyelv elsajátításához is - elegendő az, ha bekapcsoljuk neki a tévét.
Egyébként se ültessük a tévé elé egyedül a kisgyermeket, még akkor se, ha mesefilm megy.
A kicsik sokszor fel sem ismerik a rajz- ill. bábfigurákat, nem értik meg a történéseket.
A tévénézés is közös program legyen. Válasszuk ki a megfelelő műsort, majd üljünk a kicsi mellé és magyarázzuk meg neki a tévében látottakat. Így sok fontos és hasznos dolgot tudunk megtanítani a gyermeknek.
Szánjunk minden nap némi időt a kicsire, ami csak az övé. Ilyenkor hadd döntse el ő, hogy mit szeretne: játsszunk vele a játékaival, ugráljunk, nevetgéljünk vele, olvassunk neki mesét, beszélgessünk, tanítsunk neki versikéket, énekeket, fohászkodásokat és természetesen a Korán ájáit.
Ha sétálni megyünk, magyarázzunk meg neki minél többet a külvilágról. A gyermek nagyon kíváncsi, szeretne mindent megnézni, megfogni, kipróbálni, és mindenről kérdez, hiszen ezek az eszközei a világ megismerésére. Támogassuk ebben, legyünk vele türelmesek, és csak azt tiltsuk meg, ami tényleg helytelen, ártalmas ill. veszélyes.
És egy nagyon fontos dologról ne feledkezzünk meg: szeressük nagyon és ezt tudassuk is vele. A kicsinek éreznie, tudnia kell, hogy nagyon szeretjük, ezért gyakran öleljük magunkhoz, simogassuk, pusziljuk meg és mondjuk is el neki, hogy mennyire szeretjük őt. Ha rosszalkodik, akkor se büntessük azzal, hogy azt mondjuk neki: Nem szeretlek!
Ehelyett magyarázzuk el neki, hogy amit tett, az rossz, és többé nem szabad megismételnie, mert helytelen, ártalmas vagy veszélyes. Nyugtassuk meg affelől, hogy szeretjük őt, csak azért haragszunk, amit tett. Ha bocsánatot kér, bocsássunk meg neki azonnal, és ezt éreztessük is vele.
Ne feledjük, hogy gyermekeink fitrán születnek, bennük van a vágyakozás a jóra. Ők jók akarnak lenni, meg akarnak felelni nekünk. Ne tegyük tönkre ezt!
Ha a kicsi jól viselkedik, szót fogad, okosat mond, csinál, azonnal dicsérjük meg. A dicséret sokkal eredményesebb módszer, mint a szidás. A jutalmazás eredményesebb, mint a büntetés.
Ne legyünk mi azok, akik elnyomják saját gyermekeik belső, helyes, fitra szerinti törekvéseit azzal, hogy megbélyegzik őket: "Rossz gyerek!" "Buta gyerek!" Ezek szörnyű mondatok.
Ne engedjük, hogy gyermekeink csak felnőjenek mellettünk, hanem neveljük őket fel, tanítsuk őket a jóra, a helyesre, az igazra. Ne csak szülőanyjuk legyünk, hanem az édesanyjuk!

Ó, Allah! Segíts minket, hogy annak a gyönyörű, kristálytiszta fitrának a fényét, amit gyermekeinkbe helyeztél, meg tudjuk őrizni, és ne nyomjuk el tudatlanságunk vagy figyelmetlenségünk révén!

Dr. Tóth Csilla