A tompaság időszakának teendői 2019-04-05

mme kozpontA beszédet Sejk Fares Al Qudaimia tartotta a Budapest Mecsetben. Az elhangzott pénteki beszéd tartalmi összefoglalása.

Drága testvéreim! A Próféta (béke legyen vele) egy hadithben azt mondta, hogy minden cselekedetnek van megindulása, és van lankadása. Tehát minden cselekedetnek van egy felívelése, és van egy hanyatlása. Így az istenszolgálatokban is ezt tapasztaljuk.


Az ellenszegülő embereknek a tompasága, vagy lankadása bizony különbözik a hívő emberek lankadásától. A hívő embernek egy szint alá nem megy az istenszolgálata, ez a különbség. Ezért a mai üzenetünk, és a mai témánk arról szól, hogy a tompaság, a lankadás időszakában mi a teendő, mi a dolgunk. Beszélni fogunk azokról az emberekről, akik böjtölnek, mikor mások nem böjtölnek; akik adakoznak, amikor az emberek nem adakoznak. Allah szeretete övezi ezeket az embereket. Elődeink közül sokan életre keltették a maghreb és az isha ima közötti időszakot Koránnal, Istenemlegetéssel.

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy az Úr a legközelebb a szolgához az éjszaka utolsó harmadában van. Nagy a jutalma annak, aki kihasználta azt a lehetőséget, kihasználta azt az esélyt, hogy Urához közeledjen, és kihasználta ezt az időszakot, és közeledett az Urához.

Sok hadith mutat arra, hogy amikor az emberek lankadnak, vannak emberek, akik ezt aktivitással töltik, hogy ez nagyon nagy dolog. Nézzünk egy példát. Belép valaki egy piacra, vagy egy szupermarketbe. A Próféta (béke legyen vele) mit tanított nekünk? Míg az emberek ugye az evilággal foglalkoznak, azt mondta a piacra belépvén: „Nincs más isten Allahon kívül, nincs Neki társa. Övé a királyság, és Övé a dicsőség. Életre kelt és halálba küld, és Ő az Élő, aki nem hal meg. Az Ő kezében van a jó, és Ő az, aki mindenre képes.” Ezt a fohászt, hogyha elmondja az ember, akkor követi a Próféta (béke legyen vele) nyomdokait. Mert téged nem az evilág foglalt el kizárólag, nem az evilág van a szívedben, hanem először Allahra emlékezel.

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy aki ezt a fohászt elmondja, annak ezer haszana jár. Miért van ennek ekkora jutalma? Azért, mert nagyon kevesen teszik ezt meg. Mindenki emlékezzen vissza. Hányszor voltunk úgy, hogy a mecsetben voltunk, de mégis teljesen el voltunk foglalva az evilággal?

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy Allah három embert szeret. Az első a férfi, akinek szép felesége van és puha ágya, de felkel éjszaka. Allah azt mondja róla: „Otthagyja az élvezetét, otthagyja a kényelmét, és Hozzám kel fel, Rám emlékezik.”
A második az, aki egy csoporttal utazik, és amikor megszálltak egy helyen éjszaka, és a többiek aludtak. Ő felébredt éjszaka, és Allahhoz fordult.
Drága testvéreim! A ghafla, vagyis a tompaság idejében közeledik az ember Allahhoz, akkor távol tartja magát a képmutatástól. Ahogy a hadithban van, hogy hét ember élvezi Allah által keltett árnyékot az Ítélet Napon. Ezek közül egy olyan ember, aki magányában Allahra emlékezett, és könnybe lábadt a szeme. És egy másik ember, akinek úgy adott a jobb keze, hogy nem tudott róla a bal. Végül a harmadik az az ember, aki magányában teszi a jót tehát annak ellenére, hogy az emberek nem tesznek jót, ő jót tesz. Ez sokkal nehezebb, mint amikor egy csoportban követed a többit.

És ezért mondta a Próféta (béke legyen vele), hogy idegenként kezdődött az iszlám, és magányosan fogja végezni (az utolsó időkben). Kérdezték tőle, hogy mit jelent ez. Azt felelte, hogy amikor megromlott mindenki, a muszlim jóravaló marad. Tehát ezek olyan emberek, akik a tompaságukban, a tompaság világában éberek maradnak. Ő nem csapódik a nagy hullámhoz, sodráshoz, mondván, mindenki ezt csinálja.

a Próféta (béke legyen vele) azt mondta: Eljönnek az állhatatosság napjai. Akik ragaszkodik az igazsághoz benne, az ötven közületek való jutalmát nyeri el. Kérdezték Tőle a társai, hogy valóban közülük való ötvennél nagyobb jutalma lesz? - Ő azt felelte, igen. Ne felejtsük el a Próféta (béke legyen vele) társairól van szó. Amikor mindenki hazudik, de te nem hazudsz; amikor mindenki csal, de te nem csalsz; amikor mindenki letér az útról, és te maradsz az úton, akkor ennek ilyen eredménye lesz.

Hívő testvéreim! Közeledjetek Allahhoz, és használjátok ki azokat az alkalmakat, amikor Allahhoz közeledhetünk. Allah segítsen minket ezen az úton. Tanúsítom, hogy nincs más isten Allahon kívül, és tanúsítom, hogy Mohammed az Ő küldöttje.

 

Dicsőség Allahnak, a Világok Urának. Béke és áldás legyen az Ő küldöttére.
A Próféta (béke legyen vele) addig böjtölt, hogy azt gondolták, már soha nem fog enni. És volt, hogy evett, és nem böjtölt. És azt gondolták, hogy már nem fog böjtölni. A legtöbbet a shábán hónapban böjtölt.
A Prófétáról (béke legyen vele) a felesége úgy számolt be, hogy a shábán hónap legnagyobb részét böjtölte. Egybevágnak azok a hagyományok, amelyek lejegyzik, hogy a Próféta (béke legyen vele) shábán hónapban sokat böjtölt, és sokat közeledett Allahhoz.
Mondták neki: Nem láttalak, Ó Allah küldötte böjtölni úgy, mint shábán hónapban. Ő azt felelte: ez bizony az a hónap, amire nem figyelnek az emberek.

Volt a négy szent hónap az araboknál, azokat magasztalták. A shábán hónap nem volt közöttük. Ez ugye még nem Ramadán, ezért a Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy ez az a hónap, amit elhanyagolnak az emberek. Ebből azt tanulhatjuk, hogy azokat az időszakokat, amikor az emberek tompaságban vannak, te éber legyél és használd, és te legyél a kivétel.
A Próféta (béke legyen vele) tovább mondta: „a shábánt azért böjtölöm, mert akkor emeltetik fel az ember cselekedete, és én szeretem, ha böjtölve emeltetik fel a cselekedetem.”. Tehát jócselekedet közben szeretné, hogyha a cselekedetei felemeltetnek.

Közeledjünk hát Allahhoz Shábán hónapban. El kell kezdenünk edzeni, felkészülni Ramadán hónapra. Aki nem edzi magát Shábánban, és nem szoktatja magát a jósághoz, az adakozáshoz, az igaz cselekedetekhez, hogyha nem készül fel, és a Ramadán jön, akkor egy teher lesz a számára.
Ibn Radzsám tudós azt mondta: ez egy tanfolyam, mint egy szoktatási időszak. Egy bevezetést jelent. Ami könnyüvé teszi a jócselekedeteket Ramadánban, amikor nagyon számítanak a jótettek. Shábán hónap már kopogtat, pár napon belül itt van. Ezért tervezzük meg, legyen prioritás előttünk a jócselekedet, és a lelkünk hozzászoktatása.

Béke és áldás legyen Alalh küldöttére. Mondjatok áldást és békét a Prófétára. Allah telítse meg a szívünket fénnyel. Bocsásson meg nekünk és mindannyinuknak. Könyörüljön rajtunk és fogadjon minket a jóravaló szolgái között. Ó Allah, add, hogy megélhessük a Ramadánt. Add meg a lehetőséget, hogy Ramadánhoz elérjünk. Add meg az esélyt, hogy megtisztuljunk. Kérjük Tőled, hogy Rád gondolhassunk, megemlékezhessünk Rólad. Szépítsd meg a hitet a szívünkben, és utáltasd meg velünk az ellenszegülést. Javítsd meg minden ügyünket, és ne hagyd, hogy magunkra legyünk utalva akár egyetlen pillanatra is. Bocsáss meg szüleinknek, és minden hívőnek.

 

Fordította: Gessous Zekeria