Gondolatok az állatok védelméről

A Koránból tudjuk, hogy három szerepe van az embernek: az istenszolgálat, a helytartóság és a Föld benépesítése, felvirágoztatása.

A helytartóság azzal teljesül, ha az ember az igazságot követi és igazságot szolgáltat, valamint a jót és a javulást terjeszti, ahogy Allah mondta Dávidnak (béke legyen vele):
„Dávid! Helytartóvá tettünk meg téged a földön. Ítélj hát igazsággal az emberek között! És ne kövesd az önkény[ede]t, [ne]hogy tévelygésbe vigyen téged Allah útjától!” (Korán 38: 26).

Tehát felelősséggel tartozunk mindenért, ami körülöttünk van. Megölni egy nem ártalmas állatot csupán azért, mert jogszabályba ütközik a létezése, nem engedett a Sariában (vallási jogban). Nincs jogunk indokolatlanul és jogtalanul bántalmazni a Magasságos Allah teremtményeit. Allah azt mondta:
„Nincs állat a földön, sem szárnyaival repülő madár, amelyek ne alkotnának hozzátok hasonló közösségeket. Nem kerülte el a figyelmünket semmi sem az Írásban. [Majdan] Allahnál lesz az ő gyülekezésük.” (Korán, 6:38)

Mohamed Prófétáról (béke legyen vele) feljegyezték azt a történetet, amikor egy meggyújtott hangyaboly mellett ment el, s erélyesen a társaira szólt, hogy ehhez nincs joguk. Egyszer hírül is adta, hogy egy nő Allah haragját vívta ki, mert bezárta a macskáját, amíg az éhen nem halt. (al-Bukhári).

Könyörülettel kell bánnunk az állatokkal, hiszen Allah nap, mint nap megmutatja bennük könyörületességét. Allah táplálja őket, és menedéket nyújt számukra. Ezért ha látjuk, hogy valamelyik állatnak szüksége van arra, hogy megetessük, vagy megitassuk, akkor ne tartson vissza minket semmi táplálásától. A Próféta (béke legyen vele) egy másik alkalommal azt is mesélte, hogy egyszer egy férfi nagyon szomjas lett, miközben sétált. Elért egy kúthoz, leereszkedett és addig ivott, amíg el nem múlott a szomjúsága. Amikor feljött a kútból meglátott egy lihegő kutyát, amint a sarat nyalva próbálta oltani a szomját. A férfi azt mondta: „Ezt a kutyát ugyanolyan szomjúság gyötri, mint amilyen engem gyötört.” Visszament a kútba, teletöltötte a cipőjét és inni adott a kutyának. Isten megkönyörült a férfin és megbocsátotta a bűneit. (al-Bukhári).

Az iszlám arra tanít minket, hogy szépen bánjunk minden élőlénnyel, valamint arra utasít, hogy bánjunk jól az állatokkal. Egyszer egy férfi megkérdezte a Prófétát (béke legyen vele): „Kapunk jutalmat az állatok iránt tanúsított jóságunkért?” A Próféta (béke legyen vele) ezt válaszolta: „Minden élőlény etetéséért jár jutalom.” (al-Bukhári, Muszlim)

Dr. Shubail Mohamed Eisa