Az iszlám kiterjesztette a jóság és helyénvaló tettek körét, amely túlmutat az egyén hitéletén és istenszolgálatán. Allah így szólt a Koránban:

„Nem az a jámborság, hogyha arcotokat napkelet és napnyugat felé fordítjátok, hanem a [az igazi] jámborság [annak a jámborsága], aki hisz Allahban, az Utolsó Napban, az angyalokban, az Írásban, a prófétákban és aki odaadja a vagyonát – bármily kedves is az neki – a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek, az úton lévőknek, azoknak, akik kérnek és a rabszolgák [kiváltására]; és aki megtartja az imádkozást, megadja az alamizsnát, és [azoké] akik betartják egyezségüket, ha egyezséget kötöttek, s akik türelmesek a nyomorúságban, a bajban és a harci csapás idején. Ők azok, akik igazak és ők az istenfélők.” (Korán 2: 177).

A muszlim ember megannyi utat talál arra, hogy örömöt szerezzen testvérének, mégha egy jótanáccsal, egy szép szóval, vagy egy mosollyal is. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta egy hadísz szerint: „A legkedvesebb emberek Allah előtt azok, akik a leghasznosabbak az emberek számára, és a legkedvesebb a tettek közül a Mindenható és Fenséges Allah előtt, az az öröm, amit egy muszlimnak szerzel, vagy ha kiszabadítod egy szorongatott helyzetből, vagy kiegyenlíted a tartozását, vagy csillapítod az éhségét. Kedvesebb számomra muszlim testvéremnek segíteni egy ügyében, mint az, hogy elvonuljak a mecsetemben – a medinai mecsetben – egy hónapon át, és az, aki visszatartja haragját, Allah elleplezi szemérmét (a hibáit). Annak, aki visszatartja a dühét – annak ellenére, hogy ha úgy akarná, kitölthetné azt – Allah a Feltámadás napján megelégedéssel fogja megtölteni a szívét. Aki segít muszlim testvérének egy ügyében, amíg az be nem fejeződik, Allah megszilárdítja neki a lábát, azon a napon, amikor összecsuklanak a lábak. A rossz erkölcs úgy rontja meg a cselekedetet, ahogyan az ecet a mézet”. (al-Albání)
A magasságos Allah azt mondta a Koránban:

„Ó ti akik hisztek, hajoljatok meg, boruljatok le és szolgáljátok Uratokat, és tegyetek jót, talán boldogultok” (Korán 22: 77)

A társadalom tagjainak szükségük van egymásra, hiszen az élet viszontagságainak hullámaiban nélkülözhetetlenné válik – az Allahba vetett bizalom mellett – a hittestvérekre és a jó szomszédokra támaszkodniuk. Allah azt mondta:

„Segítsétek egymást a jámborságban és az istenfélelemben, de ne segítsétek egymást a bűnben és az ellenségességben!” (Korán 5:2).

Nincs jelentősebb jámborság, és jóság, mint örömöt szerezni egy nehéz helyzetben lévő muszlimnak. Egy prófétai társ, akik Hakím ibn Hizámnak hívtak, mindig elszomorodott, ha nem találkozott egy rászorulóval. Azt mondogatta: „Ha úgy virradt rám a reggel, hogy nem találtam ajtóm előtt egyetlen rászorulót sem, akkor tudtam, hogy csapás ért engem, aminek elviseléséért Allahtól kérek jutalmazást”.

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A muszlim muszlimnak testvére, nem igazságtalan vele, s nem hagyja cserben. Aki eljár testvérének dolgában, annak Allah is eljár a dolgában, aki pedig valami csapást hárít el egy muszlimról, arról Allah is elhárít egy csapást a Feltámadás napjának csapásai közül. Aki elleplez egy muszlimot, azt Allah is elfogja leplezni a Feltámadás napján” (al-Bukhárí és Muszlim).

Ezt a személetet kell követnünk menekült testvéreink láttán, akik a háború és a nélkülözés miatt elhagyni kényszerültek otthonukat. Igyekezzen mindenki lehetőségeihez mérten segíteni, jótékonykodni, aki tud, az pénzzel, aki nem, az legalább önkéntes munkával. Érezzük felelősségünket Allah előtt menekült testvéreink iránt, és ne akadályozzuk a segítségnyújtást.

Allah így szólt a Koránban:

„Láttad-e azt, aki hazugságnak tartja az Ítéletet? Hát ő az, aki durván elutasítja az árvát, és nem ösztönöz a szegények táplálására. Jaj az imádkozóknak, akik hanyagok az imádkozásukban, akik a látszatért cselekednek, és akadályozzák a segítségnyújtást.” (Korán 107. szúra)

Abdul-Fattah Munif, MME