Menu

Omar ibn al-Khattáb iszlámra térésének története

omar2012. június 1. Pénteki szónoklat – Seikh Fares szónoklatának összefoglalója

A történetírók szerint történt, hogy Omar ibn al-Khattáb távozott a barátaitól, hogy bort igyon, de a Tilalmas mecsetnél ott találta Mohamed prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse), aki éppen imádkozott, és a Koránból a következő ájákat recitálta: „De nem! Esküszöm arra, amit láttok, és amit nem láttok. Ez bizony nemes küldött szava!”. Ekkor Omar azt mondta: Ez egy költő! Allah küldötte a következőt recitálta: „Nem pedig egy költőé! Mily kevés a ti hitetek!” Omar ekkor azt mondta: Ez egy jós! Allah küldötte a következőt recitálta: „És nem egy jós szava! Mily kevéssé hallgattok az intő szóra! A teremtmények Ura bocsátotta le”. (Korán 69: 38-43). Omar később azt mondta: Ekkor kezdett az iszlám beköltözni a szívembe, de még nem szilárdult meg.

Bővebben...
dava-kek

Tudtad? Facebook album

Elérhetőségeink