Allahnak történő hálaadás 2017-02-03

fohaszAbdulghani Al-Sabai testvérünk szónoklata

Testvérünk mai szónoklatában a hálaadásról beszélt. A hálaadásról, ami az áldott élet oka, és a hálaadás elmaradásáról, aminek végzetes következményei lehetnek.

Nagyon fontos, hogy elgondolkozzunk azon a helyzeten, amiben vagyunk, és elgondolkozzunk azokon a kegyeken, amikben Allah részesít bennünket. Figyelmesnek kell lennünk, ugyanis ezeket a kegyeket könnyen megszokhatjuk. Az ember megszokja a jót, megszokja azt az ellátást, amit Allah adott neki. Nem azt tekinti alaphelyzetnek, hogy nincs, hanem azt, hogy van. Ez végzetes, és meglepő körülményekkel szembesülhet az ember, hogyha úgy éli az életét, hogy „ez természetes, és jár nekem”.

Ha körbenézünk a világban, a média is egyre szélesebb körben tájékoztat minket azokról a helyekről, ahol ínség, nélkülözés, háború uralkodik. Az ember, ha elgondolkodik, rájöhet, hogy ezek a kegyek amik körülvesznek bennünket, Allah kegyei, amiért hálát kell hogy adjunk.

Testvérünk a Korán és a Szunna (a Próféta (béke legyen vele) életvitele) része felöl is hozott példákat. Idézett a Koránból egy a faluról, amiről Allah így szólt:

„És Allah példát hozott egy olyan faluról, amely biztonságban és nyugalomban élt, bőséges ellátás érkezett hozzá minden helyről, de megtagadta Allah kegyeit, és Allah megízleltette velük az éhség és félelem ruháját (az éhséget és a félelmet) azáltal, amit tettek. És eljött hozzájuk egy közülük való küldött, és meghazudtolták őt, és elragadta őket a büntetés, miközben ők igazságtalanok voltak. Egyetek hát abból, amivel Allah ellátott benneteket, mint jó és helál (megengedett) dolgot, és adjatok hálát Allah kegyéért, ha egyáltalán Őt szolgáljátok!”

Ezekből az ájákból nagyon sok minden kiderül. Abban a helyzetben, amiben volt ez a falu, gyakorlatilag ugyan ebben a szituációban vagyunk most. Kinél kisebb, kinél nagyobb, de Elhamdulillah (dicsőség Istennek) Allah kegyében úszunk! Biztonságban vagyunk, megvan a mindennapi ellátásunk. Kérdés az, hogy megtagadjuk-e ezeket a kegyeket, vagy pedig a tetteinkkel hálát adunk. Az, hogy eljött hozzájuk egy Küldött, és meghazudtolták őt... A Küldöttek mivel jöttek? A küldöttek azzal jöttek, hogy az embereknek megmutassák, hogy a kegyek forrása hol van. Megmutassák azt, hogy ezek a dolgok nem csak oda vannak rakva. Amiket fogyasztasz, az egészséged, ami van, az Allahtól van. Adjál hálát Allahnak azáltal, hogy Őtőle származtatod! Ez a lényeg. Őtőle származtasd ezeket a kegyeket, és a kegyekből adjál Allahnak! Allah mit kér tőlünk, azért, hogy ellát minket? Azt mondja, hogy ezekből a dolgokból adj. Ezáltal adsz hálát ezekért a dolgokért. Adott egészséget? Akkor az egészségedet arra használd, ami Allahnak tetsző dolog. Adott neked vagyont? Akkor adjál a vagyonodból. Így adsz hálát a vagyonodért. Látást kaptál Allahtól? Használd a látást olyan dolgokra, ami Allahnak tetsző, és ne arra használd, ami Allah haragjához vezet. Ez visszaélés lenne Allah kegyeivel.

A Prófétára (béke legyen vele) jellemző volt az igaz hálaadás. Van egy fohász, amit reggelenként mondott a Próféta (béke legyen vele) és minket is tanít rá: „Ó Allah, ami kegyben részesítettél ma reggel (/este) engem, vagy bárkit a világban, az csak Te Tőled van, és Tiéd a dicsőség, és Tiéd a hála.” Ezt a fohászt reggel és este is szoktuk mondani.

A Próféta (béke legyen vele) lefekvés előtt is mondott hasonló fohászt. Egy hiteles hadísz szerint a Próféta (béke legyen vele) esti fohásza volt:
„Dicsőség és hála Allahnak, Aki táplált minket, megitatott minket, és elegendő volt számunkra, és menedéket adott. Hány olyan ember van, akinek nincs védelmezője és nincs menedéke?! ”  A Próféta (béke legyen vele) minden este tudatosította ezt magában.

Miért van jó hatása ennek a fohásznak? Evilági szinten is nagyon jó hatása van, mert amikor kimondjuk ezt a fohászt, és hálát adunk Allahnak, akkor elismerjük azt, hogy amiben vagyunk, az egy adomány, a bőség egy állapota. Nem olyan dolog ez, hogy csak úgy természetesen van, hanem ennek örülnünk kell, hogy ezekben a kegyekben vagyunk. Nem feltétlenül csak a fizikai kegyekre gondolok. A legnagyobb kegy, hogy Allahot tudjuk magunk mellett, hogy Allah védelmében vagyunk. Allah hatalmáról is szólnak ezek a fohászok. Tudjuk azt, hogy Allah a leghatalmasabb, Allah a védelmező. Tudjuk, hogy nem fog bántani senki Allah engedélye nélkül. Allah biztonságában vagyunk.

Aztán sorolhatnánk a többi olyan dolgot is, amiért hálát ad az ember a fizikai világban. Az egészségéért, az anyagi ellátásáért, a gyerekeiért, a feleségéért... sorolhatnám. A Koránban Allah azt mondja:

„Ha meg akarnátok számlálni Allah kegyeit, akkor nem tudnátok számbavenni azokat.”

Akkor érezzük azt, hogy ezek a kegyek mennyit érnek, amikor elveszítünk egy kegyet, amit Allah adott nekünk.

A helyes látásmód az, hogy az ember azt, amije csak van, azt mind Allahnak tulajdonítja. Talán azt gondolod, hogy az okosságoddal, az ügyességeddel érted el azt, ami elértél. Igen, de azt az okosságot és ügyességet Őtőle kaptad. Használtad - ennyi az egész. Adj hálát azért az adományért, amit használsz, és adj hálát azért, hogy használhattad azt, amit használtál. Megsegített Allah téged, hogy ezt használd, és előny szerezzél ezáltal a képességed által. Ha az ember így gondolkodik, akkor mindig úgy érzi, hogy hálát kell adnia mindenért, és alázatot tanúsít Allah felé. Mindig azt érzi, hogy az amit tett, még mindig kevés, ahhoz képest, amit tennie kell. Miért? Mert ajándékba kaptam valamit, és nem tudom ezt az ajándékot elégszer meghálálni. Minél nagyobbnak látom ezt az ajándékot, annál jobban érzem ezt, és ha ezt érzem, akkor Allah Útján vagyok. A hálaadás útja az, ami a Paradicsomba vezet. Igyekezzünk ezen az úton maradni.

’Umar ibn ’Abdul Azíz kalifa, a hidzsra szerint 100 környékén élt. Nagyon ritka az olyan istenfélő uralkodó, mint amilyen ő volt. A szónoklataiban gyakorta mondta, hogy: „Allah kegyeit kössétek meg, az Allahnak adott hála által!” Tehát azt, amid van, úgy tudod megtartani, hogyha hálát adsz érte Allahnak. Ez a hála nem egy  egyszerű „köszönöm”-ben merül ki, nem szabad, hogy ennyiben kimerüljön – bár van, aki még ennyit sem mond, tudom. A tettek! A tettek a legfontosabbak, amit tehetünk köszönetképpen.  Ez az útja a hálaadásnak.

A Prófétának (béke legyen vele) volt egy másik, nagyon szép fohásza, amit szintén érdemes megjegyezni: „Ó, Allah, menedéket kérek Tenálad, kegyednek elmúlásától és a nekem adott egészség elvesztésétől, és hirtelen csapásodtól, és minden haragodtól!” Ez a fohász arról szól, hogy az evilágnak a tulajdonsága az elmúlás. Nagyon könnyen el lehet veszíteni a dolgokat. Egy pillanat alatt megfordulhat az ember sorsa - pozitív vagy negatív értelemben is -, mert az evilág ilyen. Az evilág az elmúlásnak, a változásnak a helye. Ez itt nem az állandóság helye! Az evilág állandó változásban van. Egyedül Allah az, Aki változatlan. Azért kéri tőlünk Allah, hogy forduljunk Hozzá, és az állandóba éljük az életünket, és ne a változóba.
Nagyon fontos tulajdonsága a hívőnek, hogy hálaadó életet éljen, és a hálaadó élet, az adás élete. Fontos, hogy az ember adjon a környezetének abból, amivel Allah ellátta őt. Így ad hálát ezért. 

A másik khutbában testvérünk a mai világban, a muszlimok gondolkodásáról beszélt. Azok a csapások, tragédiák és torz képek, amik születnek manapság az iszlámról, azt sugallják nagyon sok muszlim számára, hogy távolodjon el a vallásától. Több ilyen példát mondott a testvérünk, például, hogy felmerül, hogy a nők vegyék le, vagy ne vegyék fel a kendőjüket. Vagy van, aki eddig imádkozott a munkahelyén, amikor elérte az imaidő, de a mai világban lévő híreket hallva szégyell már imádkozni mások előtt. Fél, nehogy azt mondják róla, hogy ő is ugyan olyan terrorista, mint azok, akiket a média mutat.

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a testvérünk. Annyira szajkózza a média ezeket a dolgokat, hogy a muszlimok ezt vagy azt csinálták, hogy az ember – ha nem vigyázz magára – elkezdheti szégyellni azt, hogy muszlim. Ez nagyon veszélyes dolog! Testvérünk arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos tudatosítani az identitásunkat, hogy kik is vagyunk mi. Ne abból tápláljuk az identitásunkat, hogy mit mondanak rólunk, hanem abból, hogy kik vagyunk valójában. Erre mondott egy példát amikor a hudaybiyah-i szerződésnél, amikor a hitetlenek közül jött valaki, aki a Prófétával (béke legyen vele) szerződést írt alá. „Ez a szerződés létrejött XY és Mohammed, Allah küldötte között” – ezt mondta a Próféta (béke legyen vele), a követ pedig azt mondta, hogy „én, nem írom ezt a szöveget, hanem írd azt, hogy köztem és Mohamed között. Mert te nem vagy Allah küldötte. Ha azt hinném, hogy Allah küldötte vagy, akkor nem állnánk hadban egymással”. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, „Akkor töröld ki! Nem fontos. De Istenemre tudom, hogy én vagyok Allah Küldötte.”

Milyen üzenete van ennek a történetnek?
Az egy dolog, hogy mások mit mondanak rólunk, de hogy valójában kik vagyunk, azt mi határozzuk meg. Ez nagyon lényeges! Nagyon fontos, hogy ne a többiek mondják meg, hogy ki vagy, hanem neked kell megmondanod azt, hogy ki vagy. Ez nagyon fontos, ugyanakkor egy óriási felelősség is. Óriási felelősség, mivel hogyha elhisszük azokat a negatív dolgokat, amiket mondanak rólunk, akkor egyrészt leépítjük magunkat, másrészt leépítjük, elássuk annak az Üzenetnek a fényét, az Üzenet gyönyörűségét, amit képviselünk az iszlám által... Pedig nagyon sok ember vár erre az Üzenetre!

Köszönöm szépen a figyelmet. Szerintem ez elég útravaló volt a következő hétig. Allah áldjon Benneteket!


A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink