Ebben a kontextusban találunk rá olyan ájákra, amelyek Isten egyedülvalóságát a szülők tiszteletével említi egy szövegkörnyezetben, a Koránban. A szülők közül mai khutbájában a sejk az anyára, az anya szerepére fektette a hangsúlyt.  
Sokan összekeverik a fontossági sorrendet ebben a rohanó világban, és azt gondolják, hogy saját édesanyjuknak nincs is olyan nagy szerepe az életükben. Remélem, hogy akik itt ülnek, azok számára ez nem így van. Sajnos nagyon sok embernél azonban így van, és a hálátlanság jellemző rájuk. Elfelejtik, hogy az édesanyjuk mit tett értük, egész életén keresztül. Vannak, akik akkor, amikor már „nincs szükségük” az édesanyjukra az életben, mert már felnőtt, keresőképes emberek, nem szorulnak rá a gondoskodására, akkor elfelejtik, hogy van egy édesanyjuk, aki felnevelte, vigyázott rájuk, és gondoskodott róluk. Az édesanyákkal kapcsolatban már többször említettük azt a hadíszt, miszerint:

Jött egy ember a Prófétához (béke legyen vele), és kérdezte, hogy ki az a személy, akinek a legnagyobb joga van az én barátságomhoz (az én társaságomhoz)? A Próféta (béke legyen vele) azt válaszolta, hogy az Édesanyád. Az ember tovább kérdezett: és utána ki? Az Édesanyád. Utána kérdezte: És utána ki? Az édesanyád. És utána ki? Akkor azt mondta neki a Próféta (béke legyen vele): az Édesapád.

Tehát, a Próféta (béke legyen vele) ennyire a lelkünkre kötötte az édesanyánkról való gondoskodást, az édesanyánkra való odafigyelést. Az iszlám méltó helyükre helyezi az édesanyákat.

Nehéz felsorolni az édesanyák érdemét, annyi van belőle. A várandóság, a szülés, a csecsemőikről való gondoskodás, akik a fogzásuk miatt nem hagyják éjjel aludni őket, a szoptatás, majd a segítsége, hogy hozzászokjunk a szilárd ételhez, megfosztja magát dolgoktól csak azért, hogy több jusson a gyermekének, inkább éhes marad, csak hogy a gyermeke jóllakjon. Inkább éjszakázik azért, hogy te aludjál. Aggódik és ápol, ha beteg vagy, stb. Miután a terhesség időszaka után megszült minket, és a szüléskor a halállal szembesült (hiszen a szülés nagyon kemény dolog), ... miután ezt a sok fájdalmat elviselte, teszi mindazt veled, amit az előbb felsoroltam. Félt téged, hogy nehogy valami bajod essék, és az öröme abban van, ha te örülsz.
A sejk nagyon sok szép verset is mondott a khutbájában, amit nehéz lenne itt most lefordítani, de mindegyik az édesanyák érdemeiről szólt.

Amikor felnősz, és ő is már idős, akkor jönnek azok a dolgok, amik esetleg nehezedre eshetnek. Például sietsz a munkába, „sok a gondod”, és akkor még édesanyád is ezt vagy azt kéri tőled. Pontosan ezért, Allah nagyon nagy jutalommal és megelégedéssel viszonyul azokhoz az emberekhez, akik ennek ellenére is úgy bánnak a szüleikkel, különösen az édesanyjukkal, ahogy ez méltó.

Sajnos nagyon gyakori szituáció, hogy mindenkire mosolyog az ember, de amikor hazamegy, akkor a fogunkat nem látja a ház népe, minthogyha azt rejtegetni kellene. Szubhán Allah! Miért nem mosolygunk a házunk népére? Miért nem mosolygunk az édesapánkra vagy édesanyánkra? Az igazi valónk akkor mutatkozik meg? Ez így egy színjáték, hiszen mindenkire mosolygunk, csak arra nem, aki a leginkább érdemes lenne a mosolyunkra.

Omar Ibn Khattab fia látott egy embert, akik a hátán cipelte az édesanyját, a mekkai zarándoklaton, úgy végezték a Tawafot, a körbejárást a Kába körül.  Kérdezte ez az ember Ibn Omart, hogy: Visszaadtam édesanyámnak azt, amit adott nekem (amivel tartozom neki)? Azt mondta: Nem. Egy hang, amit kiadott szülés közben, azt sem tudtad most visszaadni. De jót tettél vele, és Allah a kevésre, nagy jutalmat ad. 

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy az emberre nem tekint rá Allah az Ítélet Napon, hogyha a szüleivel rosszul bánik.

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Három ember, akire nem néz Allah az Ítélet Napon: aki szemtelen a szüleivel, aki alkohol függő, és aki felhánytorgatja a jócselekedeteket másoknak.”

Azt is mondta a Próféta (béke legyen vele): „Hárman nem léphetnek be a Paradicsomba. Az egyik az, aki a szüleinek visszaszól (szemtelen), akiben nincs egészséges féltékenység a felesége iránt, és az a nő, aki a férfiakhoz hasonlít.”

Allah azt mondja a Koránban:

„És Urad elrendelte, hogy ne szolgáljatok mást, csak Őt, és a szülőkhöz legyetek jók. Amikor ők (vagy egyikőjük) eléri az öregkort, ne mondjad neki azt, hogy „uf” (ne hurrogd le őket), és nemes szavakkal szólj hozzájuk. És borítsd rájuk az alázat szárnyát, a könyörületesség által és mond: „Ó Uram, könyörülj meg rajtuk, ahogy engem kicsiként felneveltek!”.

Micsoda vallás az, ami ezt tanítja!? Azt hiszen nem kell kommentálni, azt az érzékenységet, ami ezekben az ájákban van. Részletesen le van írva: az alázat, a könyörület. Miért van kiemelve az alázat? Amikor az ember „nagy ember” lesz, sok pénze van, nagy hatalma lesz, nagy családja lesz, akkor a társadalmi rangja felértékelődik. Ilyenkor sokan elfelejtik a szüleiket. A nagyképűség, az arrogancia miatt arra vetemednek, hogy a szüleikkel lekezelően viselkedjenek. Holott ezt nem szabad! Teljesen mindegy, hogy milyen „polcra” kerültél. Az édesanyád, az édesanyád marad, és egész életedben úgy kell hozzá viszonyulni, ahogy hozzá méltó. 

Amikor kicsi az ember, akkor jellemző, de amikor már felnőtt, akkor is igaz az, hogy ha egy ideig nincs melletted, akkor már hiányzik az édesanyád. Amikor pedig találkozol vele, akkor megnyugszol és boldog leszel. Amikor bemész a házba, az első az, hogy anya hol van? Keresed őt mindenfelé, azért, hogy a szeretet tekintetét vesse rád. Ha rossz ér téged, akkor segítségül őt hívod és tudod, hogy Allah után csak nála találhatsz vigaszt. Tudod, hogy bármit teszel, ő nem fog veled rosszat tenni, hanem megölel téged. Ezért ne tagadd le a jóságát irántad, és ne légy kérkedő a fiatalságoddal és az erőddel. Ne kápráztasson el tanultságod, kulturáltságod, és a rangod ne vigyen téged arra, hogy nagyképűsködjél vele szemben. Ne illessed olyan szóval, amivel megsérted őt.

A Próféta (béke legyen vele) már prófétaként, meglátogatta az édesanyja sírját, és azt mondta, hogy: „Uramtól engedélyt kértem, hogy bocsásson meg neki. Erre nem adott engedélyt, de megengedte, hogy meglátogassam az ő sírját, és meglátogattam.” Zokogva ült ott a sírja mellett, és sírtak a körülötte lévők is.

A Koránban olvashatjuk, hogy Noé próféta (béke legyen vele) így fohászkodott:
„Ó Uram, bocsáss meg nekem, és szüleimnek és azoknak, akik hívőként léptek be házamba!”

Ábrahám (béke legyen vele) így szólt a Koránban:

„Bocsáss meg nekem és szüleimnek, és a hívőknek azon a Napon, amikor az elszámolás lesz!”

A szahábak (prófétai kortársak) közül Abu Hurejra kapcsolatát az édesanyjáról mesélte el a sejk. Abu Hurejra volt az egyik írnoka a Prófétának (béke legyen vele), a prófétai hagyományoknak. Nagy embere volt az iszlámnak, de az édesanyja nem volt muszlim. Nagyon sokáig nem vette fel az iszlámot. Mindig visszautasította Abu Hurejra dáwáját. Abu Hurejra szépen viszonyult az édesanyjához. Eljött egy nap, amikor különösen kikelt az édesanyja Abu Hurejrára. Amikor mondta neki, hogy miért nem veszi fel az iszlámot, édesanyja elkezdte szidalmazni a Prófétát és Allahot. Mindennel illette őket. Abu Hurejra nagyon elszomorodott, és visszament a Prófétához (béke legyen vele) és elmondta neki, hogy mi történt. Kérte, hogy fohászkodjon érte a Próféta (béke legyen vele), mert ez számára nagyon rossz, hiszen szerette az édesanyját. Ez egy nagyon nehéz helyzet, amikor Allah választás elé állítja az embert, hogy az édesanyját, akit szeret, vagy Allahot és az Ő küldöttét válassza. Nem szívesen választunk, inkább mindegyiket szeretnénk. El lehet képzelni Abu Hurejra lelki állapotát. A Próféta (béke legyen vele) felemelte a kezét, és azt mondta: „Ó Allah vezesd az iszlám útjára Abu Hurejra édesanyját!” Többször is felemelte a kezét, és fohászkodott érte, Abu Hurejra pedig mögötte állt, és „Ámín”, „Ámín” mondta minden fohász után. Utána hazament Abu Hurejra, és hallja, hogy valami csobog bent a lakásban, és bekopogott. Az édesanyja kiszólt, hogy: várjál csak, várjál csak, még ne gyere! Amikor végzett kinyitotta az ajtót. Kiderült, hogy amikor Abu Hurejra kopogott, akkor éppen fürdött, guszlt végzett, mert felvette az iszlámot. El lehet képzelni, hogy mekkora öröm volt ez Abu Hurejrának!

Az egész történetben tanulság, hogy akármilyen is a szülő, ha az ember szépen viszonyul hozzá, abból csak jó származhat. Példát kell mutatnunk, hiszen az iszlám nem csak elmélet! Ha az iszlám megtelepszik az ember szívében, akkor az tettekhez vezet. A jó magatartás pedig példaértékűvé válik, és az emberek azt gondolják, hogy ők is ezt a magatartást szeretnék követni. Az elmélet, az előadások csak egy dolog... a tettek a legfontosabbak.

Zayn al-Abidin az édesanyjával úgy evett, hogy külön tányérba tette neki az ételt, és magának pedig egy másik tányérba, mert félt, hogy esetleg elvesz a közös tálból egy olyan részt, ami az édesanyja kedvence. Az araboknál az a szokás, hogy egy tálból esznek, ő pedig édesanyjának külön tett, hogy mindenből szabadon válogathasson. Ezek az apró dolgok is mutathatják azt a viszonyt, hozzáállást, amit egy hívőnek kell hogy ápoljon az édesanyja felé.

Annyira sohasem rohanhat az élet, hogy elfelejtsük azokat az embereket - különösen az édesanyánkat - akiknek nagyon sok mindent köszönhetünk. Édesanyánknak köszönhetően vagyunk itt most, ő az, akinek mindig fontos volt, hogy nekünk jó legyen, és hogy boldoguljunk. Allah jutalmazza a sejket, hogy ezt a témát választotta, és Allah vezessen minket azoknak az embereknek az útjára, akikről most itt hallottunk. Allah jutalmazzon Benneteket!

A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.