A kaza ima, az ima pótlása.

kaza.jpgAz ima az egyedül Allahba vetett hit után, a legfontosabb dolog az Iszlámban. A fontosságát és kötelezőségét mind a Korán, mind a szunna, mind a vallástudósok egybehangzó véleménye bizonyítja, minden serdülőkort elért, épeszű muszlim számára, kivétel nélkül.

Akik hisznek a Rejtett (Al-Ghaib) dolgokban, elvégzik az Imádságot, s költekeznek abból, amivel elláttuk őket (al-Bakara: 3)



Végezzétek el az Imádságot, adjátok meg a Zakátot, és hajoljatok meg a meghajlókkal együtt! (al-Bakara: 43 )

Végezzétek el az Imádságot és adjátok meg a Zakátot. Ami jót megelőlegeztek magatoknak, azt megtaláljátok majd Allahnál. Allah látja azt, amit cselekszetek. (al-Bakara: 110)

Áldott Írás ez, amelyet leküldtünk ama kinyilatkoztatások bizonyságaképpen, amelyek előtte voltak. Intened kell vele a városok anyját, s azokat, akik körülötte élnek. Akik hisznek a túlvilágban, azok hisznek benne. És ők szigorúan betartják az imádságukat. (al-Anám: 92)

Azon a napon, amikor komolyra fordul a dolog s fölszólíttatnak arra, hogy leboruljanak, ám ők erre képtelenek lesznek, miközben lesütik a szemüket s gyalázat borítja el őket, hiszen felszólíttattak ők arra, hogy boruljanak le, amikor még épek és sértetlenek voltak. (68: 42-43)

Minden lélek a maga tettének záloga kivéve a jobb kéz felőlieket. Ők kertekben kérdezgetik majd egymást a bűnösökről. "Mi hozott benneteket a Szakarba?" Ők azt mondják: "Nem tartoztunk az imádkozók közé (78: 38-43)

Az ima a hit jele, a szív fénye, boldogsága, a lélek tápláléka, a hívő mirádzsa, az alkalom a Teremtőnkkel való eszköz nélküli kapcsolatra, „kommunikációra”.
Az imát , amennyiben az előírt időn belül elvégezzük „eda” (eda - teljesítés) imának, ha azon túl, akkor „kaza” (kaza – pótlás) imának hívjuk. Ha pedig az érvénytelenné vált, vagy hiányos imát imádkozzuk újra az az „iade” (iade – ismétlés).
Kétségbevonhatatlan, hogy minden muszlim kötelessége a napi öt ima, a maguk meghatározott idejében, a legjobb formában elvégezve.

A Prófétát  (s.a.v) egyszer megkérdezték: „Melyik cselekedet a legdícséretesebb ?” Ő ezt válaszolta:„Az ima a maga idejében.” (al-Bukhári)


Bepótolható-e az elmulasztott ima az Iszlámban? Van –e kaza ima?


Mindannyian tudjuk, hogy a vallásunkban az olyan istenszolgálatoknak, mint az ima, a böjt, a zarándoklat, meghatározott idejük van, és ahogy az előbb szó volt róla, ha ezt elmulasztjuk , már nem eda hanem kaza lesz.
A legtöbb vallástudós szerint az elmulasztott farz (kötelező) imák kaza imája farz (kötelező), a vádzsib imáké vádzsib.

Egyszer megtörtént, hogy az árok csatában, harc közben a Próféta (béke legyen Vele) a társaival a hosszú harc miatt négy egymást követő imát nem tudott imádkozni. Ennek pótlására csak az éjszaka tudtak sort keríteni.  Hz Bilallal (Allah legyen vele elégedett ) olvastatta az ezant és az imára állítás, majd a napközben kényszerből elmaradt imákat sorban bepótolták

Egy másik hadísz szerint pedig , Abu Hureyra (Allah legyen vele elégedett) elbeszélése szerint egyszer a Próféta (béke legyen vele) úton volt , és már nagyon fáradtak voltak amikor este megszálltak, ezért lefeküdt aludni, de előtte meghagyta Hz. Bilalnak (Allah legyen vele elégedett), hogy ő őrködjön, és reggel ébressze fel az imára őt és a többi muszlimot. Bilal (Allah legyen vele elégedett) az éjszakai ima után annyira elálmosodott, hogy a hátasállatára dőlve elaludt. Reggel a napsütésre először a Próféta (béke legyen Vele) ébredt, előtte a nagy fáradtságtól sem ő sem a többi muszlim nem ébredt fel az ima idejében.
Útrakeltek, és miután egy ideig haladtak a karavánnal a Próféta (béke legyen vele) mindenkit elküldött wudut csinálni, két rakát imádkozott majd Hz Bilal (Allah legyen vele elégedett) az ezant és az ikamát olvasta , és közösen végezték el a reggeli ima pótlását.

Allah Küldötte (s.av.) azt mondta erről az imáról:
„ Ha valamelyikőtök (elalszik, vagy) elfeledkezik az imáról, amikor eszébe jut rögtön pótolja be , mert a Mindenható Allah azt mondta: (Szolgálj engem és) az én emlékezetemre végezd az imádságot! (Taha : 13- 14)  (-Ibn Mádzsa, Abu Dáúd)

Mindkét hagyomány bizonyítja, hogy a Próféta (béke legyen vele) idejében is, ha egy imát nem tudtak időben elvégezni, azt bepótolták. Természetesen ezek a kaza imák a sáriának megfelelő mentségeken alapulnak, a Próféta (béke legyen vele) és a társai nem hagytak el szándékosan imákat.
Ez alapján a vallástudósok egy része azt mondja, a mentség nélkül elmaradt imákat nem lehet bepótolni, de a többség szerint a farz imákat akkor is be kell pótolni, ha azok kimaradására nem volt megfelelő ok, ha az olyan mentségek miatt is pótolni kell az imát, mint alvás vagy feledékenység, akkor miért ne kéne az egyéb okok miatt elmaradottakat.
Ráadásul a hadíszokban szereplő „nisyan” szó nem csak elfelejtést jelenthet, hanem a szándékos elhagyást is.
A hadísz amiben az alvást illetve a feledékenységet említi (illetve ezt a nisyant) , így folytatódik: „ ..Ezen kívül más jóvátétele(vezeklése) nincs..”. (Muszlim) , (ezzel útmutatást adva az imát mentség nélkül elhagyóknak. Azért tudhatjuk ebből, hogy a mentség nélküliekről szól, mert ha valaki megfelelő indokkal hagyja el, az nem bűn, tehát nem tartoznak „vezekléssel”. Csakhogy az Allah parancsának szándékosan ellenszegülők az Ő adósai lesznek, amitől csak annak „megfizetésével” szabadulnak.
A Próféta (béke legyen vele) szerint: „A leginkább megfizetésre méltó adósság az, amivel Allahnak tartozunk.” (Buhari)
Másfelől a parancs, ami vonatkozik az eda imára , abban az esetben ha az elmarad, a kaza imára is vonatkozik.


Mik azok az esetek amik kifogásul szolgálhatnak az ima későbbra halasztására?

Alvás, feledékenység, az ellenségtől való félelem, (várandós kismama félelme a gyermek halálától, egy orvos hosszú műtéte – ilyen esetekben megengedett az ima összevonása)...és ezekhez hasonló komoly indokok miatt elmaradt imát az ok elmúltával minél hamarabb be kell pótolni, hisz ahogy korábban a hadíszban is láthattuk, a Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „amint eszébe jut, rögtön pótolja be” (at-Tirmidi)
Természetesen a többször említett alvás nem azt jelenti, hogy úgy fekszünk le, hogy nem is akarunk felkelni az imára. Minden lehetséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az imaidőre felébredjünk. Ahogy a korábban elmesélt történetből is láttuk, a Próféta (béke legyen vele) is bármilyen fáradt volt ,csak úgy feküdt le aludni , hogy előtte megkért valakit a közösségből, hogy ébressze fel az imára.
Az életveszély is okot ad az ima elhalasztására, pl. ellenségtől való félelemben , tűzvészben , természeti csapásoknál....de amennyiben az ember élete nincs veszélyben, az erőnknek és képességeinknek megfelelően el kell végezni időben az imát , ha állva nem megy akkor ülve, ha úgy sem tudja valaki, akkor fekve.

Vannak olyan imák is, amiket nem kell bepótolni, annak ellenére, hogy nincsenek elvégezve a kellő időben , ilyen például a nőknél a menzesz miatt vagy gyermekágyi vérzés miatt (ilyenkor eleve tilos imádkozni), az őrület, megszállottság állapotában elmaradt illetve pl. epilepsziás roham miatt kimaradt imák.
Az előbbiekről Hz Aysetől fennmaradt hagyomány tanúskodik: " Mi a Próféta idejében , a havivérzés idején elmaradt imákat nem pótoltuk be...” ( Buhari)

A munka indokot jelenthet a kaza imára?


A mindennapos munkahelyi munka, házimunka, nem adhat okot az imák elhalasztására.
A Koránban ezt olvashatjuk:
És magasztalják Őt ott reggelente és estelente férfiak, akiknek nem tereli el a figyelmét semmiféle kalmárkodás és adásvétel attól, hogy megemlékezzenek Allahról, elvégezzék az imádságot és odaadják a zakátot; félelem tölti el őket egy olyan naptól, amikor tótágast állnak a szívek és a szemek ( Nur :37)

Akinek elmaradt imája van, imádkozhat-e szunna imát?

A hanifi, hanbali és maliki  mezheb szerint ha valakinek van elmaradt imája, a legfontosabb, hogy azt bepótolja, de nem jelenti azt, hogy szunna vagy önkéntes imákat el kell hagyni miatta. Lehetséges az, sőt a reggeli ima szunnájának imádkozása mindannyi szerint nagyon fontos ez esetben is.
A safi mezheb szerint akinek elmaradt farz imája van nem imádkozhat szunna illetve nafile (pl evvábin ima (naplementi után), duha ima,tahadzsud ima )imát.
A hanifi mezheb főleg nagy hangsúlyt fektet arra, hogy akkor is imádkozzuk a szunna imákat ha elmaradt imánk van, hiszen a szunna ima nagyon fontos minden muszlim számára a Feltámadás Napján  (Allah Küldöttének közbenjárásáért.)
Azt sem tudhatjuk ,hogy azon a napon, a ma lényegtelennek, aprónak tűnő önkéntes istenszolgálataink közül melyik lesz az, ami éppen megmentene minket.
Azt viszont nem lehet, hogy egy imát egyszerre kaza imaként és nafile imaként végezzünk .

Hogyan kell imádkozni a kaza imát?


Ugyan úgy, mint az elmaradt ima farz részét. Ha az reggeli 2 ha déli vagy délutáni 4 ha naplementi 3 ha pedig esti akkor 4 raka és a vitr ima 3 raka (vadzsib). A szunna imák nem pótolhatóak be , kivéve a reggeli imát amit ha a duha ima idejében pótolunk be akkor a szunna imája is pótolható. Ha azon túl kerül sor a pótlásra akkor erre már nincs lehetőség.
A „kerahat” időszakokon kívül bármikor lehet kaza imát imádkozni.
Három ilyen időszak van amikor nem szabad:

1: A napfelkelte és utána kb 45 percig. (más vélemény szerint 15 percig)
2: Amikor a nap a legmagasabban van 45 percig. Ez kb a déli ima bejövetele előtt 45 perccel kezdődik és az imáig tart. (más vélemény szerint 15 perc)
3: A naplementi ima bejövetele előtti 45 perc. (Ekkor csak a délutáni ima végezhető el, ha addig nem került rá sor.)

Az imádkozó a szándékában meg kell,hogy határozza azt is ,hogy melyik elmaradt imát fogja pótolni.(Pl: „ szándékomban áll a ma reggeli ima fard részét bepótolni…”, vagy ha nem tudjuk meghatározni az elmaradt  ima idejét „szándékomban áll bepótolni az utolsó elmaradt déli imát…”)
Ha több elmaradt ima van azokat sorba rendezve kell imádkozni.

A kaza imákat lehetőleg otthon kell elvégezni, nem közösségben.

A kötelező imákat szándékosan elhagyni nagy bűn. A Korán rengeteg helyen említi az imák fontosságát és számtalan hadísz is tanúskodik erről.
Ha egy muszlim azért mulasztotta el az imáit, mert nem tudta, hogy azok kötelezőek és az elhagyásuk bűn, akkor miután ezt megtudta, a korábbi imáit nem kell bepótolni. Ha viszont erről tudomása volt, akkor nem lehet kifogás az, hogy nem gondolta, hogy olyan fontos, esetleg mások azt mondták, hogy nem az.
Az Ítélet Napján az első ami számon lesz kérve az a kötelező imák.

Ezért ha elmarad egy ima, azt késedelem nélkül be kell pótolni és bűnbánattal fordulni Allahhoz, hisz senki sem tudhatja mikor ér véget az élete és talán nem lesz több lehetősége az imák bepótlására. Ne tetézzük az elmulasztott kötelező imák bűnét az elmulasztott kaza imák bűnével.

Uram! Add meg, hogy elvégezzem az imádságot én és egyesek leszármazottaim között! Urunk! És fogadd el a fohászomat!
( Ibrahim:40)

Hatice

(Hatice előadása a Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány szemináriumán hangzott el)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink