Elemek megjelenítése címkék szerint: muszlim

kedd, 01 július 2008 23:00

Rövid imák

Allah Küldötte (béke legyen vele) megharagudott például azon a napon, amikor egy férfi elment hozzá, és azt mondta neki: Azért kések el a hajnali imádkozásról, mert xy hosszasan vezeti az imádkozásunkat.

kedd, 01 július 2008 23:00

Hasonlatok

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Az a hívő, aki olvassa a Koránt, hasonlatos a mandarinhoz, amelynek kellemes az illata, és jó az íze is. Az a hívő, aki nem olvassa a Koránt, hasonlatos a datolyához, amelynek ugyan nincs illata, de jó az íze.

hétfő, 30 június 2008 23:00

Vendégek tisztelete

Volt olyanra is példa, hogy a medinai muszlimok egyike vendégül látta mekkai hittestvérét, miközben nem volt más étel otthon, csupán gyermekei tápláléka. Ennek ellenére előnyben részesítette vendégét saját magával és gyermekeivel szemben, és azt mondta feleségének:

hétfő, 30 június 2008 23:00

Testvérünkért mondott fohász

Szafván ibn Abdullahra hivatkozva jegyezték fel, miszerint azt mondta: Elmentem Szíriába, ahol ad-Dardá édesanyját (az anyósát) találtam otthon, de nem találkoztam az apjával. Azt kérdezte tőlem: Zarándoklatot kívánsz teljesíteni? Azt feleltem: Igen.Szafván ibn Abdullahra hivatkozva jegyezték fel, miszerint azt mondta: Elmentem Szíriába, ahol ad-Dardá édesanyját (az anyósát) találtam otthon, de nem találkoztam az apjával. Azt kérdezte tőlem: Zarándoklatot kívánsz teljesíteni? Azt feleltem: Igen.

hétfő, 30 június 2008 23:00

A szomszédok joga

A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Tudjátok, mi a szomszéd joga? Segítsetek neki, ha segítséget kér; könnyítsetek rajta, ha könnyítést kér; adjatok neki kölcsön, ha kölcsönre van szüksége; törődjetek vele, ha elcsügged.

hétfő, 30 június 2008 23:00

A túlzások kerülése

Abdullah ibn Amr ibn al-’Ászra – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással jegyezték fel, hogy a Próféta (béke legyen vele) tudomást szerzett arról, hogy Abdullah túlzásba esett az istenszolgálatokban, ezért a következőket mondta neki: „Jól tudom-e, hogy nappal böjtölsz, az éjszakát pedig imádkozással töltöd?”

hétfő, 30 június 2008 23:00

A Próféta (béke legyen vele) irgalma

Egy alkalommal, amikor a Dausz nevű törzs nem fogadta el az iszlám vallást, elment a Prófétához (béke legyen vele) egy emberük, akit at-Tufajl ibn Amr ad-Dauszínak hívtak, és azt mondta neki: Bizony Dausz törzse engedetlen volt és ellenszegült, ezért fohászkodj Allahhoz ellenük.

hétfő, 30 június 2008 23:00

Próbára teszik Allah Küldöttét

Egy alkalommal, egy zsidó asszony mérgezett bárányhúst ajándékozott a Prófétának (béke legyen vele), aki evett belőle, és egy csoport a társai közül úgyszintén, de Allah a Küldötte tudomására hozta, hogy mérgezett a hús, ezért ő így szólt társaihoz: „Hagyjátok abba az evést, mert az étel mérgezett!”

hétfő, 30 június 2008 23:00

Irgalom az állatokkal szemben

Abu Hurejrára való hivatkozással jegyezték fel, miszerint Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Volt egyszer egy ember, aki úton volt, és nagyon megszomjazott. Talált egy kutat, lement abba és ivott. Mikor kijutott a kútból, egy lihegő kutyával találta magát szemben, aki a port ette szomjúságában.

A Próféta (béke legyen vele) mondta, hogy Allah az árnyékából (általa teremtett árnyékban) részesít hétféle embert azon a napon, amikor nem lesz más árnyék, csakis az Ő árnyéka. Ez a hétféle ember a következő:

13. oldal / 17