Elemek megjelenítése címkék szerint: muszlim

Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel a testi betegségekbe esetleg lelke fásult bele. Az evilági életben a test és a lélek elválaszthatatlanok egymástól, hatnak egymásra, az egyik nincs meg a másik nélkül. Azoknak az embereknek, akik gondját viselik testüknek, a lelkük is gyarapodik.

Vajon hogy értem azt, hogy gondját viselik a testnek?

Evilági életünk két legjelentősebb állomása megszületésünk majd később halálunk. Isten az, aki adja és az, aki elveszi tőlünk életünk. Ő az, Aki amikor lelkünket megkapjuk, ellát minket különböző feladatokkal, és a feladatok végrehajtásához mért tehetséggel. Minden emberben lakozik olyan rá jellemző tudás, amit aztán élete során kamatoztathat, és előbbre viheti magát és másokat Isten útján. Minden emberben. Vannak azonban olyan életek is, akiknek nem az volt a sorsuk, hogy megszülessenek. Az ő feladatuk talán próbatétel volt mások számára, nekünk, megszületett emberek számára.

A Simon Róbert féle Korán fordítás egyik legszembetűnőbb hibája két helyen is előfordul, bár teljesen más szövegkörnyezetben. Nézzük most az elsőt, a Nők szúra 3. bekezdését, amelyet az orientalista mester így fordított:

Mohammednek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze fekvő, apró kis sziklaüreget. Negyvenedik életévében történt, hogy amikor ismét elvonult, megjelent neki Gábriel  (béke legyen vele) férfi alakjában. Az angyal, felszólította őt, hogy: „Olvass!”. „Nem tudok!” – felelte a Próféta (béke legyen vele). Az angyal erre erősen magához ölelte majd elengedte, és megint így szólt: „Olvass!”, mire a Próféta ismét így válaszolt: „Nem tudok!”. Az angyal pedig újból erősen magához ölelte, ismét felszólította, majd miután a Próféta (béke legyen vele) újra azt mondta: „Nem tudok!”. Gábriel  (béke legyen vele) ismét magához szorította, elengedte, és így folytatta:

Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből levont következtetések azonban nem adhatnak támpontot valamiről, amiről senkinek sincs és nem is lehet tapasztalata. Az emberek számára ugyanakkor mindig fontos és izgalmas kérdés volt, hogy lesz-e élet a halál után. Még ennél is nagyobb jelentősége van annak a kérdésnek, hogy vajon a halál utáni életben valóban az evilági hitünk és tetteink szerint ítéltetnek-e minket?

Nem. Az Iszlám a béke és az Istennek való alávetés vallása és a muszlimok számára az emberi élet a legfőbb érték, amit Istentől kaptunk. Ám egyes nyugati kommentátorok az Iszlámot rendkívül harcias vallásnak mutatják be, amelyhez vér tapad, és amely tűzzel és vassal éri el amit akar. Ezek mögött az állítások mögött azonban szándékos torzítások állnak, amelyek nem veszik figyelembe a valóságot, amelyet az Iszlám hirdet a hívők számára.
A valóságban az Iszlám toleranciára, vallási békére törekszik, az emberek együttműködésére. Jól látszik ez abból, hogy az Iszlám tanításai igyekeznek elmélyíteni a muszlimok szívében a békét, vallásuk alapjává, szerves részévé tenni azt. Erre számos bizonyítékot találnunk:

És jelei közé tartozik az, hogy porból teremtett benneteket. Aztán íme, emberek lettetek, akik szétszóródtatok a Földön. És jelei közé tartozik az, hogy saját magatokból feleséget teremtett nektek, hogy velük lakozzatok. És szeretetet és irgalmat rendelt el köztetek. Bizony, jelek vannak ebben azok számára, akik elgondolkodnak. (A bizánciak 30:20-21)

Isten az evilági életünket próbatételnek adta számunkra. Megmérettetésnek, hogy meg tudunk-e felelni az Általa előírt Istenszolgálatoknak. Életünk egy bonyolult rendszer, rengeteg szál összefonódása, ahol emberek, élethelyzetek, saját érzéseink szövevényes hálózatában kell megtalálnunk azokat a helyes döntéseket, amik alapján előbbre léphetünk Isten felé. Isten felé azonban csakis az Istennek tetsző döntéseink visznek, a helytelen tetteink, szándékaink pedig egyre távolabb sorodnak Tőle.

Isten minden néphez elküldte a követeit, akik az Ő üzenetét adták hírül az embereknek. Ezeknek a kinyilatkoztatásoknak olyannak kellett lenniük, amit minden épelméjű ember megérthet, ami az egyszerűbb emberek szívét is ugyanolyan világosan taníthatja, mint a jóval nagyobb tudással rendelkező tudósokét – mindegyiküket a saját szintjén. A Korán – Isten utolsó kinyilatkoztatása – is ilyen üzenet. Az egyszerűbb gondolkodású embereknek ugyanúgy a helyes utat mutatja, mint azoknak, akik már nagyobb tudással rendelkeznek, és jobban elmélyednek a Korán tanításaiban.