2007-es beszámoló a Magyarországi Muszlimok Egyháza tevékenységéről

A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2007-ben folytatta minden korábbi tevékenységét. A korábbinál nagyobb intenzitással veszünk részt a vallási párbeszédben.
Az Egyház székhelyén, az Iszlám Kulturális Központban folytattuk a rendszeres iszlám és arabnyelv oktatást a gyerekek és a felnőttek számára, illetve rendszeres iszlám ismertetést (da’wa) tartottunk az érdeklődők részére. Ennek eredményeként hetente átlagosan egy ember lép be az iszlámba

Szintén folytatódott a havi női találkozók szervezése.
Új tevékenységünk a muszlim diákok számára szervezett találkozók, illetve a muszlim diáklányok találkozója.
Folytatódtak az arab férfiak számára szervezett havi találkozások és beszélgetések, illetve a havi éjszakai virrasztások (qijamul-leil).
A nagyobb intenzitással folytattuk a börtönök látogatását, illetve a börtönben az iszlám felé fordulók oktatását és lelki gondozását. Minden emberrel, aki a börtönből hozzánk fordul, igyekszünk kapcsolatot tartani.
Az Egyház folyamatosan segíti a hozzá forduló, az iszlám témakörében szakdolgozatot író egyetemi és főiskolai hallgatókat. Számukra háttéranyagot és konzultációs lehetőséget biztosít annak érdekében, hogy az iszlám témakörét érintő dolgozatokban valós és helytálló információk jelenjenek meg.
Az év során az Egyház Média Bizottsága látványos eredményeket ért el:
• Kiadtuk „Az iszlámhoz vezető út” című könyvet 2000 példányban
• Kiadtuk az „Iszlám életmód” című könyvet 2000 példányban
• Kiadtuk „Az iszlám alapelvei” című könyvet 2000 példányban
• Kiadtuk „A hit útja” című könyvet 2000 példányban
• Újra kiadtuk „A böjtölés könyve” című munkát 1500 példányban
• Újra kiadtuk a 17 különböző szórólapból álló sorozatot 1000 példányban.

2007. január 17-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat ötödik előadásán, melynek témája „Ünnepek – az év körforgása” volt. A bevezető előadást követően Sulok Szultán és Abdul-Fattah Munif ismertette az iszlám vallás ünnepeit, illetve válaszolt a résztvevők kérdéseire.
2007. február 12-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza tárgyalást kezdett a Műemlékek Állami Gondnokságával (MÁG) a pécsi Jakováli Hasszan mecset múzeum vallási célú hasznosításáról. A tárgyalások során az Egyházat Sulok Szultán elnök, Dr. Mohamed Eisa Shubail képviselték, illetve az Egyház küldöttségében jelen volt Imad Shadeh a pécsi közösség részéről. 2007 októberében minden előzetes tárgyalás, illetve a Magyarországi Muszlimok Egyháza pécsi tevékenysége (íd programok, iftar stb.) ellenére a MÁG egy másik szervezettel kötötte meg a szerződést.
2007. február 15-én a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke interjút adott az MTV1 televíziós csatorna „Sokszínű vallás” című műsora számára az iszlám vallásról.
2007. február 21-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat hatodik előadásán, melynek témája „Zarándoklatok – szigetek az időben” volt. A zarándoklatnak az iszlám vallásban elfoglalt szerepéről Dr. Anwar Aimen, a zarándoklat menetéről és nevezetes állomásairól pedig Abdul-Fattah Munif tartott előadást. A konferencián az Egyház képviseletében részt vett Dr. Anwar Szuzi és Sulok Szultán is.
2007. március 3-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza vendége volt Shakíb bin Makhlúf úr, az Európai Iszlám Szervezetek Szövetségének (FIOE) elnöke. Shakíb bin Makhlúf úr megvizsgálta, hogy a Magyarországi Muszlimok Egyháza eleget tesz a FIOE tagság követelményeinek. A látogatás alkalmával az Iszlám Kulturális Központban előadást tartott a muszlimok számára.
2007. március 14-én a Sulok Szultán a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke Nicolas Catsaras úr politikai első titkár meghívására felkereste Nagy-Britannia budapesti nagykövetségét. A megbeszélés során Catsaras úr a magyarországi muszlim közösség helyzetéről és igényeiről érdeklődött.
2007. március 21-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza képviseletében Abdul-Fattah Munif és Al-Sabai Abdulghani részt vettek a Pannonhalmán „Tér és imádság” címmel rendezett kiállításon. Képvielőink találkoztak Várszeghy Asztrik főapáttal is.
2007. március 21-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat hetedik előadásán, melynek témája „Halál, temetés, gyászmunka” volt. A bevezető előadást követően Sulok Szultán és Abdul-Fattah Munif ismertették az iszlám vallásban a halál jelentését, illetve a halottal és a temetéssel kapcsolatos teendőket, továbbá válaszoltak a résztvevők kérdéseire.
2007. április 18-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat nyolcadik előadásán, melynek témája „A vallásos ember művészete” volt. A program során az Egyház munkatársa, Abdul-Fattah Munif ismertette az iszlám vallás művészetekkel kapcsolatos álláspontját, továbbá válaszolt a résztvevők kérdéseire.
2007. április 26-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza fogadta a Fazekas Gimnázium diákjait az Iszlám Kulturális Központban. A diákoknak Sulok Szultán tartott előadást az iszlám vallásról, majd válaszolt az érdeklődők kérdéseire.
2007. május 1. és 6. között a Magyarországi Muszlimok Egyháza vendége volt Saleh Al-Marry úr, a Katari Vallásügyi Minisztérium államtitkára. Al-Marry úr magyarországi látogatása során tanulmányozta az itteni muszlim közösség helyzetét.
2007. május 16-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat kilencedik előadásán, melynek témája „A vallásos ember jövőképe a 21. század elején” volt. A bevezető előadást követően Sulok Szultán és Abdul-Fattah Munif ismertették az iszlám vallás álláspontját, illetve a muszlim hivő jövőképét, továbbá válaszoltak a résztvevők kérdéseire.
2007. május 24-én Sulok Szultán a Magyarországi Muszlimok Egyháza elnöke interjút adott az MTV1 televíziós csatorna számára. A z interjú témája a muszlim nők helyzete és a házasság az iszlámban volt.
2007. május 29-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Líbiai Nagykövetség által szervezett, a magyarországi iszlám szervezetekkel foglalkozó megbeszélésen. A találkozón az Egyházat Sulok Szultán elnök és Ali Futaini Sejk, az Egyház vallásoktatója képviselték.
2007. június 10-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Jókai Klubban megrendezett vallásismereti előadássorozat tizedik, befejező előadásán, melynek keretében a különböző vallások képviselői kulturális műsort adtak elő. A programon az Egyházat Abdul-Fattah Munif, Kondiné Anwar Klára, Dr. Anwar Szuzi és Sulok Szultán képviselték. Az iszlám kultúrát bemutató részben a hallgatóknak azánt és Korán recitálást mutattak be, illetve azánt és Korán-szúrákat tartalmazó –a Magyarországi Muszlimok Egyháza által készített – CD-t árusítottak.
2007. június 9-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett az Európai Ifjúsági Központban megrendezett „Élő könyvtár” programon. A rendezvényen az Egyházat Abdul-Fattah Munif képviselte.
2007. június 15-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza székhelyére látogatott egy diákcsoport a budapesti Weöres Sándor Gimnáziumból. A vendégeknek Sulok Szultán, az Egyház elnöke, előadást tartott az iszlám vallásról, illetve válaszolt a hallgatók kérdéseire.
2007. június 23-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a „Múzeumok Éjszakája” elnevezésű rendezvénysorozat keretében a Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezett „Élő könyvtár” programban. A rendezvényen az Egyházat Abdul-Fattah Munif képviselte.
2007. július 15. és 21. között az Egyház megszervezte a 4. gyermektábort Tatán, a Tatai Öreg-tó Ifjúsági Táborban. A táborban mintegy 100 gyermek vett részt. A tábor ideje alatt hazánkba látogatott Dr. Samir Umran sejk, a hadísz tudományok professzora, aki a felnőttek számára „Hogyan legyek rendszerezett” címmel előadás sorozatot tartott.
2007. július 23. és 27. között az Egyház Női Bizottsága hadísz tanfolyamot szervezett az Iszlám Kulturális Központban. A tanfolyam Sejk Samir Umran hadísz professzor tartott előadásokat.
2007. július 22. és 29. között a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett az Első Nemzetközi Muszlim Ifjúsági Találkozón, melynek a svájci Sedrun adott otthonz, az Alpok lábánál. Az összesen 8 tagú magyar delegáció koordinátora és fordítója Abdul-Fattah Munif volt. A csoportban lévő lányokra Guessouos Anisza felügyelt.
2007. augusztus 3. és 30. között a Magyarországi Muszlimok Egyháza idén is megszervezte a nyári iskolát. A oktatás keretében a gyerekek arab nyelvet, Koránt és az iszlám vallást tanulták, továbbá kirándulásokon (Vidámpark, Margit-sziget) vettek részt. Az iskolában mintegy 50 gyermeket tanítottunk.
2007. augusztus 10-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Sziget-fesztivál keretén belül megrendezett, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházügyi Hivatala által szervezett „Vallási alapú diszkrimináció” című kerekasztal beszélgetésen. A rendezvényen az Egyházat Abdul-Fattah Munif képviselte.
2007. augusztus 20-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Vácott megrendezett Komp fesztivál „Élő Könyvtár” programjában. A rendezvényen az iszlám vallást és az Egyházat Abdul-Fattah Munif képviselte.
2007. augusztus 26. és 28. között a Magyarországi Muszlimok Egyháza a Szegedi Hittudományi Egyetem vendégeként részt vett a Szegeden megrendezett „A Biblia és a Korán” című konferencián. A konferencián az Egyházat Abdul-Fattah Munif képviselte. A konferencia időtartama alatt az Egyház képviselője interjút adott a szerb muszlim közösség tudosítójának, az RTL Klub és az MTV1 televíziós csatornáknak, a Dél-Magyarország napilapnak, valamint a Magyar Rádiónak és a Katolikus Rádiónak.
2007. augusztus 27-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza Női Bizottsága hajókirándulás szervezett Szentendrére a muszlim családok számára. A kiránduláson mintegy 120 fő vett részt.
2007 szeptemberére a Magyarországi Muszlimok Egyháza a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában készülő „Lélek Enciklopédia” című lexikonhoz 50 oldalas szócikket készített a lélek iszlám szerinti meghatározásáról, illetve a vele kapcsolatos tudnivalókról. A munkában Kondiné Anwar Klára, Dr. Shubail Mohamed Eisa, Adbul-Fattah Munif szerzőként, Dr. Anwar Mustafa és Sulok Szultán pedig lektorként vettek részt.
2007. szeptember 22-én a Mathias Corvinus Kollégium diákjai látogatást tettek az Iszlám Kulturális Központban. A látogatóknak Sulok Szultán „Az iszlám vallás”, illetve Abdul-Fattah Munif „Az iszlám Európában” címmel tartott előadást, majd válaszoltak a látogatók kérdéseire.
Ramadán hónapban minden napra iftart szerveztünk, a főzésről gondoskodtunk. A hónap során minden nap voltak tarawíh imák, amelyek előtt, illetve a közöttük lévő szünetben Sejk Ali leckéket és előadásokat tartott. A magyarnyelvű hallgatók számára fordítást biztosítottunk.
Ramadán hónapban az Egyház iftart szervezett Szegeden, illetve Pécsett is.
A Ramadán hónapban segítséget nyújtottunk a menekülttáborokban lévő muszlimoknak. Számukra élelmiszert és ruhát szállítottunk.
A ramadáni program részét képezte egy vallási vetélkedő is, ahol magyar-, illetve arabnyelvű kérdéssorokat állítottunk össze a gyerekek és a felnőttel számára. Az eredményhirdetésre az eid imát követő ünnepi rendezvényen került sor, ahol értékes nyeremények várták a helyesen válaszolókat.
Ramadán hónapban Korán olvasó versenyt rendeztünk. A versenyen külön indultak az arab, illetve a magyar anyanyelvű muszlimok.
Ramadán utolsó 10 napjában a Központban at-tahajjud-ot biztosítottunk szuhúrral és előadásokkal.
Ramadán hónap során meghatároztuk a zakat al-Fitr összegét, összegyűjtöttük azt az emberektől és szétosztottuk a rászorulók között.
Íd al-Fitr imát tartottunk Szegeden és Pécsett, majd az imát követően ünnepi programot szerveztünk.
Az Íd al-Fitr imádkozást követően ünnepi programot szerveztünk, amelyet ez alkalommal is az ELTE Mérnök utcai sportlétesítményében rendeztünk meg. Az ünnepi program keretében az emberek ebédet kaptak, a gyerekek között ajándékokat osztottunk, illetve a gyermekek szórakoztatása érdekében felfújható ugrálóvárat béreltünk, illetve különböző kreatív foglalkozásokat és sport programokat szerveztünk. A programon mintegy 250 fő vett részt. (Az ünnep idén munkanapra esett, így sokan csak az imán vettek részt.)
Az Íd al-Fitr ünnepet követően Sawwál hónap első 6 napjára iftart szerveztünk az Iszlám Kulturális Központban.
2007. október 10-én az Egyház részt vett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori Iskolája és a Goldziher Ignác Intézet szervezésében az EHE dísztermében megrendezett workshopon, melynek címe az „Iszlám, napjaink kihívása Európa számára” volt. A programon Kondiné Anwar Klára „A muszlim nő Európában”, Abdul-Fattah Munif „Mit adhat az iszlám Európának” címmel tartottak előadást, illetve Sulok Szultán a vallási párbeszéd szükségességét és elveit körüljáró kerekasztal beszélgetésen képviselte az iszlám vallás, illetve a Magyarországi Muszlimok Egyháza álláspontját.
2007. november 9-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett El-Hassan Ibn Talal jordán koronaherceg előadásán az Eötövös Lóránt Egyetemen. Az Egyházat Sulok Szultán elnök, Dr. Yahya al-Jalal főtitkár és Abdul-Fattah Munif képviselték. Az előadást követően az Egyház képviselői szót váltottak a koronaherceggel, továbbá levélben az Iszlám Kulturális Központ meglátogatására invitálták.
2007. november 14-én a Magyarországi Muszlimok Egyházát felkereste Dawn McKen asszony, a Brit Nagykövetség politikai első titkára, aki a Magyarországon élő muszlimok helyzetéről érdeklődött.
2007. november 15-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága által a Parlamentben rendezett, „Fenntartható fejlődés a XXI. század globális kihívása – A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiából adódó további teendők” című konferencián. A rendezvényen az Egyházat Abdulghani al-Sabai és Sulok Szultán elnök képviselték.
2007. november 19-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Welt Ethos Stiftung és az ELTE BTK Orientalisztikai Intézete konferenciát szervezett „Muszlim-Keresztény dialógus konferencia” címmel az ELTE BTK rektori tanácstermében. A konferencián Abdulé-Fattah Munif előadást tartott „Kereszténység a Korán szövegének tükrében” címmel, Sulok Szultán pedig „Muszlim-Keresztény párbeszéd alapelvei az iszlámban” címmel tartott előadást, illetve Sejk Ali Futainivel együtt részt vettek a délutáni kerekasztal beszélgetésen. A konferenciát követően a hallgatókat az Iszlám Kulturális Központban fogadtuk, ahol kötetlen beszélgetés keretében válaszoltunk a kérdéseikre. A konferencián az Egyházat képviselte, illetve a programot segítette Abdulghani al-Sabai és Bachferag Zohra.
2007. november 30-án a Berzsenyi Dániel Gimnázium egyik 10.-es osztályának diákjai látogatást tettek az Iszlám Kulturális Központban. A látogatóknak Sulok Szultán „Az iszlám vallás”, címmel tartott előadást, majd válaszolt a látogatók kérdéseire.
2007. december 7-én a Berzsenyi Dániel Gimnázium másik 10.-es osztályának diákjai látogatást tettek az Iszlám Kulturális Központban. A látogatóknak Sulok Szultán „Az iszlám vallás”, címmel tartott előadást, majd válaszolt a látogatók kérdéseire.
2007. december 17-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza részt vett a Goldziher Intézet a Vallásközi Párbeszédért és a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI) által szervezett, A vallásközi párbeszéd esélyei és föltételei című konferencián. A konferenciára „Iszlám és vallásközi párbeszéd” címen az Egyház elnöke, Sulok Szultán készített előadást. Az elnök betegsége miatt az előadást Abdul-Fattah Munif tartotta meg.
Arafa napjára iftart szerveztünk az Iszlám Kulturális Központban.
Megszerveztük az Eid al-Adha ünnepet a Lurdy-házban. A program keretében a gyermekeknek ajándékot osztottunk. Az imát Sejk Ali Futaini, az Egyház vallásoktatója vezette.
Az Íd al-Adha imádkozást követően ünnepi programot szerveztünk, amelyet ez alkalommal is az ELTE Mérnök utcai sportlétesítményében rendeztünk meg. Az ünnepi program keretében az emberek ebédet kaptak, illetve a gyermekek szórakoztatása érdekében ugrálóvárat béreltünk, illetve különböző kreatív foglalkozásokat szerveztünk. A programon mintegy 350 fő vett részt.
Íd imát tartottunk Szegeden és Pécsett is, majd az imát követően ünnepi programot szerveztünk.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink