A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy engem szolgáljanak (Qur'an 51:56)
A la ilaha ill-Allah szavai csak ekkor nyerik el valódi jelentésüket, és válhatnak valósággá életünkben. Az első muszlim nők lelkébe mélyen beleíródtak ezek a szavak, ők voltak azok, akik igazán értették valódi jelentésüket. Nem voltak kevésbé lelkesek, mint a férfiak, amikor Allahért kellet áldozatot vállalni, és bátornak lenni. Az iszlám közösségnek (ummah) néhány korábbi generációból származó nőtagja ebben a tekintetben még túl is szárnyalta a férfiakat.
Eszme' bint Umaisz, Dzsafar ibn Abi Talib felesége, férjével együtt sietett felvenni az iszlámot annak megjelenése után azonnal, amikor még leginkább csak a nehézség és szenvedés várt rájuk. Abesszínába emigrált férjével a nehézségek és veszélyek ellenére, Allah kedvéért, és hogy a vallást támogathassák. Amikor `Umar ibn al-Khattab viccelvén vele azt mondta neki: „Ó Abesszin nők! Hamarabb mentünk Medinába mint ti," azt mondta “Minden bizonnyal igazat szóltál. Ti Allah Küldöttével voltatok, etettétek az éhezőket, és tanítottátok a tudatlanokat, míg mi messze száműzetésben voltunk. Allahra, elmegyek a Prófétához (Béke és Áldás Legyen Vele), és elmondom neki amit most mondtál.” A nő elment a Prófétához (Béke és Áldás Legyen Vele), és azt mondta: “Ó Allah Küldötte, valaki a férfiak közül kritizál minket, és azt állítja, hogy mi nem vagyunk az első muhadzsirin-ok (bevándorlók) közül valók.” Allah küldötte (Béke és Áldás Legyen Vele) azt mondta: “De nektek két hidzsrátok van, emigráltatok Abesszínába amíg mi Mekkába voltunk bezárva, majd azután ti is utánunk jöttetek.”
Eszme' bint Umaisz sikeresen visszaállította azok jóhírét akik Abesszínába vándoroltak az Iszlám korai időszakában, és megtudta a Prófétától (Béke és Áldás Legyen Vele), hogy ez a kiemelt csoport majd egykor két hidzsra jutalmát fogja megkapni. Nagy megtiszteltetés volt ez, amit azért kaptak, mert nem késlekedtek követni a Prófétát (Béke és Áldás Legyen Vele) még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy el kell hagyniuk a családjaikat és az otthonaikat Allah kedvéért.
A muszlim nők az `Aqabai egyezménynél is jelen voltak, amit titokban folytattak, a sötétség leple alatt, és ami nagyon fontos szerepet játszott a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) támogatásában. Anszar küldöttei között két rangos és erkölcsös nő is jelen volt: Nuszajbah bint Ka`b al-Mazinijjah, és Umm Mení Aszmá bint Amr al-Szulamijjah, Muádh ibn Dzsabal (Allah legyen elégedett vele) édesanyja; utóbbi pedig jelen volt a Prófétával (Béke és Áldás Legyen Vele) Khaybar-nál, ahol kiválóan teljesített.
Amikor a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) elkezdte küldetését, a tiszta egyistenhitre (Tauhid) hívva, és a bálványimádással való felhagyásra felszólítva, a többistenhívők (musrikin) nagyon megharagudtak rá és összeesküvést szerveztek arra, hogy éjjel betörnek a házába és megölik. Az összeesküvést titokban tartották és megfogadták, hogy a tervet senkinek nem mondják el. Senki nem sejtette, hogy mi történik, csupán egy muszlim nő, aki már több mint 100 éves volt. A neve Ruqayqah bint Szayfi. Nem hagyta hogy az öregkor gyengesége megakadályozza őt abban, hogy igyekezzen a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) életét megmenteni. Elment hozzá, és elmondta a tervet. A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) pedig azonnal útnak indult hidzsrára, maga mögött hagyva azt a földet ami ezen a világon oly kedves volt a számára, valamint unokatestvérét, `Ali-t (Allah Legyen Elégedett Vele) az ágyában aludva. Így az összeesküvők akik körülvették a házát azt hitték, hogy ő az, ezért nem követték és ölték meg útközben. Micsoda óriási szolgálatot tett ez a nagyszerű nő az Iszlámért és a muszlimokért! Micsoda nagyszerű dzsihád amivel megmentette a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) életét ebben a veszélyes időben!
Amikor a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) és kísérői elhagyták Mekkát, és a Thawr hegy tetején lévő Híra barlangjában megbújt, egy fiatal lány vitt nekik ételt, vizet és híreket a lesben álló emberekről. A neve Eszme' bint Ebi Bakr al-Sziddiq (Allah Legyen Elégedett Vele) volt. Ez a bátor lány éjjel tette meg a Mekka és Thawr hegy közötti távolságot. Sem a lesben álló ellenség jelenléte, sem pedig az út nehézsége és magánya nem rettentette el. Tudta, hogy a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) és a vele lévők életének megmentésével, és azzal, hogy segített nekik Medinába jutni, Allah vallását támogatta, és azon munkálkodott, hogy az Ő szava legyen a legfontosabb a Földön. Ezért nap mit nap vállalta nehéz feladatát, mindig óvakodva, és igyekezve, hogy rejtve maradjon miközben a hegyre sietett fel mindaddig, amíg mindazt az élelmet és információt eljuttatta a Prófétának (Béke és Áldás Legyen Vele) és a vele lévőknek amire szükségük volt. Aztán visszament Mekkába a sötétség leple alatt. A küldetés - amit még a legerősebb férfi sem tudott véghezvinni - nem minden amit Eszme’ megtett a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) és az iszlám védelmében. Komoly megpróbáltatás érte, de sziklaszilárd volt amikor a musrikin-ek körülvették és az édesapjáról faggatták. Tagadta, hogy bármit is tudna, habár azok hatalmas nyomást gyakoroltak rá, olyan nagyot, hogy Ebu Dzsahl úgy megütötte, hogy a fülbevalója is kirepült a füléből. Azonban még ez sem gyengítette el, vagy semmisítette meg az elhatározását, hogy a titkát megtartsa. Folytatta küldetését, hogy ételt és híreket vigyen a Prófétának (Béke és Áldás Legyen Vele) és a vele lévőknek, mígnem eljött az idő számukra, hogy elhagyják a barlangot és elinduljanak Medinah irányába. Már vitt nekik tartalékot az útra, de amikor ellenőrizte a ruhadarabot amibe csomagolta azokat, rájött, hogy a saját övén kívül nincs mivel bekötnie azt. Ezt elmondta az édesapjának, aki erre azt felelte neki, hogy tépje ketté az övet, az egyikkel kösse meg a bőrtömlőt, a másikkal pedig azt a ruhát amibe az ételt tette. Ezért Eszme’ Dhat al-Nitaqayn (a lány akinek két öve van) néven vált ismertté.
A korai muszlimák viselkedése, és a dawahoz való csatlakozás volt az ami Allah vallását támogatta, mivelhogy a szívük telve volt erős hittel. Nem tudtak a hitetlenek földjén maradni, távol az iszlám központjától, ezért családjukkal emigráltak, és hidzsrájuk, mint ahogyan a férfiaké is, az Allahnak való engedelmességért, és az Ő vallásának támogatásáért történt. Hitük olyan volt mint a férfiaké, és ők is hoztak áldozatokat csakúgy, mint a férfiak.
Ez az a mély hit ami motiválta Umm Kalthum bint Uqbah ibn Abi Muajt-et az el-Hudajbijah megállapodás idejében, hogy Medinába menjen egyedül. Ott a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) megígérte hogy vissza fog térni a musrikinekhez mindenki aki az iszlámért jött hozzá. A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) megtartotta ígéretét, és két embert visszaküldött. Amikor Umm Kalthum elérte Medinát, azt mondta a Prófétának (Béke és Áldás Legyen Vele): „Hozzád menekültem a vallásommal, ezért védj meg engem és ne küldj vissza, mert amazok meg fognak büntetni és megkínoznak majd, és nincs hozzá sem türelmem, sem pedig állhatatosságom, hogy kibírjam azt. Én csupán egy nő vagyok, és te ismered a nők gyengeségeit. Látom már két férfit visszaküldtél.” A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) így válaszolt: „Allah már eltörölte ezt a megállapodást a nőkre vonatkozóan.” Allah ismerte Umm Kalthum bint Uqbah ibn Abi Muajt és a többi muhadzsir nő hitét, akik csupán Allah, az Ő Prófétája (Béke és Áldás Legyen Vele) és az iszlám szeretetéért tettek meg olyan nagy utat. Ezért a Koránban velük kapcsolatban kinyilatkoztatást is tett, melyben eltörölte a nőkre vonatkozó részt a megállapodásból, és megtiltotta, hogy visszaküldjék őket a musrikinekhez miután próba alá vetették őket és megbizonyosodtak arról, hogy nem a férjszerzés, vagyonszerzés vagy egyéb világi okok miatt jöttek Medinába, hanem pusztán Allah és az Ő Prótétája (Béke és Áldás Legyen Vele) miatt:
Ti hívők! Ha hívő nők vándorolva jönnek hozzátok, vessétek alá őket próbának! Allah az ő hitük legjobb ismerője. Ha úgy tapasztaljátok, hogy hívők, akkor ne küldjétek őket vissza a hitetlenekhez! És ők tilalmasak a hitetleneknek, s azok tilalmasak nekik. (Qur'an 60:10)
Az egyik ilyen erkölcsös nő aki az iszlámot és a Prófétát (Béke és Áldás Legyen Vele) támogatók között az első volt, az Umm el-Fadl bint el-Hárith, Lubabah, édestestvére Maymunah-nak, a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) feleségének. Ő volt a második nő aki befogadta az iszlámot, Khadidzsah (Allah Legyen Elégedett Vele) után lett muszlim. A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) számára sok támogatást és vigaszt nyújtott. Lubábah volt a felesége a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) apai nagybátyjának al-`Abbasz ibn `Abd al-Muttalib-nak, és homlokegyenesen ellenkezett Umm Dszamíl bint Harb-bal, másik apai nagybátyja, Abu Lahab, feleségével, akit a Korán úgy jellemzett, mint a tüzifa hordóját, akinek a nyaka körül pálmalevél rostokból sodrott kötél lesz amiért ártani akart a Prófétának (Béke és Áldás Legyen Vele).
Ezzel szemben Lubábah az első volt aki a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) segítségére sietett, és aki áldozatokat hozott, hogy támogassa a vallást olyan időkben amik a korai muszlimok számára a leginkább embertpróbálóak voltak. Labábah, a férje, ’Abbász, és a fiaik a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) parancsának engedelmeskedve, és a jól kidolgozott terv szerint, titkolták vallásukat. Ezért szerezhettek tudomást a musrikinok titkáról, és tudták azt továbbadni Allah Szolgájának (Béke és Áldás Legyen Vele). A Badr-i csatánál (ami a muszlimok és a bálványimádók között zajlott) amikor megérkeztek a hírek a Qurajs törzs legyőzéséről, Umm Fadl arra bíztatta gyermekeit és felszabadított rabszolgáját, Ebu Rafi-t, hogy titkolják el a győzelem iránt érzett örömüket, mert attól tartott, hogy a musrikinek -különösen Ebu Lahab, aki telve volt a Mohamed (Béke és Áldás Legyen Vele) iránt érzett gyűlölettel - esetleg árthat nekik. Azonban Ebu Rafi’, a felszabadított rabszolgája nem volt biztonságban Ebu Lahab mérgétől, amikor kifejezte a muszlimok győzelme iránt érzett örömét. Ebu Lahab felbőszült, és kitombolta dühét Ebu Rafi’n: Umm Fadl jelenlétében verte meg. Ekkor Umm Fadl mint egy indulatos nőstényoroszlán, kiabálva támadt rá: ”A gazdája távollétében bántod!” Nekitámadt a ház egyik fa tartóoszlopával, és halálos ütést mért a fejére. Ebu Lahab ezután már nem élt tovább hét napnál. Mikor Mohammed (Béke és Áldás Legyen Vele) kiadta a parancsot, hogy al-Abbásznak Mekkában kell maradnia, feleségének pedig Medinába kell költöznie.
Umm Fadl a férjétől, al-Abbász-tól való szétválást türelemmel viselte Allahért, és a vallásáért. A különélés hosszú és nehéz volt, de Umm Fadl türelmesen viselte, és remélte, hogy majd megkapja érte jutalmát, és Allahtól kért segítséget imádságban és böjtölésben, várva hogy szeretett férje elvégezze amit el kell végeznie Mekkában és Medinába visszatérjen. Mint később kiderült, ő volt az utolsó aki Medinába érkezett. Az egyedüli dolog ami enyhítette fájdalmát az volt, hogy látta legidősebb fiát, Abdullah-ot naponta a Prófétával (Béke és Áldás Legyen Vele) az Iszlám tiszta forrásából inni. Soha nem gondolta volna, hogy a történelem arra készítette őt fel akkor, hogy az egyik legnagyobb kapuján lépjen be, mert ő az aki a dédanyja volt az iszlám tanítás és a Koránértelmezés nagytekintélyének, Abdullah ibn al-Abbásznak (Allah legyen elégedett Vele).
Forrás: Dr. Muhammad Ali al-Hashimi - The Ideal Muszlimah
angol nyelvből fordította: Kareemah testvérünk