Ebből világosan látható, hogy senki sem lehet valódi muszlim, csak ha egyben hívő is. Az iszlám és a hit közti kapcsolat éppen olyan, mint egy fa és annak magva közti kapcsolat. Éppen úgy, ahogy egy fa nem tud kisarjadni a magja nélkül, egy olyan embernek is lehetetlen muszlimmá lennie, akinek a szívében kezdettől fogva nincs hit. Másrészt azonban, ahogy megtörténhet, hogy egy fa, noha magját elvetették, mégsem hajt ki, vagy ha magja ki is kel ugyan, de növekedése hátramaradott és lassú lesz, úgy az is lehetséges, hogy valakinek van hite, de különböző gyengeségek – akaraterő hiánya, helytelen nevelés vagy rossz társaság – miatt azonban mégsem lesz teljes értékű muszlim.
Látjuk tehát, hogy az iszlám és a hit szempontjából kiindulva az embereket négy kategóriába sorolhatjuk:

•    1.    Azok, akik olyan erős hittel rendelkeznek, amely arra sarkallja őket, hogy engedelmeskedjenek Istennek, teljes mértékben törvényét követik, és szívvel-lélekkel arra törekszenek, hogy elégedettségét kivívják. Mindent megtesznek, ami Isten tetszésére van, és mindent kerülnek, ami Ellene való. A tiltott dolgoktól úgy távolodnak el, akár a tüzes parázstól. Odaadásukban pedig lelkesebbek, mint az átlagember a gazdagság és a dicsőség utáni törekvésében. Ők az igaz hívők.
•    2.    Azok, akik ugyan szívük mélyén hisznek Istenben, hitük azonban nem teszi őket engedelmessé, és nem követik teljes mértékben Isten törvényét. Ők annak ellenére, hogy hitük nem éri el a teljesség fokát, mégis muszlimok, ellenszegülésük mértéke szerint lesznek büntetve. Olyanok ők, mintha bűnösök lennének, de nem a túlkapásokra hajlamos, megátalkodottak, hisz elismerik Isten uralmát és az Ő törvényeit.
•    3.    Azok, akik nem hisznek Istenben, de felszínesen figyelve őket, a muszlimok cselekedeteihez hasonló dolgokat tesznek. Valójában ők bűnösök, és a látszólagos jótetteiknek nincs jelentősége, hiszen tetteik csak felszínesek és nem az Isten iránti engedelmesség, nem törvényének követése vezérli őket. Olyanok ők, mint akik nem ismerik el egy uralkodónak a hatalmát, nem követik törvényét, még ha néhány tettük meg is felel az előírásainak, de akkor sem lehet azt mondani róluk, hogy hűségesek az uralkodóhoz és engedelmeskednek törvényének. Ők szembeszegülők, bűnösök, törvényszegők maradnak.
•    4.    Azok, akik nem hisznek Istenben, s törvényével ellenkező, rossz tetteket visznek véghez. Ők a legrosszabbak minden ember közül, a világban romlást terjesztenek, gonosztevők és bűnözők.

A fenti felsorolás világosan mutatja, hogy az emberek igazi sikere és boldogsága az evilágon és a túlvilágon a hittől függ. Az iszlám – teljesen vagy hiányosan – a hit magjából születik. És ahol nincs iszlám, ott hitetlenség (kufr) van. A hitetlenség pedig az iszlám ellentéte, vagyis szembefordulás a Magasztos Isten parancsával bármilyen fokban és formában.

A tudás és a bizonyosság megszerzésének eszközei

Az előbbiekben megállapítottuk tehát, hogy szükség van a hitre az engedelmességhez. Felmerül azonban az a kérdés: Hogyan szerezhetünk helyes tudást Istenről, miként juthatunk az Allah tulajdonságaiba, törvényeibe és az Utolsó Ítéletbe vetett hithez?
Már utaltunk Isten könyörületének megszámlálhatatlan – a bennünket körülvevő világban és saját magunkban is megnyilvánuló – jeleire, amelyek arról tanúskodnak, hogy a világegyetemnek egy és csakis egy Teremtője és Irányítója van. Ő az, Aki mindent vigyáz és igazgat. Ezek a jelek a Teremtő isteni tulajdonságait tükrözik: nagy bölcsességét, mindent átfogó tudását, mindenhatóságát, irgalmasságát, mindennel bíró erejét – tulajdonságait teremtésében mindenütt fel lehet ismerni. Az ember intellektusa és tudásszerző képessége azonban gyakran téved e jelek megfigyelésében, illetve értelmezésében, noha a jelek nyilvánvalóak és világosak, szemünk könnyen elolvashatja, ami a természetben megíratott. Mégis oly sok ember tévedt már el. Néhányan azt állították, hogy két isten létezik, mások azt mondják: ennek a világegyetemnek három istene van, megint mások a sokistenhitnek estek áldozatul. Némelyek a természetet kezdték imádni, mások minden természeti erőnek istent tételeztek fel: az esőnek, a levegőnek, a tűznek… stb., majd azt mondták, ezek felett van egy főisten, s hozzá fordulnak, az ő parancsait teljesítik! Az emberi értelem így megbotlott sok dologban – noha Isten jelei teljesen érthetőek voltak –, és nem láthatta valódi fényében az igazságot, ilyen módon tévelyedett el az emberi értelem a Magasztos Allah lényének megértésében. Az egyik érzéki csalódás a másikat követte, és az eredmény nem lett más, mint a gondolatok zűrzavara.
Vannak olyan emberek, akik téves nézeteket és hazug gondolatokat hoztak létre a Túlvilági élettel kapcsolatban, a halál utáni életre vonatkozóan. Vannak, akik azt mondják: csak az evilági létünk van, s a halál után nincs feltámadás. Mások azt állítják, hogy az ember egymást követő újjászületések folyamatának van alávetve ebben a világban, és minden új életben előző élete tetteiért büntetik, vagy jutalmazzák.
Azt a törvényt viszont, amely szerint az embernek élnie kell ahhoz, hogy Isten tetszése szerint élje le életét, az ember nem tudja saját maga megalkotni. Csupán az emberi értelem segítségével tökéletes és kiegyensúlyozott, Isten tetszésének megfelelő élet-törvénykönyvet alkotni rendkívül nehéz feladat.
Akármennyire érett és bármilyen képességekkel rendelkezzen is az emberi értelem, akkor sem képes teljes egészében helyesen dönteni, csak hosszú évek tapasztalata alapján, hosszas töprengés eredményeként, s még akkor is maradnak az életnek olyan területei, melyekben helytelen következtetések alapján hibás döntésre jut. Az ember így nem lehet teljesen biztos magában, nem állíthatja teljes bizonyossággal, hogy az Igazság birtokában van, s teljes tudással bír arról.
Az emberi értelem igazi próbatétele az lenne, ha minden külső vezetés nélkül saját tudására és erőfeszítésére lenne bízva, hogy megtalálja magának a helyes és az igaz utat. Ebben az esetben azok, akik saját éleselméjűségük és fáradozásuk által megtalálták az igazságot s a helyes utat, eredményre jutnának és üdvözülnének, míg mások, akik nem jutottak ilyen felismerésekre, kudarcot vallanának. Isten azonban szolgáival szemben kegyet gyakorolt, megkímélte az embereket egy ilyen nehéz próbatételtől. Irgalma gyanánt közülük származó férfiakat küldött el hozzájuk, akiknek igaz tudást adott tulajdonságairól, s megmutatta nekik az utat, amelyen az ember az Ő tetszéséhez és az örök üdvösséghez juthat. Ugyanígy helyes tudással ruházta fel őket a Túlvilági élet jelentőségéről és okáról, s megparancsolta nekik, hogy ezt a tudást adják tovább az embereknek. Ezek a kiválasztott emberek Isten küldöttei és prófétái. Ezt a tudást Istentől sugallat útján kapták. A könyvet, amely ezt a tudást tartalmazza, Isten könyvének, vagy Isten szavának nevezik.
Így az ember bölcsességének és tudásának próbatétele abban áll, hogy elismeri-e Isten küldöttét, miután tiszta és kegyes életét mélyrehatóan áttekintette, és gondosan tanulmányozta nemes és hibátlan tanításait. Aki hajlandó az igazságot felismerni és követni, tanúskodni fog az igazság mellett, hinni fog abban, aki elhozta ezt, és követni fogja a küldött utasításait. Aki azonban megtagadja Isten küldöttét és a kinyilatkoztatást, megfosztja magát attól, hogy megismerje és elfogadja az igazságot. E tagadása miatt kudarcot vall az imént említett próbatételen, megakadályozza önmagát abban, hogy felfedezze az igazságot, a helyes tudást Istenről, az Ő törvényéről és a halál utáni életről.

Az ismeretlenbe vetett hit

Ahogy a mindennapi tapasztalat mutatja, ha valamiben nem vagyunk biztosak, keresünk valakit, aki kiismeri magát a kérdésben, hiszünk a szavának és követjük azt. Például ha megbetegszünk, nem tudjuk magunkat gyógykezelni, hanem felkeressük az orvost, és ha azt tapasztaljuk, hogy az orvos megfelelően képzett arra, hogy szakszerű tanácsokat adjon, nagy tapasztalattal bír, mert már betegek hosszú sorát kezelte, akkor nyugodt szívvel bízzuk rá magunkat. Erre a meggyőződésünkre alapozva csak azt a gyógyszert vesszük be, amit ez az orvos írt fel, utasításait betartjuk, azt tesszük, amit mondott, és kerüljük, amit megtiltott. Jogi esetekben ugyanígy hiszünk abban, amit a jogi tanácsadó mond, és annak megfelelően cselekszünk. Tanulmányi kérdésekben bizalommal vagyunk tanárunkhoz vagy professzorunkhoz, és helyesnek tartjuk utasításait. Ha valaki el akar jutni valahová, de az odavezető utat nem ismeri, megkérdez egy helyismerettel rendelkezőt, és követi az általa mutatott utat. Így vagyunk az élet minden olyan dolgában, amelyet nem ismerünk, vagy nem ismerhetünk. Olyasvalakihez fordulunk, aki ismeri a választ, elfogadjuk tanácsát, és annak megfelelően cselekszünk. Ez az ismeretlenbe vetett hit.
Az ismeretlenbe vetett hit azt jelenti, hogy ha valamit nem ismerünk, akkor ahhoz fordulunk, aki ismeri, és hitelt adunk szavainak. Az ember nem ismeri Istent és az Ő valódi tulajdonságait. Nem ismeri azt a tényt, hogy az angyalok az egész univerzumban mindent az Ő utasításainak megfelelően vezetnek, és körülveszik az embert minden oldalról. Nincs alapos tudásunk arról az életmódról, amellyel elnyerhetjük a Teremtő tetszését. Sötétben tapogatózunk a halál utáni élet kérdésében, s azt sem tudjuk, mi az a Túlvilág, s mi vár ott a szolgákra. Az ilyen dolgok tudása és ismerete olyan embertől szerezhető meg, akinek szavában, őszinteségében, megbízhatóságában feltétlenül megbízunk, istenfélelmét ismerjük, mely egész életét áthatja, melyre tanú minden cselekedete, szava, s ekkor elhisszük, hogy kizárólag az Igazságot mondja, s tudjuk, hogy minden egyes szava és kijelentése érdemes arra, hogy elfogadjuk. Ez a láthatatlanba vetett hit, amire feltétlenül szükségünk van, ha a Magasztos Istennek akarunk engedelmeskedni úgy, ahogyan az az Ő elégedettségére szolgál. Ezekre az információkra csak a küldöttek és próféták révén tehetünk szert, e pontos és igaz tudás nélkül pedig nem haladhatunk előre az iszlám egyenes útján.