A dín és Saria közötti különbség

Az előző fejezetekben azt mondtuk, hogy minden próféta – aki az idők során fellépett az emberek között – az iszlámot hozta el. Ez egy nagyon fontos tény. A próféták az iszlámot hirdették, vagyis az Istenbe és tulajdonságaiba, az Ítéletnapba, a prófétákba, a kinyilatkoztatott könyvekbe vetett hitet és ebből következően felszólították az embereket, hogy Uruknak tetsző és engedelmes életet éljenek. Ez az, amit a dín fogalma alatt értünk, s minden próféta tanításai ezen alapultak.
A Saria pedig tulajdonképpen a részletekre vonatkozó törvénytár, amely az élet minden területére vonatkozó viselkedésmintát tartalmaz. Így például az istentiszteletek elvégzésének módját, a közösségi élet alapelveit, az erkölcsi normákat, utasításokat az istenfélő életre vonatkozóan és a törvényeket arról, hogy mi az, ami megengedett és mi tilos; mi az, ami helyes és mi helytelen. Ezek a törvények az emberiség története során időről időre változásokon mentek keresztül, s noha mindegyik próféta ugyanazt a dínt hirdette, mégis egy kissé megváltozott Sariát hozott el, amely népe és kora életkörülményeihez illett. Ez azt a célt szolgálta, hogy az adott korokban a különböző népek fokozatosan fejlődjenek, ezért Isten egyre magasabb szintű erkölcsi értékrenddel látta el őket, mely által a civilizáció magasabb fokára léphettek. Ez a folyamat Mohamed, az utolsó próféta (béke legyen vele) megjelenésével zárult le, aki lefektette a végső előírásokat, amelyek ezután az eljövendő korok egész emberiségének szólnak. A dín az idők folyamán sohasem változott. A Mohamed Próféta (béke legyen vele) által elhozott, mindent magában foglaló Saria által pedig az összes ezt megelőző törvényi előírás érvényét vesztette. Mohamed Próféta (béke legyen vele) Sariája a csúcspontját és kiteljesedését képviseli ennek a nagy fejlődési folyamatnak, amely egykor az emberi kor hajnalán vette kezdetét.

A Saria forrásai

Ha meg akarunk ismerkedni Mohamed Próféta (béke legyen vele) Sariájával, mindenekelőtt két forrásra kell támaszkodnunk: a Koránra és a Szunnára. A Korán isteni kinyilatkoztatás, benne minden szó Istentől származik. A Szunna Mohamednek, a próféták pecsétjének (béke legyen vele) tetteiről, mondásairól, életmódjáról és az élet legkülönbözőbb helyzeteiben való viselkedéséről szóló gyűjtemény. Ezeket a hagyományokat azok igazolták, akik a Prófétával együtt éltek vagy megbízható hírt kaptak felőle. Később vallástudósok gyűjtötték össze ezeket a hadíszokat, kiválogatták őket, nagyon gondosan megvizsgálva valódiságukat. Csak azokat a hagyományokat foglalták össze könyvek formájában, amelyeket elismert hagyományozók láncolatán át vissza lehetett vezetni Mohamedig (béke legyen vele). A legmegbízhatóbbnak al-Bukhári, Muszlim, an-Naszái, Abu Dáúd, at-Tirmidi és Ibn Mádzsah gyűjteményei számítanak.

Fiqh

A fiqh a mindennapi életre vonatkozó előírásokat tartalmazza a Koránra és a Szunnára támaszkodva. Számtalan olyan problémát tárgyal, amelyek az emberi élet folyamán felbukkanhatnak. Ezeket a törvényeket a múlt legjelentősebb vallástudósai foglalták össze. Minden muszlim hálával tartozik e nagy tudású és széles látókörű embereknek, akik egész életüket a Korán és a Szunna tanulmányozására áldozták, azért hogy a mindennapi, átlagos muszlimok kezébe tudják adni azt a tudást, ami lehetőséget biztosít számukra, hogy mindennapi életük dolgaiban megfelelhessenek a Saria követelményeinek, és ezáltal a legjobb módon élhessék életüket. Ezeknek a tudósoknak köszönhetjük, hogy a muszlimok akkor is követni tudják a Sariát, ha a vallástudomány területén szerény tudással rendelkeznek ahhoz, hogy önmaguktól helyesen tudnák értelmezni a Koránt és a Szunnát.
Noha kezdetben sok vallásos gondolkodó fordult e feladat felé, a mai napig csak négy fő vallásjogi iskola maradt fenn:

•    –    A fiqh Hanafita iskolája. Abu Hanifa Nu’man ibn Tabit állította össze Abu Juszuf, Mohamed és mások segítségével és közreműködésével, akik rendkívül széles és mélyenszántó vallási ismereteikkel erre érdemesek voltak.
•    –    A fiqh Málikita iskolája, amelyet Málik ibn Anasz Assbahi dolgozott ki.
•    –    A fiqh Sáfiita iskolája, Mohamed ibn Idrisz as-Sáfii által alapítva.
•    –    A fiqh Hanbalita iskolája, amelynek szellemi atyja Ahmed ibn Hanbal volt.22
•    
Valamennyi iskola végleges formát öltött a Próféta (béke legyen vele) élete utáni kétszáz éven belül. Az egyes iskolákban megnyilvánuló különbségek azon tény természetes következményei, hogy az igazság több oldalról megközelíthető, és ha különböző nagy tudású embereknek ugyanazt a dolgot kell megmagyarázniuk, akkor magyarázatukat saját gondolkodásmódjuknak megfelelően adják. A magyarázatok közt csak annyi különbség lesz, amennyi a megközelítésből adódik, például az egyik magyarázat inkább gazdasági, a másik inkább szociológiai, a harmadik inkább pszichológiai szempontból közelíti meg ugyanazt a kérdést. A fiqh e négy iskolája ma is elfogadott, hiszen az alapítóik és az általuk alkalmazott módszer hitelessége elismert. Ezért minden muszlim – bármely iskolához tartozzon is – a fiqh mind a négy iskoláját igaznak ismeri el. Ezen iskolák kizárólag a fiqh finom részleteinek tekintetében különböznek, és az iszlám rugalmasságának bizonyítékai. Minden muszlim kiválasztja azt a vallásjogi iskolát, amely a személyiségéhez legközelebb áll és azt követi. Azoknak, akiknek megvan a szükséges ismeretük és tudásuk ahhoz, hogy közvetlenül a Koránból és Szunnából tájékozódjanak, nem kell vallásjogi iskolát választaniuk. Azonban azoknak, akiknek nem adattak meg ilyen ismeretek és képességek, azt az iskolát kell követniük, amely számukra a legmegfelelőbbnek tűnik.23

Tezkia

A fiqh az ember helyes magatartásformáival, és kötelességeinek előírás szerinti teljesítésével foglalkozik. A tezkia ellenben azt a szellemi és lelki hátteret érinti, amely viselkedésünk, cselekedeteink mögött rejlik. Vegyük például az imádkozást: a fiqh csupán a „külső feltételek”, a látható cselekedetek összességére vonatkozó szabályokat foglalja magába – mint a mosakodás, a Kába felé való fordulás, az imaidők betartása, az elvégzendő rakák (meghajlások) száma, az ima menete, stb. A tezkia imánkat koncentrációnk, odaadásunk, lelkünk tisztasága és az ima viselkedésünkre általában kifejtett hatása szerint értékeli. Így tehát a tezkiára való törekvés lelki engedelmességünk és őszinteségünk mértéke, míg a fiqh a számunkra előírt útmutatások részletekbe menő végrehajtását határozza meg. Az az ibáda, amelyből hiányzik a helyes lelki háttér – még ha helyesen hajtják is végre – olyan, mint egy ember, aki noha tetszetős külsejű, de hiányzik belőle a jellem. Míg az az ibáda, amelyet vallásos igyekezet, őszinte odaadás tölt be, de hibásan hajtatik végre olyan, mint egy nemes jellemű ember, akinek azonban rossz a megjelenése.
A fenti példa világosan mutatja a fiqh és tezkia közti összefüggést. Sajnos azonban a muszlimok egyes csoportjai – miután az idők folyamán tudásuk és lelkierejük egyre jobban csökkent – más népek félrevezető filozófiájából átvett elemekkel szennyezték be a tiszta iszlámot. Olyan elemeket kevertek bele, melyeket semmiképpen sem lehet igazolni a Korán és a Szunna alapján, és taszawufnak és/vagy szúfizmusnak nevezték. Időről időre fellépett a muszlimok egy-egy ilyen csoportja, akik a Saria követelményei fölött állónak érezték magukat, így nem is tartották be azokat, ráadásul ezt terjeszteni kezdték a világban. Ezeknek az embereknek a leghalványabb fogalmuk sem volt az iszlámról, amely sohasem enged meg olyan istenszolgálatot, amely a Sariától elkülönül. Egyetlen muszlimnak sincs joga felmenteni magát a Saria előírásai vagy a legfontosabb vallásos kötelességek alól – mint a napi öt ima, a böjt, a zakát vagy a haddzs. Aki ezeket nem ismeri el magára nézve kötelezőnek, az szembefordult az Isten által megszabott helyes útta és ezzel kilépett az iszlámból. Tehát a tezkiára való törekvés végső soron nem más, mint egy nagyon erős, intenzív szeretet Isten és Mohamed Próféta (béke legyen vele) felé, s az isteni parancsolatok e szeretet által megkövetelt betartása úgy, ahogyan az a Koránban és a Próféta (béke legyen vele) Szunnájában megtalálható. Akárki, aki eltér ezektől az isteni parancsolatoktól, alaptalanul állítja, hogy szereti Istent és az Ő követét.

Lábjegyzet:

22.    Néhány közelebbi adat az egyes iskolákról és a mai világban elfoglalt helyükről:
Abu Hanifa Nu’man ibn Tabit a Hidzsra után 80-ban (a Hidzsra Mohamed Próféta (béke legyen vele) kivándorlása Mekkából Medinába i.u. 622-ben. Ez az év a holdéven alapuló iszlám időszámítás kezdőpontja, melyben 11 nappal rövidebb az év, mint a Gergely-naptár szerinti időszámításban.), azaz i.u. 699-ben született és H.u. 150-ben, azaz i.u. 767-ben halt meg. A világban mintegy 340 millió követője van ennek az iskolának, főleg Törökországban, Pakisztánban, Indiában, Afganisztánban, Jordániában, Indokínában, Kínában és a volt Szovjetunió utódállamaiban.
Málik ibn Anasz Assbahi H.u. 93-ban – i.u. 714-ben – született és H.u. 179-ben – i.u. 798-ban halt meg. Közel 45 millió követője van iskolájának, akik főleg Marokkóban, Algériában, Tunéziában, Szudánban, Kuvaitban és Bahreinben élnek.
Mohamed ibn Idrisz as-Sáfii H.u. 150-ben – i.u. 767-ben – született és H.u. 240-ben – i.u. 854-ben – halt meg. Követői kb. 100 millióan vannak, főleg Palesztina, Libanon, Egyiptom, Irak, Szaúd-Arábia, Jemen és Indonézia területén.
Ahmed ibn Hanbel H.u. 164-ben – i.u. 780-ban – született és H.u. 241-ben – i.u. 855-ben – halt meg. Kb. 3 millió követője van iskolájának, akik többnyire Szaúd-Arábiában, Libanonban és Szíriában élnek. (A számok az 1960-as adatokra támaszkodnak.)

23.    Az iszlám egy további fő irányzata a siá (vagy síizmus), amely saját fiqhjére támaszkodik, és a dín területén is mutat eltérést a Szunnától.