Az emberi hálátlanság

Az emberi hálátlanságAz élet kacskaringós, zegzugos útjai, bárhogy is járjuk be, a sír felé vezetnek.
Ahhoz hogy az evilági életet nyugodt lelkiismerettel élhessük, az utolsó lélegzetünket is erős hittel érjük el és végül az örökkévaló életünkben elégedettek és boldogak lehessünk, a legbiztosabb út a hála, a türelem, az Allahról való gyakori megemlékezés irányába vezet.
A Mindenható Allah a Kegyes Koránban  tudomásunkra adta, hogy a földön és az égen, mindent az ember szolgálatára teremtett.


"És szolgálatotokra kényszerítette azt, ami az egekben és a földön van: mindezt tőle magától. Bizony, jelek vannak ebben azok számára, akik elgondolkodnak." (45:13)

"Vajon nem láttátok-e, hogy szolgálatotokra rendelte azt, ami az egekben és a földön van, és gazdagon részeltetett benneteket látható és rejtett kegyeiben? És akad az emberek között olyan, aki tudatlanságában, útmutatás és fényességes Írás nélkül vitába száll Allah felől. "(31:20)

Mindezek mellett Ő az, aki megszámlálhatatlan áldást, kegyet gyakorol.

"És megadta néktek mindazt, amit csak kértetek tőle. Ha meg akarnátok számlálni kegyét, számát sem tudnátok annak. Ám az ember bizony megátalkodott az ő kegyetlenségében és hitetlenségében."(14:34)

"Ha meg akarnátok számlálni Allah kegyét, számát sem tudnátok annak. Allah Megbocsáto és Kegyes."(16:18)

Minden  ellátás, kegy aminek csak birtokában van egy ember, mind a Mindenható Allahtól származik. A Korán ezzel az ájával bizonyítja ezt:

"Bármi kegyben van részetek, az Allahtól való. Aztán, ha balsors sújt benneteket, hozzá kiáltotok segítségért. "(16:53)

Az embertől a Teremtő, a Tőle  kapott ilyen sok és sokféle kegyért elvárja a hálás természetet, a hálaadást a hit alapjainak feleként határozza meg. Ennek a fontosságát az alábbi hadísz tanusítja:

"A hála a hit fele" (Süyûtî, el-Câmius-Sağîr, I, 107)

A hála kifejezhető Urunk iránt különböző szavakkal, és cselekedetekkel. A hála azt jelenti, hogy Allah kegyeit arra méltóan fogadjuk és megértjük azokat.
Csakhogy ezeknek a kegyeknek a kegyként való megértéséhez hívő tudatra van szükség, a lekötelezettséghez a valódi birtokosuk iránt, a szeretethez és tisztelethez tiszta, nemes lelkiismeret kell.
Az áldások valódi birtokosa, azaz a Mindenható Allah dicsőítése a szívünkkel és a nyelvünkkel a hívők kötelessége.
A hála a Paradicsomba vezető ösvény, míg a hálátlanság biztos út a Pokol felé.

Egy hadísz szerint:

"Aki a hitéletben a nála magasabban állóra tekíntve alázatos, a világi életben pedig a nála alacsonyabban állóra tekintve hálát ad Allahnak a saját helyzetéért , azt Allah hálásként és türelmesként jegyzi fel. Aki pedig a hitéletben a nála alacsonyabban állóra tekint a világi életben pedig a felette állóra és azért elégedetlen, hogy ő nem kapta meg ugyanazt, azt Allah nem jegyzi fel a hálásak és türelmesek között." (Tirmizî, Kıyâmet, 58)

Ha az embert valaki megkínálja egy pohár vízzel, vagy megajándékozza egy csokor virággal, azért is emberi és lelkiismereti kötelességének érzi, hogy köszönetet mondjon.

Valójában ez is azért van, hogy emlékeztessen minket arra, hogy a Mindenható Allahtól kapott megszámláhatatlan kegyért milyen lekötelezettnek kell lennünk, mekkora hálával tartozunk.
Az egymás iránti jótettekért, segítségért érzett hála egy híd ami az Allahnak való hálaadáshoz vezet. Közismert tény, hogy aki nem mond köszönetet a teremtményeknek, az nem ad hálát Allahnak sem.
Viszont nem szabad megfeledkezni egy fontos dologról: a hálát amit az emberektől kapott jó dolgok, ellátások miatt érzünk és kifejezünk, ki kell terjesztenünk azoknak valódi tulajdonosa, a Mindenható Allah iránt is, hiszen amikor a világot megteremtette, minden bekövetkező eseménynek meghatározott, okot adot nekik.

Ellenkező esetben olyan lenne , mintha valakitől nagyon értékes ajándékokat kapnánk, de azt nem az illetőnek köszönnénk meg, csak a postásnak, akik kézbesítette, ez pedig mérhetetlenül helytelen, komikus viselkedés lenne és fájdalmas becsapása a jótevőnek.
Ugyan így, ha csak az ajándékokat hozzánk eljuttatót látjuk a kegyek mögött és megfeledkezünk azok valós forrásáról, ha csak  rávetjük magunkat a javakra elfeledkezve Urunkról, Aki azokat elérhetővé tette számunkra, az az előbbi példánál sokkal nagyobb ostobaság és hálátlanság. Allah szolgái számára nincs nagyobb szégyen és veszteség, mintha megfeledkeznek Róla.
Ha az ember nem látja az őt ért jótettek mögött azok valós birtokosát csak a közvetlen kézbesítőkhez ragaszkodik, előbb utóbb a szolga szolgája lesz. Az ilyen vakság és ostobaság nem illő egy hívőhöz.

A hála ellenkezője, a hálátlanság legmagasabb foka amikor ugyan ismerjük a kegyek valódi birtokosát, de nem foglalkozunk vele, nem adunk neki hálát. Ennek a hálátlanságnak a követlkezménye egy nagyon fájdalmas csalódás lesz. Az alsóbb énjének engedelmeskedve, az így cselekvő emberről így ír a Kegyes Korán:

"Az ember bizony hálátlan az Urához, és erre bizony ő maga a tanú." (100:6-7)

"És emlékezzetek arra, amikor a ti Uratok kihirdette: "Bizony, ha hálásak vagytok, még több kegyet fogok tanúsítani irántatok. Ha azonban hálátlanok vagytok - bizony, az én büntetésem szörnyű!" " (14:7)

"Ha hálátlanok vagytok, Allah Gazdag és nem szorul rátok. És Ő nem leli tetszését szolgái hálátlanságában. És ha hálásak vagytok, abban tetszését leli a ti javatokra. És senki sem cipeli egy másiknak a terhét. Aztán Uratokhoz lesz visszatérésetek. És Ő közölni fogja veletek, hogy mit tettetek. Bizony, neki tudomása van szívetek legtitkosabb gondolatairól is." (39:7)

A hálátlan ember nem tudja értékelni a kapott kegyelmet. A legnagyobb hálátlanság az Allah iránti, hiszen aki így tesz az hiába él a világban Allah kegyelmében, az Ő ellátását élvezve, megfeledkezik Róla , és az alsóbb énje foglyaként megszegi az Ő előírásait, tilalmait, sőt szembeszegül Vele.
Ebben a múlandó világban ha az ember az ellátások asztaláról eszik-iszik majd nemtörődöm módon, hálátlan marad az asztal gazdájával szemben, azzal tönkreteszi a jellemét, az erényét. A Mindenható Allah így szól az ilyen emberről:

"Vajon nem látta-e az ember, hogy egy spermacseppből teremtettük Őt? És lám, ő mégis nyilvánvaló perlekedő!" (Yasin:77)

A történelem során sok nép pusztult el ilyen hálátlan emberekből épülő közösségek és az ő határtalan féktelenségük, örjöngésük miatt. Olyan emberek, akik önmagukat érzik a világ közepének, minden létező birtokosának, teljes hitetlenségben önmaguk, és erejüktől függően a népük pusztulását okozták.

Kizárólag a vallás az, ami a szolgák számára megmutatja a jótéteményeknek és a nehézségeknek a valódi arcát. Hiszen néha a jótettnek, áldásnak tűnő dolgok valójában rossz és ártalmas, ugyanígy a nehézségnek, rossznak látszó gyakran  jó számunkra.
Van olyan jótett (Allahtól), ami az egyik embernek eszközül szolgál az Allah felé való közeledésben, egy másik, az alsóbb énje rabságában levő embernek pedig egy fájdalmas véghez vezető rossz eszköz.
Például egy nagy vagyon, ami után nem fizetik meg a zakatot, már nem áldás, az már nagy bajt hozhat a gazdája fejére, pedig a tékozló, bűnben élő ember számára egy nagy áldásnak tűnik.
A szegénység ugyanennek az embernek sorscsapásként látszódhat, pedig az eredeti természetében pazarló, erőszakos embert talán épp ez menti meg  és a körülötte élőket is attól a kegyetlenkedéstől amit akkor élnének meg, ha ennek az embernek a kezébe gazdagság és hatalom kerülne.

Hz Mevlana az alábbi történetet írja a Mesneviben:

A Mindenható Allah így szólt Azraelhez: Amikor elragadod ezeknek a búbánatos embereknek a lelkét, kit sajnálsz a legjobban?
Így felelt: Mindenkit sajnálok amikor elragadom a lelkét, de nem merek szembeszegülni Allah akaratával. Amikor azonban egy ifjú lelkét kell elragadnom, úgy sajnálom, hogy néha azt gondolom „Bárcsak Allah őhelyette engem áldozna fel”.
Egy nap a félelmetesen hullámzó viharos tengeren hánykolódó hajóhoz küldettem és Allah parancsára darabokra törtem. Ó Uram ,azon a napon azt mondtad nekem:
„ Mindenkinek a lelkét ragadd el a hajó utasai között, csak egy asszony van a hajón a gyermekével, akiét ne!”
Mindkettő egy darab deszkába kapaszkodott. A vad hullámok sodorták tovább a deszkát.
„Vedd el az anya lelkét is!” –parancsoltad.
A gyermeket elszakítottam az anyjától, ó Uram , Te tudod mennyire fájdalmas volt ez számomra.
A kötelességem teljesítése közben, sokszor szembesültem a fájdalmas gyásszal, de annak a gyermeknek a fájdalma sosem ment ki a fejemből.
A Mindenható Allah azt mondta erre:
Én azzal a gyermekkel ugyan akkor jót is tettem, azt  parancsoltam a hullámoknak, hogy vigyék egy biztonságos helyre és hagyják ott. A hely egy illatos fűszerekkel, rózsákkal és ízletes gyümölcsöktől roskadozó fákkal teli kert volt. Tiszta, édesvízű források fakadtak a kertben, én ott rengeteg kényeztetéssel, mindennel ellátva neveltem. Csodás dalú madarak énekeltek neki a kertben. Megóvtam őt minden rossztól. A napnak azt parancsoltam: ”Meg ne égesd őt a sugaraiddal!” a szélnek: „Amikor felette fújsz, lassan fújj, nehogy megfázzon!” a villámnak: "Ha lecsapsz valahová, vigyázz, őt meg ne vakítsd!”, „Tél ebbe a kertbe be ne költözz, azt a gyönyörű növényzetet el ne pusztítsd, nyár te is ha ide belépsz, tönkre ne tedd!” A kert ahol a halálból megmentett gyermek élt biztonságos volt minden vihartól. A legszebb ellátásokkal, kegyekkel neveltem őt fel, majd egy angyalnak megparancsoltam, hogy tanítsa őt  erkölcsös kormányzásra.
Így az a anya nélkül maradt gyermek százszorosan élvezte az irgalmamat , hogy lássa , ismerje a jóságomat , százszorosan árasztottam el kegyeimmel, jótéteményeimmel.
Csakhogy ez a megszámlálhatatlan keggyel, jósággal ellátott gyermek aki cserébe  hálával tartozott volna egy napon Nimróddá lett, aki elindult, hogy elégesse Hz Ibrahimot. A tudatlanságában, vakságában elhajított magától minden kegyet amit Urától kapott. Áthágta a korlátokat, elkezdett  istenként viselkedni, három keselyűvel felemelkedett az égre, hogy háborúba szálljon velem.
Útja során, szívében a vággyal, hogy megölje Hz Ibrahimot, több százezer ártatlan gyermeket ölt meg, mert a csillagász azt jósolta: ”Ebben az évben egy gyermek fog születni aki harcba száll veled, légy észnél, pusztítsd el a gyermeket aki az ellenséged lesz.”
Ennek a jóslatnak megfelelően Nimród minden ez után születő gyermeket válogatás nélkül elpusztított. (Mesnevî, c: 6, beyt: 4797-4853)

A történetben szereplő gyermek is, annak ellenére, hogy Allah oltalmában, a legcsodálatosabb kegyelmek, ellátások közepette nevelkedett fel, ahogy felnőtt és hatalom került a kezébe megfeledkezett minderről, és a háláról amivel tartozott és a múlandó pozíció bűvöletében dölyfös, bűnös emberré vált. Istenként kezdett viselkedni. Csak az álom zavarta meg nyugalmát amit látott és hogy megakadályozza annak bekövetkeztét ártatlan gyermekeket öletett meg.
Még sok ilyen példát láthatunk a történelem során, a hit és az erkölcs útjáról letérő, uralkodókról és népükről és a büntetésről ami Allah bocsájtott rájuk. Hz Noé(a.s.), Tamud vagy Ad népének kegyetlen, dölyfös embereiről és pusztulásukról, a prófétákkal szembenálló uralkodókról, az önmagát istennek képzelő és végül a tengerbe fúló fáraóról, Nimródról akit egy légy örjített meg, Lót népéről akik viselkedése az állatokéhoz sem volt hasonlítható. Mindannyian hálátlanok voltak, kegyetlenek és szégyentelenek és Allahhal szálltak szembe.
Amikor Allah hatalmas büntetésétől elpusztultak, senki sem siratta meg őket, senkinek sem fájt értük a szíve. Az elnyomottak sóhajaival és átkaival tüntek el a történelem szemetesében. A pompás helyek ahol egykor éltek semmivé lettek.

Ezek a történetek példaként kell hogy szolgáljanak az őket követő nemzedékek számára, egy eszközként, hogy megtalájuk a helyes utat. A felettünk levő égbolt ugyanaz amely kegyetlen büntetést, csapást mért az istentelenekre. A felettünk fénylő nap az, amely bevilágította a fáraó és Nimród és hozzájuk hasonló kegyetlen uralkodók palotáit, majd a romjaik felett kelt fel. Ezek a történetek azok számára akik a szív szemével képesek látni, mind az Isteni nagyság jelei és figyelmeztetőeszközök, emlékeztetők.

A fenti történet is mindannyiunkat arra szólit, hogy gondolkozzunk el Allah kegyelmén.
Például el tudjuk azt képzelni milyen értékes a hit áldása? Mekkora hatalmas kegyelem az, hogy  muszlimok lehetünk!...

A testünk minden egyes része is 1-1 áldás, mégis a legtöbb ember csak akkor érti ezt meg, ha valamely testrészét elveszíti...
Pedig a Feltámadás napján minden emberen számon lesz kérve a tartozás az Allahtól kapott kegyelmekért, ezt bizonyítja az alábbi Korán ája is:

"Azon a napon aztán bizonyosan kérdeztettek az evilág jóléte felől." ( 102:8)

Ha igazán hálásak vagyunk a Mindenható Allahnak, minden testi, szellemi és lelki adottságunkat, képességünket az Ő általa kijelölt úton kell felhasználnunk. Ha ettől eltérünk, az hálátlanság.
Milyen  fájdalmas csapdája a hálátlanságnak, amikor valaki nem gondol a túlvilágra, csak az evilági múlandó pompát, kényelmet hajszolja egész életében.
Aki nem érti meg, hogy az életnek a bölcsőtöl a sírig mi a lényege, hogy az egész egy nagy vizsga az emberek számára, nem fogja fel a sírig vezető út törvényeit és figyelmeztetéseit, az a nemtörődömségének szennyében teszi tönkre az örökké tartó boldogság lehetőségének áldását. A Korán így ír erről:

"Ő azt mondja: "Hány esztendeig időztetek a földön?" Azt mondják: "Egy napig, vagy a nap egy részét. Ám kérdezd meg azokat, akik kiszámolták!" Azt mondja: "Csupán rövid ideig tartózkodtatok - ha tudtátok volna! Azt gondoltátok vajon, hogy játékból teremtettünk benneteket, és hogy nem lesz visszatérésetek hozzám?"

Vajon azt gondolja az ember, hogy szem elől tévesztjük őt?"
(75:36)

Ahhoz, hogy erről ne feledkezzünk meg az kell, hogy a szívünk hálával teli legyen.

Urunk adja meg nekünk, hogy minden felénk kiterjesztett áldásának értékét felismerjük és hitünk tudatában legyünk értük hálásak és óvjon meg a tudatlanságunk miatti büntetésétől amely bárhol elérhet bennünket. Amin.


Az cikk Osman Nuri Topbas hocaefendi írása alapján készült, Allah legyen vele elégedett!

Hatice
(Hatice előadása a Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány szemináriumán hangzott el)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink