A díszítések szerepe a muszlim művészetben és építőművészetben

Iszlám építészet A muszlim építészetben vagy művészetben az emberábrázolás bűnnek számít, a képábrázolás kérdése az iszlámvallásban teológiai és jogi tényekből tevődik össze. A tiltás muszlim dogma, amely a törvénytudók tollából fakad, ezért az első századoktól fogva némi tartózkodás van az élőlények ábrázolásával szemben. A tiltás oka az emberek bálványimádó természete, valamint az isteni teremtéssel való rivalizálás.

A művészek a díszítés értékei felé fordulva, a valóság ábrázolására törekedtek. Ezért a formatervezés nagyot fejlődött és sokat gazdagodott az évszázadok során.
A formatervezés a muszlim művészetben az alábbi három csoportra osztható:


1. Geometriai mérnöki forma (ornamentika): ábra és mellékletek

1. ábra – Geometria- mérnöki és növényi-geometriai ornamentika

 

 

2. Növényi forma (ornamentika): 22. ábra és mellékletek

2. ábra – Növényi ornamentika

 

3. Írásos forma (ornamentika): 1. ábra és mellékletek



 
1. ábra – Írásos ornamentika


A díszítések nemcsak a szöveg szépítésére szolgálnak, hanem a megértését is segítik azzal, hogy a szöveget részekre bontják. A Koránban azok a legkisebb díszek, amelyek a versek végét jelzik. Jelenlétük, amely néha igen gyakori egy oldalon – a versek hosszúságának függvényben – az oldalnak egyfajta csillogást kölcsönöz (2. ábra).

2. ábra – Idézet a Koránból

 

Ezek a díszítések legtöbbször geometriai-mérnöki vagy növény motívumok (ornamentikák) finom, kemény, kihegyezett nádtollal rajzolva, színekkel és arannyal kiszerkesztve, illetve kifestve.
A képi művészet első megmutatkozása az arab-muszlim világban az Omajjáda korba mutat vissza: Damaszkuszban letelepedve az új dinasztia kisajátította a közel-keleti művészetet az abbászidák alatt, akik 750-ben megdöntötték az ommajjádák uralmát, és Mezopotámia földjére helyezték át a birodalom székhelyét. Az Abbászida időszakban a szaszanida (iráni) művészeti stílus dominált. A festészet minden jel szerint csak a tizenkettedik század végén jelenik meg az arab szakirodalom szerint. A tizenharmadik században éli virágkorát és folyamatosan veszít a jelentőségéből, míg majd teljesen el nem tűnik a tizennegyedik század végére. A földrajzi térség – ahol ezek a művek létrejöttek – szintén behatárolt. A művészeti alkotásnak ez a térbeli és időbeli behatároltsága valószínűleg az iszlám-arab kultúrának a műhöz fűződő általános viszonyulását indokolja meg. A középkorban a muszlim területen rendkívüli módon fejlődött a tudomány minden ága, amit a kutatók kíváncsi szelleme, és az akkori vallási, illetve politikai vezetők támogattak. A görög, szanszkrit és szír könyvek fordításának köszönhetően a nyolcadik század második felétől az iszlám világ tudósai a tudomány különböző forrásaihoz férhettek hozzá. Sok munkát rajzokkal és ornamentikával illusztráltak, amik a szöveg megértését segítették.
Az ornamentika mint művészeti stílus nagy szerepet tölt be a muszlim művészek lelkében, akik nagy gondossággal kezelték, illetve fejlesztették azokat. Muszlim építőművészek alkalmazták saját tervezésű épületeiken ezen motívumokat, mint díszítő elemeket a belső és a külső szerkezeteken. Ezeket fix díszítő elemnek (ornamentikának) nevezték. A második típusú díszítő elemet mobil díszítő elemnek nevezték. A mobil ornamentikát bútorokon alkalmazták.
Az ornamentika fejlődése a bizánci korban kezdődött és az omajjáda korban folytatódott. A legrégebbi geometriai-mérnöki ornamentika az Omajjádák egyik dzsámijában található, amelyet ALWALID BEN ABDUL MELIK kalifa (uralkodott: 706–714) épített Damaszkuszban.
Egy másik típus a növényi ornamentika, mely AL-HIR keleti kastélyában található: 728 és 729 között épült. Az abbászida korban fejlődtek ki azok a geometriai-mérnöki ornamentikák, amelyeket gipszből készítettek. Ezt az ornamentikát azok az ásatások bizonyítják, melyeket szakemberek Szamarrában, az abbaszidák második fővárosban végeztek. Egy másik kutatócsoport viszont azt állítja, hogy az átalakított-fejlődött geometriai-mérnöki ornamentikák Irak területéről, pontosabban Szamarrából származnak. Az ott található ornamentikák gipszből készültek. Ezt az ornamentika típust a Szamarrából Egyiptomba telepedett AHMED BEN TOLON szállította. Az ornamentika továbbfejlődött a Kairót Egyiptom fővárosává építtető Fátimidák uralkodása alatt.

Arabeszk:
Az a müvészeti stílus amely növényi motívumok szerkesztésével foglakozik. A stílus legfőbb jellemzője, hogy a növények szárait, virágait, illetve leveleit nem szokványos módon kapcsolja össze, hanem geometriai vonalakkal: ilyenkor az egész ábra egy geometriai egységet alkot. Az arabeszket, mint elnevezést az európaiak adták ennek a stílusnak. Egy másik szakembercsoport mindhárom ornamentikai típust összevonja az arabeszk szó alatt.

 

Az arab szépírás típusai
Fent említettük az arab írásos ornamentika szerepét, a muszlim építőművészetben. E helyen ismertetjük az arab írás típusait:
1. Az al-kúfi arab szépírástípus a legrégebbi írástípus, melyet az építőművesek a legszebbnek tartanak az épület- és könyvdíszítésben (5. ábra és melléklet).

5. ábra – Al-Kufi arab szépírás


2. Az al-thuluth vagy al-szulusz (harmad) arab szépírástípust tökéletesnek, gyengén folyós (folyékony) formájú típusnak tartják (6. ábra és melléklet).

6. ábra – Al-thuluth arab szépírás


3. Az al-neszch vagy al-neszhi arab szépírástípus, az al-thuluth írástípustól származik, de annál folyékonyabb, stabilabb, a nyomdaipar betűtípusa (7. ábra és melléklet).

7. ábra – Al-neszch arab szépírás


4. Az al-edzsáze arab szépírástípus az al-thuluth és az al-neszch írástípusokból származik. Ezzel a típussal szokták kiállítani a diplomákat azok számára, akik írásművészeti tanfolyamon vettek rész (8. ábra és melléklet).

8. ábra – Al-edzsáze arab szépírás


5. Az al-fariszi arab szépírástípust neszta’aliknek is nevezik, legfontosabb jellemzőjének a változékony betűvastagságot tartják (9. ábra és melléklet).

9. ábra – Al-fariszi arab szépírás


6. Az al-diwáni arab szépírástípus nagyon karcsú, elegáns írásforma. A szultánok írásmódjának tartják (10. ábra és melléklet).

10. ábra – Al-diwáni arab szépírás


7. Az al-ruka’a arab szépírástípus könnyű, folyékony írástípus, törökök találták ki (11. ábra és melléklet).

11. ábra – Al-ruka'a arab szépírás


8. Al-tagra’a arab szépírástípus, rajz jellegű írás. Aláírásként használják. Az oszmánok és mamelukok gyakran használták (12. ábra).

12. ábra – Al-tagra'a arab szépírás


9. Az al-magrebi (marokkói) arab szépírástípus, a régi al-kufi írástípusból származik. Al-kajrawán, kurtubai (córdobai), vagy Andalúzai írásnak is nevezik (13. ábra).

13. ábra – Al-magribi arab szépírás


10. Korona-betűs arab szépírástípus. Új típusú írásforma, 1925-ben Egyiptomban találták ki. Az írásnak az a jellemzője, hogy egy korona kerül az első betűre az al-neszch írás típusnál (14. ábra).

14. ábra – Korona betűs arab szépírás


A mellékletben látható arab szépírástípusok művészeti jellegzetessége véleményem szerint nem szorul magyarázatra: az írás vonalainak vastagsága, az ívek formája, a szögek mértéke és esetenként szimmetriája nagyon fontos a szakemberek szerint.

 

Írásos ornamentika
Írásos ornamentikák


Egy az Isten, Allah, és Mohamed az Ő prófétája.

 


Mohamed próféta neve nyolcszor

 

Mindenható Isten (Allah)

 

Írásos ornamentikában használt írástípusok



A hívőknek helyük van a gyönyörűség kertjeiben (mennyországban)

 


Megszámlálni sem lehet Isten (Allah) jóságát

Dr. Al-Hilal Safa’a 2004

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink