Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) ugyan már nincs az élők sorában, de ez nem jelenti azt, hogy az iszlám vallás megszűnt volna létezni az ő halálával. A magasságos Allah megsegíti a muszlim közösséget, amennyiben Allah küldöttének az útját követve élünk:
„Mi bizony megsegítjük küldötteinket és azokat, akik hisznek az evilági életben és azon a napon is, melyen felállnak a tanúk (az Ítélet napján). Azon a napon az igazságtalanok bocsánatkérése nem lesz a hasznukra, átok és a legrosszabb lakhely jár nekik” (Korán 40: 51-52);

„Bizony, már korábban eljutott a szavunk küldött szolgáinknak, bizony ők a győztesek! És bizony a mi seregeink a felülkerekedők!” (Korán 37: 171-173)

A muszlimoknak tehát akkor válik szilárddá a helyzetük, és akkor tesznek szert vezető szerepre a világban, és a civilizációk között, ha hisznek engedelmeskednek Allahnak, és követik Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nyomdokait:
„Allah megígérte azoknak, akik hisznek közületek, és jótettet cselekszenek, hogy helytartóvá teszi őket a földön, ahogyan azokat is helytartóvá tette, akik előttük voltak, és hatalmat ad nekik arra, hogy gyakorolják vallásukat, amelyet kiválasztott számukra, a félelmüket pedig felcseréli biztonságra, [egyedül] engem szolgálnak, és semmit sem állítanak társsá mellém, és aki ezután hitetlenné válik, azok a szembeszegülők” (Korán 24: 55)

Naím ibn Maszúd története

Medinában, a kivándorlás után a muszlimoknak sikerült visszaverniük a bálványimádók számos támadását. 627-ben azonban a mekkai Kurajs törzs vezetői összefogtak a Ghatafán törzszsel és más törzsekkel, hogy együttes erővel pusztítsák el az iszlámot és a muszlimokat. Ebben érdekeltek voltak egy medinai zsidó törzs: a Banú Kurajza vezetői, és azok a medinai arab pogányok, akik csak színlelték, hogy muszlimok. A Banu Kurajza törzs és a képmutatók titokban kapcsolatba léptek az ellenséggel, és létrejött a bálványimádó arábiai törzsek és az arábiai zsidók muszlim-ellenes összeesküvése.
Amikor Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) tudomására jutott ez az összeesküvés, tanácskozásra hívta társait. Azt tanácsolták neki, hogy maradjanak Medina falain belül. Szalmán al-Fáriszi pedig azt tanácsolta, hogy ássanak árkot Medina körül. Így, amikor a szövetségesek Medina elé vonultak, remélve, hogy nyílt harcmezőn győzhetik le a muszlimokat, az árok-stratégia alaposan megzavarta őket. A mintegy 5 ezer fős sereg az árok közelében táborozott le. A medinai muszlimok (nőket és gyermekeket is beleértve) mindösszesen háromezren voltak. Ennek ellenére a muszlimok kerültek ki győztesen ebből az ütközetből.

Allah azt mondta a Koránban: „Ó, ti akik hisztek! Emlékezzetek Allah kegyére, melyet irántatok tanúsított! Emlékezzetek arra, amikor csapatok jöttek hozzátok, mi pedig pusztító szelet és égi csapatokat küldtünk rájuk, amelyeket ti nem láttatok. Allah mindig is látta azt, amit cselekszetek. Emlékezzetek arra, amikor eljöttek hozzátok felülről és alulról és amikor elhomályosultak a tekintetek, a szívek a torkokban dobogtak, és mindenfélét gondoltatok Allahról. Próbára tétettek ott a hívők és heves megrázkódtatással megrendíttettek!” (Korán 33: 9-11).

A győzelemben mindemellett nagy szerepe volt Naím ibn Maszúd-nak, a Ghatafán törzs egyik jelentős tagjának, aki titokban elment Medinába, és felvette az iszlámot, és azt mondta Mohamed Prófétának (Allah dicsérje és üdvözítse): Utasíts engem arra, amire akarsz, mert Allahra esküszöm, hogy elvégzem azt, amire utasítasz, mert senki sem tudja azt, hogy muszlim lettem! Allah küldötte azt mondta neki: Bizony, te hozzánk tartozó férfi vagy, ezért amennyire lehet, hárítsd el rólunk a veszélyüket (szakadást okozva az ellenség sorai közt), mert bizony a hadicsel a háború megnyerésének eszköze!

Naím elhatározta, hogy bizalmatlanságot gerjeszt a szövetséges törzsek között. Elment a Banú Kurajza törzshöz, és azt mondta nekik, hogy tanácsot szeretni adni nekik, de megkérte őket, hogy tartsák titokban ezt, és emlékeztette őket arra, hogy milyen baráti szálak fűzik őt hozzájuk. Azt mondták neki, hogy megbíznak benne, és hogy igazmondó és jóravaló derék emberként tartják számon.

Azt mondta nekik, hogy Mohamed nagy csapás számukra, és emlékeztette őket arra, hogy mi lett a két zsidó törzs, a Banú Kajnuká, és a Banú al-nadír törzsek sorsa. Azt is elmondta nekik, hogy ők nincsenek olyan helyzetben, mint a Kurajs vagy a Ghatafán. Amennyiben legyőzik a muszlimokat, akkor megosztják velük győzelmet, és a zsákmányt, ám ha veszítenek, akkor a bálványimádók cserben fogják hagyni őket. Ezért azt ajánlotta nekik, hogy csak akkor harcoljanak mellettük, amennyiben a két törzs magas rangú vezetői közül hetven embert adnak nekik biztosítékul, akiket csak akkor engednek el, ha már győztesen kerülnek ki a csatából. A Banú Kurajza vezetői nagyon jó ötletnek tekintették a javaslatot.

Naím ezután elment a Kurajs törzs vezetőjéhez, Abú Szufjánhoz is, és azt mondta neki, hogy tudomására jutott, miszerint a Banú Kurajza már megbánta azt, ami közöttük és Mohamed között történt, és békét akarnak kötni vele, és felajánlották neki, hogy 70 kiemelkedő férfit kérnek a Kurajstól és a Ghatafán törzstől biztosítékul, hogy aztán átadják őket Mohamednek, hogy kivégezze őket, és ezzel elhárítják a veszélyüket, és a bizalmába férkőznek, hogy a Banú al-Nadír visszatérhessen Medinába. Azt tanácsolta nekik, hogy ha elküldenek hozzájuk egy delegációt azzal, hogy adjanak nekik embereket biztosítékul, ne adjanak át nekik senkit se. Ezután a saját törzséhez, a Ghatafán törzshöz is elment, és ugyanazt elmondta nekik is, amit a Kurajs törzsnek.
A hadicsel sikeresnek bizonyult, mert a Kurajs és a Ghatafán törzsek megtagadták a biztosíték átadását, és a szövetségesek között egyre nőtt a bizalmatlanság, végül nem jött létre a megállapodás közöttük, és szétszéledtek.
Ebben a történetben világosan és egyértelműen látható, hogy a legcsekélyebb jócselekedet is számít, és hogy a magasságos Allah megjutalmazza azt a muszlimot is, akinek bár kevés a tudása az iszlámról, és esetleges hiányosságok mutatkoznak a vallásgyakorlásában. Minden muszlim képességeihez mérten kell hogy hozzájáruljon a muszlim közösség felemelkedéséhez, az iszlám ismertetéséhez, és Allah áldásossá teszi a munkálkodását, és képessé teszi arra, hogy saját képességeit az iszlám  győzelemre segítésének szolgálatába állítsa.

Abdul-Fattah Munif, MME