Megérkezett Ramadán hónap 2013-07-12

Ramadan-GreetingsPénteki szónoklat – Fares seikh szónoklatának összefoglalója

Allah így szólt a Koránban: „Ó ti, akik hisztek! Előíratott számotokra a böjtölés, ahogyan előíratott azok számára is, akik előttetek [éltek], hátha istenfélők lesztek” (Korán 2: 183).

Megérkezett Ramadán, a böjthónap amely alatt kinyílnak a Paradicsom kapui. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Amikor megkezdődik a Ramadán, megnyílnak a Paradicsom kapui, bezárulnak a Pokol kapui, a leláncoltatnak sátánok” (al-Bukhári, Muszlim).

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Bizony a Paradicsomnak van egy kapuja, így hívják: ar-Rajján (a Szomjat oltó). Ezen keresztül lépnek be a böjtölők a Feltámadás Napján, és rajtuk kívül senki sem lép be azon. Az kiáltatik: „Hol vannak a böjtölők? És akkor felállnak ők és ezen az ajtón keresztül rajtuk kívül senki sem megy be. Amikor bemennek, bezáratik (mögöttük), és így senki más nem léphet be itt.” (al-Bukhári, Muszlim)

Ramadán hónap egy rendkívüli lehetőség Allah bocsánatának elnyerésére, és az Allahhoz való bűnbánattal teli visszatérésre. Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A napi öt ima között, és péntektől péntekig, és Ramadántól Ramadánig minden bűn, amit közben elkövettek meg lesz bocsátva, feltéve, ha a főbb bűnöktől távol tartjátok magatokat, és bűnbánatot tartotok.” (Muszlim)


A Korán első ízben Ramadán hónapban került kinyilatkoztatásra. Allah azt mondta a Koránban:

„[A böjtölés ideje] Ramadán hava, melyben a Korán lebocsáttatott útmutatásként az emberiség számára, világos bizonyítékokkal az útmutatásra és [az igazság és a hamisság közötti] szétválasztásra” (Korán 2: 185)

Egy hiteles hadíszban amelyet Wáilah ibn al-Aszka'-ra való hivatkozással jegyeztek fel, Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Ábrahám tekercsei Ramadán hónap első éjszakáján került kinyilatkoztatásra, a Tórah Ramadán hónap hatodik éjszakáján került kinyilatkoztatásra, az Evangélium Ramadán hónap tizenharmadik éjszakáján került kinyilatkoztatásra, a Zsoltár Ramadán hónap tizennyolcadik éjszakáján került kinyilatkoztatásra, a Korán pedig Ramadán hónap huszonnegyedik éjszakáján került kinyilatkoztatásra” (Al-Albání)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Aki Ramadánt hitből fakadóan, és Allah jutalmára számítva böjtöli, annak meg lesz bocsátva minden korábbi bűne”.

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Aki Ramadánban éjszakai imádkozást végez hitből fakadóan, és Allah jutalmára számítva böjtöli, annak meg lesz bocsátva minden korábbi bűne”.

Nagy veszteség éri azt, aki nem él a lehetőséggel, nem változik meg ebben a hónapban, és nem nyer megbocsátást Allahtól. Ne engedjük tehát, hogy az evilági dolgok elvonják a figyelmünket Ramadán hónapról, és törekedjünk arra, hogy jobb emberré válva búcsúzzunk majd el e hónaptól.

Allah Küldötte azt mondta: „A Hatalmas és Fenséges Allah azt mondta: Ádám gyermekének minden tette őt illeti, kivéve a böjtöt, ugyanis az Engem illet, és Én jutalmazok érte”.
Allah Küldötte azt mondta: „A böjt oltalom, ezért ha valamelyikőtök böjtnapot tart, akkor ne beszéljen csúnyán, ne kiabáljon veszekedve, és ha valaki szidja őt, vagy verekedni akar vele, akkor mondja azt kétszer: „Én böjtölök.” Arra esküszöm akinek Mohamed élete a kezébe van, hogy a böjtölő szájának megváltozott szaga kedvesebb Allahnak, mint a mósusz illata. A böjtölőnek két öröme van, ami boldogságot okoz számára: amikor megtöri [a böjtjét], örül ennek; és amikor találkozni fog az Urával, örülni fog a böjtjének” (al-Bukhári, Muszlim)

Abdul-Fattah Munif, MME

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink