Az utóbbi hetekben egy bölcs ember tanításait hallgattuk a Koránon keresztül. Luqman volt ez a bölcs, akinek Allah bölcsességet adott. A Koránban ez áll:
„És bizony, Luqmannak megadtuk a bölcsességet: Legyél hálás Allahnak! És aki hálás, az csak saját magáért hálás. És aki hálátlan, hát bizony Allah Gazdag, a dicséret Birtokosa.” (Korán 31: 12)
Luqman kisfiával ült, és tanította. Úgy, ahogy nekünk is kellene, ahogy jó esetben mi is szoktuk a gyermekeinket tanítani, nevelni, átadni nekik azt, amit mi az életben megtanultunk, és amire a Korán tanított minket.
Milyen fontos is ez manapság, a rohanó, kütyükkel teli világban! Mily fontos ez egy olyan világban, ahol a szülő, ha hazaér, azonnal bekapcsolja a sport- vagy hírcsatornát, és megfeledkezik arról, hogy gyermeke van, aki várja. Aki várja valakitől, hogy utat mutasson neki. De mivel ezt nagyon sok szülő nem teszi meg, ezért a telefonokhoz menekül; a telefonok világába bújik, a facebook és a többi szórakozásba menekül. Gyakorlatilag anélkül nő fel, hogy célja legyen az életben. Ugyanis az iszlám szerint az élet célja nem a fogyasztás maximalizálása, hanem az Isten szolgálata.
Visszatérve Luqmanhoz. Nem véletlen, hogy tanítását Allah szeretetével, a Neki való behódolás fontosságával kezdte. Az ebből adódó méltósággal kezdte. Hogy ne társíts Allah mellé semmit, másképpen kifejezve ne vegyél társisteneket Allah mellé. Ne akarj megfelelni senki másnak Allahon kívül, bármit is ajánl az.
Utána az ember szüleiről kezdett beszélni fiának, és lelkére kötötte a szülőket. Emlékeztette a fiát arra, hogy édesanyja nagy nehézséggel hordta ki őt, és utána megszülte és felnevelte. Az ember ha hála nélkül él, akkor gyakorlatilag nem tudja értékelni a kegyeket, amelyek közül a legfontosabb a szülő. Erről már beszéltünk korábban, de soha nem árt újra elmondani ezeket.
Ezek után Luqman arra tanította a fiát, hogy kövesse azoknak az útját, akik Allahot tartják mindennél fontosabbnak. Rendkívül fontos ez a tanítás, hiszen az a fészek, az a közeg, ahol a gyermek felnő, az alakítja őt. Ha ez a közeg jó, a gyermek is jóvá válik. De ha ez a közeg rossz, a gyermek sem lesz különb, ha ottmarad – hiszen az ember mindig igazodik a környezetéhez.
Ezek után arról beszélt a fiának, hogy Allah ott van mindenütt. Ha rosszat teszünk, látja azt. És ha nehézségbe vagyunk, és jó úton haladunk, egyenes úton haladunk előre, tudjuk, hogy Allah mindig ott van mellettünk, és átsegít a nehézségeken.
A sors az imával folytatta Luqman, az ima fontosságával. A Koránban ez áll:
„Fiacskám! Tartsd meg az imát, és parancsold, ami helyes, és tiltsd, ami helytelen! És legyél türelmes mindazzal kapcsolatban, ami ér. Bizony, ezek a legfontosabb parancsok közé tartoznak.” (Korán 31: 17)
A sejk a mai beszédben az imát elemezte ki, és azt, hogy egy olyan társadalomban, amiben vagyunk; ahol nincs imára hívás, csak a mecseten belül – ellentéttel egy arab országban, ahol az ember hallja az imára hívást; kimegy az utcára, és látja, hogy mindenki megy a mecsetbe. Ennek külön hangulata van, különösen hajnalban. De itt, Magyarországon, vagy más nem muszlim országban ilyen segítség nincs. Tehát ezt a segítséget nekünk magunknak kell pótolni: szülőknek, akik irányítjuk a gyermekeinket olyan közösségbe, ami neki vonzó; ami a javát szolgálja evilágon és a túlvilágon is.
Hiszen nem elég hangsúlyozni az ima szerepét és fontosságát a muszlim életében. Az ima tudatosítja az emberrel azt, hogy küldetése van ebben a világban. Az ima emlékezteti arra, hogy az Egyedülvaló Istennek a szolgája. Az ima fény a számára egy olyan torz világban, ahol minden igaz és mindennek az ellentétje. Az ima által őrzi meg az ember magát azon az úton, ami Allahhoz vezet.
Az ima megpihenés az ember számára. Az ima élet az ember számára. Az ima visszaadja a reményt akkor is, amikor úgymond reménytelennek tűnik más ember számára az a helyzet, amiben van.
Konkrét dolgokról is beszélt a sejk: mik azok a dolgok, amik akadályoztatnak minket abban, hogy a gyerekeket az imára szoktassuk? Legelső a példakép kérdése. Ha te magad nem tartod fontosnak, hogy az imát időben imádkozd, ha fontosabbnak tartod a televíziót, a sorozatokat, és ha még imádkozol is, csak gyorsan lezavarod, és nem teremtesz meg egy olyan hangulatot, ahol a család együtt áll fel imádkozni, akkor ne csodálkozz, ha a gyerekednek nem lesz vonzó az ima. Igazából nem az első helyen fog szerepelni így az ima a prioritások sorában.
Egyszerű döntésekről van itt szó. Amikor a telefonokat be lehet állítani, hogy imára hívjon; és ha például meccset nézel, és az imára hívás megszólal a telefonon, de te olyan döntést hozol, hogy inkább a meccset nézed tovább, akkor már kevésbé fontosnak ítélted az imát, mint a meccset.
Egy másik probléma az, amikor a helytelen „könyörület” gyakorlást végzed a gyerekeddel, és nem kelted fel a hajnali imára. Ezzel nem könyörületet gyakoroltál, hanem elrontottad a gyereket. Ez nagyon elgondolkodtató.
A sejk arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes a családban különböző jóság felelősőket kijelölni. Az egyik a hajnali imára ébreszti a családot. A másik például figyeli a családon belüli adakozást. Egy harmadik például a böjtölésért legyen felelős. Ez evidenciában tartja azokat a fontos szempontokat, ami muszlim családdá teszi a muszlim családot. Mert a muszlim család nem a származása alapján lesz, hanem azáltal, ami élet folyik a házon belül. Ez rendkívül fontos.
Egyébként nagy tévedésben vagyunk. Ez a társadalom, amiben élünk, úgy állítja be az imádkozást, hogy az egy magánügy. Nem. A családon belül különösen nem magánügy, mivel felelősséggel tartozunk a gyermekünk lelkéért. Nem csak azért, hogy az evilágban boldoguljon. Felelősséggel tartozunk iránta, hogy a túlvilágon is boldog legyen. Egyáltalán el tudjuk-e képzelni azt a helyzetet, hogy a gyermekünk a pokolba kerül amiatt, mert nem tartottuk fontosnak azt, hogy imádkozzon. Mert úgy gondoltuk, hogy az imádkozás magánügy. Bizony, ez nagyon nagy tévedés. A gyerekeink a mi felelősségünk. És a gyermekünknek a boldogsága vagy boldogtalansága a mi kezünkben van elsősorban.
Erre nagyon sok ája utal a Koránban. Például Izmailről ezt olvashatjuk:
„És megparancsolta a népének az imát és a zakátot, és Ura elégedett volt vele.” (Korán 19: 55)
A Próféta (béke legyen vele) is azt mondta, hogy szólítsátok gyermekeiteket imához hétévesen, és dorgáljátok meg érte tíz évesen. Válasszátok el a fekhelyeiket tíz év után.
Tehát az ima rendkívül fontos. Megtanulja így a gyermek az Allahhoz való kötödést, a Hozzá való tartozást; a felelősséget az életéért. Megtanulja a rendet, hogy a napnak vannak szakai; és ahogy telik az idő, úgy vannak ezek az imák. Megtanulja az idő múlásának az érzékelését; ezt is segíti az ima. Az ima beosztja az ember napját, rendszeretetre neveli a gyermekeinket. Tehát evilági értelemben is nagyon sok haszna van az imának, de nyilván a túlvilági haszna a legnagyobb: az örökkévalóság boldogsága függ tőle.
Ne felejtsük el: az ima az első, amit Allah meg fog kérdezni tőlünk az Ítéletnapon. Tőlünk is, gyermekeinktől is.
Allah vezessen minket az Ő útjára, és töltse meg tartalommal az imáinkat, hogy evilági és túlvilági boldogság részesei lehessünk. Allah áldjon benneteket.
Fordította: Zekeria M. Guessous