Elérkezett a holdév vége. Ilyenkor mindig számot vet az ember, és tudatosul benne, hogy egy évvel közelebb került élete végéhez.

A muszlim nem pesszimizmusból, nem szomorkodó természete miatt gondol erre, hanem figyelmeztetésként: minden perc, minden óra, minden év, tárgya lesz majd a számonkérésnek az Ítéletnapon: mit tettünk, hogyan használtunk ki? Javultunk-e benne, vagy visszafejlődtünk? Hogy haladtunk az Allah felé vezető úton? Hiszen ez az egyetlen szempont a muszlim életében. Természetesen ez nem jelenti, hogy elfelejtjük az evilágot. sőt, az evilág képezi a tárgyat, a munkadarabot, amit meg kell munkálnunk. Amit Allah fog majd azon a napon elbírálni.

Ugyanakkor ez az évforduló elrepít minket a múltba. Látjuk, ahogy a Próféta (béke legyen vele) közeledett Mekkából Medinába. Szinte előttünk van, ahogy nagy ünneplés és öröm közepette bevonult. Megérkezett Medinába, és nem csak ennyi, hanem hozott magával egy értékrendet, egy prioritást a dolgoknak, amit azonnal meg is osztott a többiekkel.

Az első cselekedete a mecset építése volt. A mecset, amely összehozza a szíveket. A mecset, amely kapocs a Föld és az ég között. A mecset, az újratöltekezés helye. Igen, a mecsetet építette először. Ez volt az első tette.

A Koránból idézek egy áját, ami jelzi a mecset jelentőségét:

„Csak azok tartsák fenn Allah mecseteit, akik hisznek Allahban és az Utolsó Napban, megtartják az imát, megadják a zakátot, és nem félnek mást, csak Allahot. Ők lesznek azok, akik vezetve vannak.” (Korán 9: 18)

A mecsetet nagyon sokan elhanyagolják manapság. A mecset az ájtatoskodás helye maradt. Azok is, akik a mecsetbe jönnek, nagyon kevés köztük az, aki miután imádkozott, a mellette lévőt megkérdezi a dolgairól. Akadnak azért jó emberek, akik ezt teszik; akik nem csak egy szándékkal, hanem több jószándékkal jönnek a mecsetbe. Ők azok, akik azon kívül, hogy Allahra vágyódnak, vágynak találkozni a hittestvéreikkel, bajtársaikkal, és megerősítik azt, aki elgyengül. Biztosítják az embereket szolgálatukról. Értem ezen a segítségnyújtást: készen állnak mindig arra, hogy adjanak.

Ez az ája is erre utalt. Az Utolsó Napot tudatosítják ezek az emberek, adakoznak, és Allahon kívül nem félnek mást .

A Próféta (béke legyen vele) másik nagy cselekedete volt ekkor, hogy az emberek közötti kapcsolatot megerősítette. A testvériség kötelékével erősítette meg a muszlimokat: a mekkai kivándorlók és a medinai anszárok között testvériséget kötött. Ezzel kinyilvánította azt, hogy az Allahban kötött testvériség fölötte áll mindennek. Fölötte áll a vérségnek, az anyagi helyzetnek, a bőrszínnek… Ez egy csodálatos esemény volt, ami megalapozta az iszlám későbbi megerősödését. Hiszen Allah volt legfelül a muszlimok minden cselekedetében. És amikor nem ezt helyezték előnybe a muszlimok, akkor hanyatlás kezdődött. Láthatjuk ezt az iszlám történelem folyamán.
A Koránban ez áll:

„A hívők nem mások, mint testvérek. Szerezzetek hát békét a testvéreitek között! És féljétek Allahot, hogy kegyelmet kaphassatok.” (Korán 49: 10)

Allah is erre szólítja a hívőket. Az a háló, amely összeköti őket, amelynek a hívők a szemei, óriási erőt képez. A közösség jelentősége domborodik itt ki. A háló példájánál maradva ha ez a háló elszakad, akkor rögtön meg kell javítani, különben alkalmatlan lesz a feladatára, a halak kibújnak belőle.
A Próféta (béke legyen vele) a mecset mellett piacot is építtetett. Ezen a helyen kereskedtek az emberek. A gazdasági oldalról sem feledkezett meg a Próféta (béke legyen vele). Ebből is látszik, hogy az iszlám nem a remeteség vallása, hanem ellenkezőleg: a világban járni, a világon javítani, a világban szolgálatot teljesíteni, de Allah útján. Ezt hirdeti az iszlám.

A Próféta (béke legyen vele) egy másik dologról sem feledkezett meg: szerződést kötött a muszlimok és a zsidók között az újonnan születő országban. E szerződésben tisztába tette a Próféta (béke legyen vele) a jogokat és a kötelességeket. És az együttélés szabályait lerögzítették. Ebben természetesen helyet kapott az, hogy nincs fölülkerekedés se egyik, se másik fél részéről sem. És nincs agresszió egymással szemben. Tehát a Próféta (béke legyen vele) nem azt a megoldást választotta, hogy a megérkeztével csak muszlimok éljenek Medinában. Az iszlám nem erről szól. Az együttélésről szól az iszlám. Megegyezünk azokban az elvekben, amelyek előbbre viszik azt a helyet, ahol élünk.

Tehát nem kell feltétlenül a másiknak muszlimnak lenni ahhoz, hogy bizonyos jócselekedeteket, jótetteket tegyünk, közösen. Ez is üzenete ennek a szerződésnek. A szerződés pedig az iszlám szerint nem megszeghető, ahogy a hívők szúrában is találjuk:

„És akik a rájuk bízott dolgokat és az ígéretüket megőrzik.” (Korán 23: 8)

Tehát az iszlámban nagyon fontos szerepet tölt be a szerződés, vagy a megegyezés.

Testvérünk egy haditht mondott, amit összekapcsolt az újév beköszöntével. A Próféta (béke legyen vele) a búcsúzarándoklat alkalmával ezt mondta: „Elmondjam-e nektek, hogy ki a hívő? A hívő az, akik mellett az emberek biztonságban érzik magukat anyagiakat és önmagukat tekintve. A muszlim az, akinek a nyelvétől és kezétől biztonságban vannak az emberek. A mudzsahid az, aki harcol, küzd önmagával szemben az Allahnak való engedelmesség útján. És a muhadzsir (kivándorló) az, aki elvándorol a rossz cselekedeteitől és a bűneitől.”

Itt a hidzsra átvitt értelmére tenném a hangsúlyt. Az ember folyamatos hidzsrában van. Attól, ami volt afelé, ami lesz. Csak nehogy a jóból a rossz felé induljunk, hanem mindig tartsunk önvizsgálatot, önelszámoltatást, és legyünk őszinték magunkkal, hogy mindig megtaláljuk azokat a dolgokat, amelyeket el kell hagyni Allah útján.

Allah áldja testvérünket ezért az emlékeztetőért. Remélem, hogy mindenki megújulva kezdi az új évet, és levonja a következtetéseket az óévből. Allah segítsen minket az Ő útján. Allah áldjon benneteket.

Fordította: Gessous Zekeria