Egy nagyon fontos témáról beszélt a sejk ezen a héten, mégpedig a világban lévő sokszínűségről. Az emberek is sokszínűségnek örvendenek, csak az emberek és a világ között az a különbség, hogy a világban lévő sokszínűség egy teljes egészet képez. Összefüggések vannak, egyik rendszer a másikra épül, kiegészítik egymást. Így az egészből egy gyönyörű mozaik tárul elénk, egész addíg, amíg el nem rontjuk azt, mi emberek.

Az emberek között is hasonlót tapasztalunk, viszont az emberi ego, az önzés, az öntetszelgés gátat szab annak, hogy ez a sok szín egy gyönyörű festményben egyesüljön. Inkább mindenki megvan önmagának. Pontokból áll a társadalom, és nem hálóból, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem.
Az emberek elbújnak otthonaikban, nézik a telefonjukat, a televíziót, már sajnos a gyerekek is átszoktak erre. Ha megnézünk egy-egy családot otthonában, sajnos sok esetben olyan kép tárul elénk, hogy mindenki egy-egy sarokban ül a telefonjával, és nem beszélgetnek egymással. Úgy gondolom, hogy ráismerünk erre a jelenségre.

Tudatosan fel kell építenünk egy másfajta szokást és életszemléletet, ahol a kommunikációt, párbeszédet erősítjük, és nem az előbbi elszigetelődést. Ennek a szónoklatnak a témája a párbeszéd és a kommunikáció fontossága lesz.

A Koránban nagyon sok helyen találkozunk ezzel a témával. Jött egy nő a Prófétához (béke legyen vele), és elpanaszolta a férjével kapcsolatos gondját. Allah tanú volt erre a beszélgetésre, és meg is lett örökítve a Koránban. Tehát párbeszéd folyt a hölgy és a Próféta (béke legyen vele) között.
Párbeszédet találunk a kert tulajdonosa, és a jóravaló ember között, erről a Barlang szúrában olvashatunk, amikor a jóravaló ember felhívja a másik figyelmét arra, hogy az evilági hívságok múlandóak, ne térítse el ez Allahtól. Idézem:

„A társa azt mondta nekik míg beszélgettek: Hát nem hiszel abban, Aki megteremtett téged porból, aztán egy cseppből, és aztán emberré formált?” (Korán 18: 37)

Az ember tehát nem ítélkezett a másik felett, hanem megkérdezte, és tőle várta a helyes választ. Később kiderült, hogy bizony nem kapta meg a helyes választ, hiszen Allah csapást mért a kert tulajdonosára, aki kérkedett a kertjével, és elfelejtette, hogy mindez Allahtól való. Itt is párbeszéd folyt köztük.
A párbeszéd témájához tartozik, amikor Allah az angyalokhoz szól, és beszél hozzájuk, amikor Ádám megteremtését elhatározta, amikor helytartót akart a Földre:

„És emlékezz arra, mikor Urad azt mondta az angyaloknak: bizony, örököst fogok helyezni a földre. Azt mondták az angyalok: Olyat helyezel oda, aki romlást terjeszt, és vért ont, míg mi Téged dicsőítünk dicsőítéseiddel, és magasztalunk? Azt mondta: Bizony, Én tudom, amit ti nem tudtok.” (Korán 2: 30)

Allah természetesen képes lett volna arra, hogy döntéseket hozzon anélkül, hogy bárkivel beszélt volna róla. De ezzel is bizonyítja azt, hogy igenis a párbeszéd az az út, ami az előrelépést, ami egy a jövőben történő cselekedet kell hogy előkészítsen, és nem a zsarnoki hozzáállás. Allah tehát ezzel tanítani akart minket, hogy a párbeszéd a járható út.
De Allah nem csak az angyalokkal beszélt, a sátánnal is párbeszédet folytatott.

„És amikor Urad azt mondta az angyaloknak: Bizony, embert fogok teremteni megszáradt agyagból, ami megváltoztatott fekete sárból való. És amikor megformáltam, és beleleheltem a lelkemből, akkor vessétek le magatokat előtte, leborulva. És az angyalok leborultak, mind együtt, kivéve Ibliszt. Ő visszautasította, hogy a leborulók között legyen. Azt mondta: Iblísz! Mi van veled, hogy nem vagy azok között, akik leborultak? Azt mondta: Nem vagyok olyan, hogy leboruljak egy emberi lény előtt, akit olyan agyagból teremtettél, ami megváltoztatott fekete sárból való. Azt mondta: Akkor menjél ki belőle, mert bizony, átkozott, kitaszított vagy. És bizony, az átok lesz rajta az Ítélet Napjáig. Azt mondta: Uram, adj hát nekem haladékot addig a Napig, amíg feltámasztattnak. Azt mondta: Hát bizony, azok közé tartozol, akiknek haladék adott addig a Napig, amelynek ideje jól ismert.” (Korán 15: 28-38)

Tehát itt is párbeszéd zajlott, a Teremtő és a legrosszabb teremtmény között. Ezért hát ne hivatkozzunk arra, hogy a másik nem érdemli meg, hogy leüljek vele megbeszélni egy dolgot. Igenis, ez a méltó hozzánk, muszlimokhoz, és így kell viszonyulnunk a másikhoz.

Több célt szolgálhat a párbeszéd. Szolgálhatja azt a célt, hogy bizonyítékot tárunk a másik elé, és ha alázat van a másikban, akkor okul belőle, de ha nincs benne alázat, akkor viszont nem. Ilyen párbeszéd volt Ábrahám próféta (béke legyen vele) és Nimród között. Nimród „istent játszott”, de Ábrahám beszélgetésük során egy végső érvként annyit mondott: „ha istennek véled magad, akkor keltsd fel a Napot nyugatról, és nem keletről”. Ettől Nimród zavarba jött, és nem tudott mit mondani.

Tehát az ember érvelni tud a párbeszéd által. Teljesen ellentétes ez azzal, hogy az ember közönyös marad a másikkal szemben, vagy éppen zsarnokként erőlteti a véleményét a másikra.

A párbeszéd másik célja lehet, hogy emlékeztessük a másikat arra, hogy Allahnak kegyei vannak irántunk, és ezekért a kegyekért hálát kell adni önmagunk miatt is. Nagyon sok ilyen idézet van a Koránban, például amit Mózes (béke legyen vele) mondott a népének:

„És emlékezz arra, mikor Mózes azt mondta: Népem, emlékezzetek Allah kegyeire irántatok, amikor prófétákat küldött közétek, és megadtak nektek azt, amit nem adott meg korábban senki másnak a világon.” (Korán 5: 20)

A párbeszédnek célja lehet tanítás, és az ismertetés.  Nagyon szép feladat, amikor az ember taníthat. Nem is lehet kommunikáció nélkül tanítani. Meg kell hallgatni a másikat, hogy hol is tart a tudása, és abban igyekezzünk beépíteni azt a tudást, ami ott hiányzik.

Lehet a párbeszéd célja a nevelés. Emlékezzünk csak arra a történetre, amikor egy fiatal férfi ment a Prófétához (béke legyen vele). Ez a fiatal azért jött oda, hogy a Próféta (béke legyen vele) engedélyt adjon neki a paráznaságra. Azt gondolhatja bárki, hogy hogy képzeli ez az ember, hogy ilyen kéréssel fordul hozzá. De a Próféta (béke legyen vele) mit tett? Ő mindig azt nézte, hogy mi az, amit ki lehet hozni az emberből. Nem azt nézte, hogy milyen állapotban van az az ember, hanem hogy hová fejlődhet, és végigkísérte a beszélgetéseiben az embereket arra a pontra, hogy önmaguk jöjjenek rá, hogy változniuk kell. Ezzel a fiatallal is így tett, akitől csak annyit kérdezett: „Szeretnéd, ha édesanyáddal tenné ezt valaki más? Ugye hogy nem? Vagy hogy a nagynénéddel tenné ezt valaki? Szeretnéd, ha a húgoddal tenné ezt valaki? Ugye hogy nem? Az emberek sem szeretik, hogy az édesanyjukat, nagynénjüket, húgukat, lányokat megrontsa valaki, és tegye velük ezt.” A fiatal ezek után megtért.

Párbeszéd nélkül nem tudjuk megoldani a problémákat. Ilyenre példa a Tehén szúrában Mózes története, amikor csak hosszú tanakodás és kutakodás után derítettek ki egy gyilkosságot. Ez is egy párbeszéd által megoldott probléma volt.

Nagyon fontos, hogy a párbeszéd éljen az életünkben, éljen akkor, amikor önmagunkat számoltatjuk el, önmagunktól kérdezünk, kérdőre vonjuk saját magunkat a cselekedeteink kapcsán, kérdőre vonjuk a szándékunkat: vajon milyen szándékkal tettem, amit tettem? Hiszen ugyanazt a jócselekedetet lehet sokféle szándékkal tenni. Tehetek jót azért, hogy az emberek tapsoljanak, azért, hogy tetszelegjek önmagamnak. De tehetek jót azért, hogy tudatosítsam magamban az Istentől való küldetésemet a világban. Egyáltalán nem mindegy.

A cselekedeteket is meg kell mérnünk. Ahogy Omar mondta a társainak: „Mérjétek magatokat, mielőtt legmérettettek. És számoltassátok el magatokat, mielőtt elszámolás elé kerültök.” Ez egy párbeszéd útján létrejövő fejlődés önmagunkkal.

Nagyon fontos a kommunikáció a családdal. A Koránban a József szúrában, amikor József (béke legyen vele) elmeséli apjának az álmát.

„Amikor József azt mondta az apjának: apácskám, bizony láttam (álmomban) tizenegy csillagot, és a Napot és a Holdat. Láttam, hogy leborultak nekem.” (Korán 12: 4)

Tehát megosztotta álmát az apjával. Volt olyan kapcsolata az apjával, hogy ilyeneket megosztott vele. Ez nagyon lényeges. Ez tükrözi azt a viszonyt, ami József (béke legyen vele) és az apja között volt. Vajon nekünk a gyerekeinkkel ilyen viszonyunk van? Elmondanak nekünk dolgokat? Egyáltalán mondanak nekünk valamit, beszámolnak arról, ami történik velük?

Találunk erre más példát is. Például Ábrahám (béke legyen vele) és a fia közötti viszony. Amikor Ábrahám (béke legyen vele) álmot látott, hogy a fiát fel kell hogy áldozza, elmondta neki. Ő pedig azt mondta: „Apám, tedd azt, amire parancsot kaptál, a türelmesek között fogsz találni, ha Isten is úgy akarja.” Így nem engedélyt kért Ábrahám (béke legyen vele) a fiától, hanem elmondta neki. Tehette volna azt is, hogy megbeszélés nélkül végrehajtja a parancsot, de nem így tett.

Nagyon fontos, hogy kommunikáljunk. Nagyon fontos, hogy az emberekhez őszinte szót intézzünk, és őszintén kíváncsiak legyünk arra, amit ők gondolnak. Nem egy tessék-lássék kommunikációról van szó, ahol úgyis az lesz csak, amit én akarok. Meg kell hallgatni a másikat. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek akarata fog érvényesülni, hogyha elmondja a véleményét. El fogja mondani, hogy ő mit gondol, és te reagálni fogsz, és tudni fogod, hogy ő például adott viselkedését miért tette. És gyógyítani tudod azt a hátteret. De ha nem tudod a hátteret, hogy miért teszi, amit tesz, nem fogsz tudni hatni rá.

Lényeges, hogy kommunikáljunk a társadalmunkkal is. Mint muszlimok, nagyon nagy dolgunk van ezekben a társadalmakban, ahogy kisebbségben vagyunk. Nagyon fontos, hogy a világ felé hidakat építsünk. Nagyon fontos, hogy a világ ismerjen meg minket, hogy mi nagyon sok értéket értéknek tekintünk, amit ők is. Ezáltal tudunk együttműködni, jót tenni. Együtt. De ha bezárkózunk, akkor csak erősítjük fogjuk azt a képet, amit a muszlimokról kialakítottak: azt a homályos képet, aminek a következménye csakis a félelem lehet. Mert amit nem ismer az ember, attól fél.

Nagyon fontos a kommunikáció a népek között. A Koránban ez áll:

„Ti emberek! Bizony, egy férfiból és egy nőből teremtettünk benneteket, aztán népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerhessétek egymást.” (Korán 49: 13 alapján)

Amivel a mai összefoglalót kezdtem, a sokszínűséget, ide vezet. Ez az idézet erre utal. A népek, törzsek, országok, kultúrák, a világban lévő sok-sok szép szín összekapcsolására buzdít az iszlám a Korán által. Ismerjük meg egymást. Ismerjük meg egymás értékeit, egymás színeit, és tanuljunk egymástól, hogy egy jobb világot hozzunk létre.

Összefoglalva a kommunikáció az a kapu, ami által és a megismerés által szeretet, egység, és teljesítmény várható. És nem az az út a járható, amiben egy passzív nép engedelmeskedik valamilyen parancsnak. Csakis az a jövő útja, hogy összeadódjanak az értékek, és tényleg egy jobb világot hagyjunk magunk mögött.

Allah áldjon benneteket.

Fordította: Guessous Zekeria