A Koránban a teremtés történetéről szóló részek alapvetően két funkciót töltenek be: egyrészt a helyes hitre hívják az embereket, azaz tudatják velük, hogy Isten egyedül teremtette a világegyetemet, Ő egyedül tartja fenn azt és Hozzá lesz a visszatérés az Ítélet Napján. Másrészt ezek a részek felhívják az ember figyelmét arra, hogy a teremtésben, a teremtett világban olyan jelek vannak az emberek számára, amelyek Istenhez, a hithez vezetik őt.

Ugyanakkor a Koránban Isten nem nyilatkoztatta ki a teremtés pontos idejét, hiszen – a Koránban megjelenő sok más történethez hasonlóan – nem a teremtés ideje a fontos, hanem a teremtésben rejlő tanulságok, bölcsességek és az emberre rótt kötelességek, amelyekkel Teremtőjének tartozik. A Koránban a világegyetem teremtéséről szóló részek összhangban vannak a tudományos vizsgálatok eredményeivel, de nem engednek következtetni a Föld korára, illetve a teremtés ideje sem határozható meg ezekből. Ugyanez jellemzi a teremtett világ végéről szóló Korán részeket. Nem tudjuk, hogy mikor következik be az Ítélet Napja, de tudjuk azt, hogy ha eljön és közben az ember szándékában áll jó tenni, akkor tegye meg, ahogyan Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta:
„Ha bekövetkezik az Óra, miközben egyikőtök kezében egy pálmafa csemete van és el tudja ültetni mielőtt vége lesz [a világnak], akkor ültesse el!” (szahihul-dzsámi)
Tény, hogy Allah akkor teremtette az embert, amikor Föld már „kész” volt (Korán 2:30). S az is tény, hogy a kinyilatkoztatás, az emberiség számára előírt életvezetési kódex, vagyis az Egyetlen Istenbe vetett hit, Isten igaz vallása, az első ember teremtése óta jelen van a világban (Korán 2:28-39).

Sulok Zoltán Szabolcs