Mi a muszlimok véleménye a génmódosításról?

A génmódosítás napjainkban kibontakozó területe a tudománynak. Az elvi felhasználási lehetőségei széleskörűek; használható pl. a növénytermesztésben, az állattenyésztésben és az egészségügyben is. Természetesen egyértelműen rossz célokra is felhasználható – mint a tudomány más területei is. Ezekben az esetekben nem kérdéses az etikai megítélése (pl. nagy virulenciájú, ellenálló kórokozók létrehozása biológiai fegyverként). Egyébiránt az iszlám nem határolódik el és globálisan nem tiltja a génmódosítást. Etikai alapelveink szerint a kárt el kell hárítani, de az elhárításra használt eszköz nem okozhat nagyobb vagy ugyanolyan mértékű kárt.

A génmódosítás ugyanakkor olyan eszköz lehet, ami az emberiség nagy problémáit oldhatja meg, szenvedéseit csökkentheti (pl. genetikai betegségek, éhínség). Mivel a következményei még ismeretlenek, így egyértelmű állásfoglalás még nem hozható. További kutatásokra és tudásszerzésre van szükségünk ahhoz, hogy megismerjük ezeket, és jó eredményeket érhessünk el, károkozás nélkül.

A szomatikus (testi) sejtek beteg génjeinek módosításához nagy remények fűződnek az egészségügy területén. Ezek a módosítások csak az adott egyén génállományát érintik és nem öröklődnek. Az ivarsejtek módosítása már jóval több etikai dilemmát vet fel.

A géntechnológia még útjának elején tart, és az iszlám támogatja ennek a tudományágnak a megismerését és optimális, jogilag jól szabályozott alkalmazását az emberiség érdekében, amennyiben arra alkalmasnak bizonyul.

Dr. Tóth Csilla