Dr. Vekerdy Tamás előadása a Budapest Mecsetben

v2014. január 11.-én Dr. Vekerdy Tamás klinikai gyermek szakpszichológus, író volt a vendége a Magyarországi Muszlimok Egyházának.

 

Az érdeklődés óriási volt, az előadás pedig fantasztikus, a tanár úr ismert humorával fűszerezve.
Előadása - "Mit kell(ene) tudnunk a gyermekekről és magunkról?" – amely egyben egyik könyvének is címadója („Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?” Kulcslyuk Kiadó, 2011) számos fontos témát érintett mind a kisgyermekkor, mind a kamaszkor területéről.


Az előadás a gyermek megnevelésének gondolatából indult ki, amelyet a tanár úr így fogalmazott meg: „Nevelés nincs, csak együttélés. Azzal nevelünk, amik mi vagyunk legbelsőnkben. Nem tudom ki vagy, de segítek neked kibontakoztatni magadat. Legyél az, aki vagy! Ne az legyél, akivé én akarlak tenni! Mindenki más és mindenki valaki!”

Szó volt továbbá arról is, hogy „Min múlik gyerekeink boldogulása az életben?” Válaszában az előadó a következő kulcs témákat érintette, mint érzelmi intelligencia (EQ), a család által nyújtott érzelmi biztonság, a kommunikációs csatornák megnyitása, ősbizalom, érzelmi igényesség.
Véleménye szerint „ha a kommunikációs csatornákon személyes érzelmeket közlök a gyerekkel, és ha a gyerek megtanul személyes érzelmeket felfogni, elfogadni és viszonozni, akkor ő érzelmileg igényes lesz.” „Akkor majd kamaszkorában szeretne sodródni, de nem fog tudni elég jól, mert érzelmileg igényes és nem tud váltakozó, váltogatott partnerekhez kapcsolódni, mert kiskorában kialakult benne az érzelmi igényesség. Tehát a kis korban megkapott érzelmi stabilitás védi a kamaszt.”

Továbbá beszélgettünk még a játék fontosságáról és ezzel együtt a mese szerepéről, mely egyben út az olvasóvá váláshoz is. Természetesen itt a hallgatott és nem a nézett meséről volt szó. Vekerdy szerint a mese hallgatása közben a gyermek belső képeket készít, mely segíti őt a mindennapi külső és belső benyomások feldolgozásában és ugyanez a feldolgozás működik játék közben is.

Azonban nagy hibát követünk el, ha a mese „elmondását” a „modern babysitterre”, a TV-re bízzuk. Az előadó gondolatmenetében itt kifejtette azt a mindannyiunk által ismert problémát, amikor a TV elé ültetett gyerek egy idő után agresszívebb, mint volt, pedig csupán (végre) ülve nézett végig egy mesét. Mi történt vele? „Leültettem a TV elé az örökmozgót, akinek aktivitása ettől duzzadni kezd. Testileg és lelkileg is blokkoltam őt, tehát feszültté válik.”

„A valóságban látott agresszió is növeli az agresszivitást. De sokkal jobban növeli a filmben látott agresszió. Legeslegjobban azonban a rajzfilm növeli az agresszivitást, mert az lejátszhatatlan.”

Mindezek mellett szó volt még az óvoda és az iskola szerepéről, a régi oktatási rendszer ésszerűségéről és a mai poroszos iskolarendszerről valamint arról, hogyan segítsünk a sokszor igazságtalanul túlterhelt gyermekünknek a tanulásban. Beszélgettünk még a nagycsalád szerepéről és arról, hogy a mai társadalmi berendezkedés mennyire izolálttá teszi az édesanyákat és mekkora terheket ró rájuk. Ezzel együtt érintettük azt a mindennapi jelenséget is, hogy a fiatalok testi érése előbbre tolódott, azonban személyiségbeli érésük ezzel nem tart lépést, holott ez a XIX. században még egészséges határok között mozgott. Beszéltünk továbbá arról a társadalmi problémáról is,  hogy a szülési hajlandóság mennyire kitolódott, 23-25-28-32 évesen vállalják első gyermeküket az édesanyák. És ezzel egy sor problémát indítottak el, mint népesség csökkenés, generációk közötti szakadék és a többi…

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink