Allah Küldötte azt is mondta: „Ne szakítsátok meg egymással a kapcsolatot, ne fordítsatok hátat egymásnak, ne gyűlölködjetek egymással, és ne irigykedjetek egymásra! Legyetek testvérek, ahogyan Allah utasított titeket!” (Muszlim)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Óvakodjatok az irigységtől! Bizony az irigység úgy eszi meg a jótetteket, ahogyan a tűz eszi meg a tűzifát!” (Abu Dáúd)

Az emberiség történetének első bűncselekménye az irigykedés, és a féltékenység miatt történt, Ádám és Éva két fiúgyermeke, Ábel és Káin között. A történet a Koránban is megjelenik, az első testvérpár viszályának elbeszélésében. Káin azért lett irigy és féltékeny Ábelre, mert Istennek jobban tetszett Ábel áldozata Káinénél, mivel Ábel a lehető legszebb dolgot ajánlotta fel Allahnak, míg Káin a legrondább és legjelentéktelenebb dolgot ajánlotta fel.

Allah azt mondta a Koránban: „Recitáld el (Ó Mohamed) nekik Ádám két fiának (Ábelnek és Káinnek) a történetét, az igazság szerint. Amikor áldozatot mutattak be mind a ketten, s az egyikőjüktől elfogadtatott, és nem fogadtatott el a másiktól. Azt mondta (Káin): Bizony, meg foglak ölni téged! Azt mondta (Ábel): Allah csak az istenfélőktől fogad el (felajánlást). Ha kinyújtod felém a kezed, hogy megölj engem, én nem fogom kinyújtani a kezem feléd, hogy megöljelek. Én bizony félem Allahot, a teremtmények Urát. Bizony, azt akarom, hogy magadra vedd a magam (halálom) bűnét és a te bűnödet (amit evilágon elkövettél), és így a Tűz lakói közé tartozz! Ez az igazságtalanok fizetsége. Lelke rávette arra, hogy megölje testvérét, s meg is ölte, így a vesztesek közé került.” (Korán 5: 27-30)

Jákob próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) fiai is irigységük miatt akartak megszabadulni testvérüktől, Józseftől. József idősebb testvéreit az bántotta, hogy kisebb gyermekeire apjuk több gondot fordított, mint rájuk. József (Allah dicsérje és üdvözítse) csupán annak köszönhette életben maradását, hogy kereskedők karavánja a kút mellett haladt el, és rátaláltak a kisgyermekre a kút mélyén:

„Bizony, József és testvérei (történetében) jelek vannak a (róluk) kérdezők számára. Amikor azt mondták: Bizony József és az öccse (Benjámin) kedvesebbek apánk előtt, mint mi, holott mi egy erős csoport vagyunk. Bizony apánk nyilvánvaló tévelygésben van. Öljétek meg Józsefet, vagy vessétek egy (ismeretlen) földre, hogy apátok csak felétek fordíthassa arcát, és azután igaz emberek lehessetek. Egy közülük azt mondta: Ne öljétek meg Józsefet, hanem dobjátok a kút mélyébe – hogy felszedhesse egy utazó karaván – ha [mindenképpen] tenni akartok [valamit]” (Korán 12:7-10)

Mi is az irigység valójában? Az irigységgel kapcsolatban a tudósok véleménye szerint háromféle esetet kell megkülönböztetni:

- Ha valaki azt kívánja magának, hogy jobb legyen, mint mások, ez nem tekinthető irigységnek. Az iszlám szerint ugyanis egyetlen esetben nem számít bűnnek az irigység, ha valaki muszlim testvérének jócselekedetét irigyli. Allah küldötte azt mondta: „Nem szabad irigyelni [más helyzetét] kivéve két esetben: Akkor, ha Allah vagyont adott egy embernek, aki az igazság útján költi el, és abban az esetben, ha Allah bölcsességet adott egy embernek, aki aszerint hoz ítéletet és megtanítja azt az embereknek” (al-Bukhárí és Muszlim). Az előbbi – adakozás és tanítás – esetében csupán arról van szó, hogy azt kívánjuk bárcsak mi is olyan kiváltságos helyzetben lehetnénk, hogy Allah megelégedéséért adakozhatnánk és taníthatnánk.

- Ha valaki irigységet érez a szívében amiatt, amit Allah másnak adott, azonban nem kívánja, hogy a másik meg legyen attól fosztva, és nem becsmérli az irigyelt embert, továbbá mindent megtesz azért, hogy leküzdje és eltávolítsa ezt az érzést a szívéből, mert nem kíván fellázadni Allah akarata ellen, hiszen elfogadja, hogy a magasságos Allah azt árasztja el kegyeivel, akit akar.

- Ha valakinek a szívébe beleivódik az irigység, és azt kívánja, hogy az irigyelt ember elveszítse azt a jót amiben részesült, valamint becsméreli őt és azt kívánja, hogy helyette csak ő részesüljön abból a dologból, nos ebben az esetben fellázad Allah ellen, és bűnt követ el.

Az iszlám erkölcstanában tehát az igazi irigység az, amikor valaki azt kívánja, hogy a kegyben részesülő személy veszítse el azt a kegyet, amivel Allah megáldotta. Seikh Ibn Tejmijja azt mondta: „Az irigység azt jelenti, hogy utálni azt, amit Allah másnak adott a jóból, akkor is, ha az illető nem kívánja azt, hogy a másik meg legyen fosztva attól. Az irigység valójában Allahhal való szembeszegülés, hiszen az irigy ember azt hiszi, hogy az irigyelt nem érdemli meg azt, amit kapott, pedig Allah azt árasztja el kegyeivel, akit akar.”

Az irigység valójában olyan jellemvonás, amely nem illik a muszlimhoz, ezért a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) óva intette a muszlimokat ettől, és úgy fogalmazott, hogy a hívő emberben nem lehet együtt a hit és az irigység: „Nem találkozhat a hívő lelkében a hit és az irigység”. (Ibn Habbán).

Megszabadulás az irigységtől

Az igaz muszlim jellemvonásai közé tartozik, hogy szíve tiszta és mentes az irigységtől és a gyűlölködéstől. E tisztaság juttatja majd be tulajdonosát a túlvilági Kertbe, még annak ellenére is, ha nem tartozik azok közé, akik sok istenszolgálatot tesznek, mint például azok, akik éjszakát imádkozással, a nappalt pedig böjtöléssel töltik.

A muszlimok élenjárók voltak abban, ahogyan megszabadultak az irigységtől és ahogyan gyakorolták az önzetlenséget, vagyis az irigység ellentétjét. A magasságos Allah azt mondta a Koránban az első muszlimokról: „És akik (a medinai muszlimok) letelepedtek a városban (Medinában) és megszilárdultak hitben előttük (a Mekkából kivándorlók előtt), szeretik azokat, akik kivándoroltak, s lelkükben nem éreznek irigységet, amiatt, amit azok kaptak (a hadizsákmányból), és előnyben részesítik magukkal szemben őket, még akkor is ha szegénységben élnek. És akik megóvatnak maguk fukarságától, ők a sikeresek” (Korán 59: 9)

Anasz ibn Málik közölte, hogy egy alkalommal Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta a mecsetben tartózkodó társainak: „Egy olyan ember fog elhaladni előttetek, aki a Kert lakói közül való”. Ekkor elment előttük egy férfi a medinai muszlimok közül, akinek szakálla ritka volt a sok mosakodástól, saruját pedig vállára vetette, bal kezében tartva.
Másnap a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) elmondta ugyanazt, és a férfi pedig ugyanúgy elhaladt előttük, mint az első alkalommal. Harmadnap is megismétlődött ez az eset. Ezután az egyik prófétai társ, Abdullah ibn Amr ibn al-’Ász úgy döntött, hogy otthonáig követi a férfit, és megkéri, három napra szállásolja el magánál. Így is történt, és a férfi pedig vendégül látta Abdullahot.
Abdullah elbeszélte, hogy a három éjszaka alatt, amit a férfinél töltött, nem látta, hogy sokat imádkozott volna éjszaka, azt leszámítva, hogy ha felébredt alvásából, azt mondta: Allah akbar, majd felkelt, hogy elvégezze a hajnali imádkozást. Amikor eltelt a három éjszaka, Abdullah bevallotta a férfinek, hogy csupán meg akarta nézni, mit cselekszik, amivel kiérdemelte a Paradicsomot.
Azt kérdezte tőle: Nem láttalak nagy dolgot tenni, akkor mégis mivel érted el azt amit Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) mondott? Azt felelte a férfi: Nincs más, mint amit láttál! Ám amikor Abdullah elindult, visszahívta magához a férfi, és azt mondta: Nincs más, mint amit láttál, kivéve, hogy egyetlen muszlim felé sem viselek lelkemben gyűlöletet, és nem irigylem senkitől sem azt a jót, amit Allah adott neki!

Ez a hadísz rámutat arra, hogy milyen kihatással van a gyűlölettől, irigységtől való mentesség az ember túlvilági sorsára. Még inkább világossá válik ez a hatás, ha összehasonlítjuk az előző férfit – aki ugyan kevés istenszolgálatot tett, és mégis a mennyei Kertbe jut, mivel tiszta volt a lelke, és nem ártott az embereknek – azzal a nővel, akinek ügyében a Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) fordultak, mivel ugyan éjszaka fennmaradt imádkozni, és nappal pedig böjtölt, azonban bántotta szomszédjait. A Próféta azt mondta: „Ő a Tűzbe kerül”. (al-Bukhárí)

Az iszlámban annak az embernek van súlya, aki igaz, és tiszta lelkű ember. Ez az ember hasonlatos egy tiszta és szilárd téglához, amely az iszlám társadalom épületében van. Viszont az, aki ellenszenvvel viseltetik az emberek iránt, irigykedik, bántja és becsapja őket, annak nincs súlya az iszlámban, és hasonlatos egy törékeny, romlott téglához, a társadalom épületében, amely összeomolhat miatta.

Összegzésképpen, a következőket kell tenni az irigységtől való megszabadulás érdekében:

    Allah elrendelésébe vetett hit erősítése, és elrendelésének elfogadása.
    Megelégedés azzal, amivel Allah ellátott minket, és a hálaadás a kegyeiért.
    A nehezebb sorsú emberek helyzetének figyelembe vétele a jobb helyzetben lévők helyzetének figyelmen kívül hagyása.
    Örülni annak, ami jó éri a hittestvéreket, hiszen ahogyan Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) mondta: „Nem teljes a hite annak, aki nem szereti a testvérének azt, amit magának szeret”.

Abdul-Fattah Munif, MME